Az avar szállásterület északi szélénél fekvő Blatnica közelében bukkantak a törzsi vezető réteghez köthető leletegyüttesre, amelyet kard, szárnyaslándzsa, balta, sarkantyú, a kard felfüggesztésére szolgáló szíj veretei, valamint Karoling és avar jellegű lószerszámveretek alkotnak. A kétélű vas kard markolatát, markolatgombját és keresztvasát aranyozott bronz és ezüst berakásos geometrikus motívumok, ill. félig ember-, félig állatfej ábrázolások borítják. Az avar kor végi és Karoling-kori fegyverek és lószerszámdíszek hűen tükrözik az átmeneti kor kulturális sokszínűségét. 

Soproni Városi Múzeum, 57.17.1., aranyozott réz

A Dunántúl keresztény hitre térítésének kezdetei a 8. század végére nyúlnak vissza, ennek emléke az az aranyozott vörösréz „utazó kehely”, amelyen bevésett feliraton a bajor készítő vagy készíttető neve „+ CUNDPALD FECIT” olvasható. A kelyhet egy bajor kolostorban készíthették a 8. század utolsó és a 9. század első harmada között, egy magas rangú egyházi személy, esetleg térítő püspök számára, majd még a Karoling-korban átalakították és három kis láncocskán oltár felett függő kehelyként használták. Végül ismeretlen körülmények között Petőházánál az Ikva patakba került, ahol 1879-ben a patak mederszabályozásakor találták meg. 

Mosaburgban a függők alkotják nemcsak a köznépi, de az elit nők ékszereinek is legnagyobb számú és legváltozatosabb csoportját. Ezek szinte kizárólag ezüstből, vagy aranyozott ezüstből készültek. Legjellemzőbbek a szőlőfürtös függők, de előszeretettel alkalmazták a négy lemezgömbös, az áttört kosaras és az alsó karikaívet áttört félholddal díszítő típust. Egyedi darabnak számítanak a kereszt alakba rendezett, dudorokkal díszített fejű, és az üvegberakásos gyűrűk. A zalavár-várszigeti ásatások egyik első, emblematikussá vált, ún. „bizánci-orientális” stílusú leletegyüttese a Szűz Mária tiszteletére szentelt templom körüli, az alapító, ill. nemesi család és kíséretének nyitott temető egyik nőtagjának sírjában látott napvilágot 1951-ben. (Aranyozott ezüst)

Mosaburg/Zalavár 50 m hosszú főtemploma a 850-es évek második felében a Vársziget mértani középpontján épült fel. A félköríves szentélyű, háromhajós bazilika keleten folyosókriptával, nyugaton kolostori traktussal zarándoktemplomként, rövid ideig pedig püspöki templomként szolgált.
A templom szentélyének és folyosókriptájának körzetében tengerkék, kékeszöld, kék, smaragdzöld, olajzöld, barnás-lila és sárga színű, továbbá a keleti mediterrán térségben kifejlesztett technikával, rézvörössel és ezüst-sárgával festett szent figurákat és feliratokat ábrázoló, ólomfoglalatú lapocskákból álló üvegtáblákkal fedték be az ablakokat.    

Az előkelők étkezésénél használt asztali edénykészlet finoman iszapolt agyagból kézi korongon készült, többnyire gondosan fényezett és arany-barnára égetett kerámia: főként palack, továbbá egy- és kétfülű korsó, asztali amfóra, „leveses tál”, lapos és mély tálka, csésze, pohár, fedő.
A díszedények felületébe néha írásjeleket karcoltak. Ezek közül is kiemelkednek az obla glagolita betűs felirattöredékek, amelyek a bizánci testvérpár, Konstantin és Methód mosaburgi működésének emlékei. A betűk közül felismerhető a kereszt, mint szóközjel, vagy mint a (as), továbbá a g (glagolь), d (dobro), v (vědi), i (iže), o (onъ), f (fertь),  ja (jat’) jelek.
 

A grófi székhely nemesi kíséretét alkotó férfiaknak a mosaburgi templomok körül feltárt sírjai alapján kirajzolódó viselet sokkal inkább követi a Karoling Birodalomon belüli divatot, mint a női. A férfisírok nem túl gyakori, ugyanakkor rangjelző voltánál fogva igen jelentős leletei a sarkantyúk, amelyek kivitelüket tekintve három-négy alaptípushoz tartoznak, díszítésükben ugyanakkor mindegyik egyedi. Párhuzamaik nemcsak a morva területen, és a Dunától északra fekvő Kisalföldön, de Szlovéniában és a horvát tengerparton is előkerülnek.