2. terem / Újkőkor és rézkor
Az újkőkor és a rézkor idején (Kr. e. 6000 – Kr. e. 2800) a megélhetés alapját már a termelő gazdálkodás – földművelés, állattenyésztés képezte. Az emberek tartós, állandó településeken, falvakban vagy tanyaszerű kisebb telepeken éltek. A földművelés és a háztartás eszközei kőből, csontból, agancsból, égetett agyagból maradtak ránk: a szerves anyagú maradványokat csak közvetett úton rekonstruálhatjuk. A hitvilágról és a túlvilágról alkotott elképzelésekről a temetők és az idolok tanúskodnak.
A rézkor végére általánossá vált a réz, arany használata, a növekvő gazdagsággal együtt megjelentek az erődített települések is.
Érdekességek:
- A kőből készült csiszolt balta hatékonysága vetekedett a mai fémbaltáéval. Ez a szerszám a vasgyártás feltalálásáig nemcsak nélkülözhetetlen munkaeszköz volt, hanem olykor jelképes szerepe is volt esküvőn, temetéskor, közösségi ünnepen.
- Az Alföld település-sűrűsége az újkőkor idején elérte, sőt meghaladta a mai települések számát, és a lakóházak mérete gyakran jelentősen meghaladta mai átlagos lakásaink méretét.
- Hogy melyek voltak az ember első mesterségei, megtudja, ha bepillant a kiállításon felépített ház ajtónyílásán.
A Dél-Alföld régiójában jelentek meg először a korai földművesek települései, akik a magukkal hozott növény és állatfajokkal az új környezetben egy új tájat alakítottak ki. Ezek a fajok tárgyi kultúrájukban szimbolikus jelentést kaptak, ahogyan azt a Szeged környékéről származó agyag oltár négy sarkán megformázott kos vagy kecske fejet utánzó plasztika is mutatja. A háromszög vagy négyszögletes formájú, kisméretű agyag oltárok Délkelet-Európa szerte meghatározó tárgytípusai voltak a sok szempontból egységes anyagi és szellemi kultúrának, melyben az ilyen típusú tárgyakat a háztartási keretek között végzett rítusok során alkalmazták.
Az antropomorf, azaz ember alakú urnák Ózd–Center lelőhelyen kerültek elő 1958-ban, egy kővel körberakott sírgödörből. A tárgyak a késő rézkori Baden-kultúrához (i. e. 3300–2800) köthetőek, ennek is egy olyan, elsősorban a Sajó-völgyében létező csoportjához, amelynek tagjai halottaik hamvait több esetben ember alakú urnákban helyezték el. Bár az urnák emberábrázolása erősen sematikus, mégis különböző módon lettek kialakítva, ami arra utalhat, hogy személyre szabottan készülhettek a halottaknak. A három urnából előkerült hamvak vizsgálatából kiderült, hogy a legnagyobb darab, egy középkorú nő maradványait, míg a két kisebb, két gyermek hamvait őrizte. (Késő rézkor, Baden-kultúra)
A kocsimodell, amely egy füles, kocsi alakú edény, 1972-ben látott napvilágot Szigetszentmártonon egy, a késő rézkori Baden-kultúrához (i. e. 3300–2800) köthető sírból. A díszes modell alján a kerek, görgőszerű kerekeket hengeres tengelyek kötik össze. A kocsik az i. e. 4. évezred közepén jelentek meg, érdekes módon hatalmas területen egyszerre: az Alpoktól a Kaukázusig, Észak-Németországtól Mezopotámiáig vannak korai leletek. A járművek kialakulásának magterületét még ma sem tudja körvonalazni a kutatás, feltehetőleg azért, mert az összeállításukkal és használatukkal kapcsolatos technológiai tudás rohamléptekben tudott terjedni. A praktikus funkción, tehát azon túl, hogy megkönnyítették például a szállítást, fontos presztízsszerepük is lehetett, hiszen tulajdonosaikat mobilabbá tették. Így a kocsikat a temetkezésekben jelképező modellek is fontos jelölői lehettek a halott kiemelt társadalmi szerepének. (Késő rézkor, Baden-kultúra)
