Kiállítás
Múzeumi élet
BAJÁK LÁSZLÓ: EMLÉKEK ÉS NAPLÓJEGYZETEK 1989-BŐL
Baják László munkatársunk, a Történeti Tár főmuzeológusa 1989-ben (érzékelve a korszak sorsfordító, történelmi jelentőségét) naplóírásba fogott, feljegyezve az országos ügyekkel kapcsolatos élményeit, valamint személyes emlékeit. A Közös Időnk – 1989 oldalunkon hétről hétre az általa vezetett napló részleteit követhetjük nyomon, modernizálva, blog formájában.
Gyakran mondják, hogy a magyar rendszerváltás lényegében a régi pártállami- és az új, ellenzéki elit alkuja volt, amelyben a magyar társadalomnak csak epizódszerep jutott. Szeretném azonban azt hinni, hogy ez mégsem teljesen igaz. A magyar társadalom csendben alakult át. Biztos vagyok benne, hogy ha a csendben átalakuló magyar társadalomtól megpróbálták volna visszavenni a visszaszerzett szabadságaikat, úgy bizonyosan fellázadt volna. Szeretem azt hinni, hogy a rendszerváltás olyan helyeken is alakult, mint a régi Centrál kávéház, most Eötvös klub emeleti galériáján nyíló kis irodahelyiség. Itt működött az ELTE felsőoktatási művelődés-közéleti tanácsadó szolgálata. Amilyen hosszú és jellegtelen volt ez a név, olyan fontos „intézményt” takart. Priszter Andrea tanácsadó vezető és Kresz Frigyes, a munkatársa a 80-as években kitalálták, hogy hogyan lehet egy jelentéktelen közművelődési szervező iroda segítségével igazi közéleti fórumokat és lényegében egy „értelmiségképzőt” teremteni. Mint minden február elején, úgy 1989-ben is rengeteg diákcsoport rajzott ki, hogy az ország egy-egy településén részt vegyen a 30. téli népművelési gyakorlaton (röviden TNGY-n). A gyakorlat eredetileg népművelési tapasztalatszerzésre szolgált, de a 80-as évekre ez már átalakult társadalomkutató terepgyakorlattá. A résztvevők beszámolókat írtak a tapasztalataikról, amely alapján meghívást kaphattak az az évi művelődéstörténeti nyári egyetemre. Emlékszem, hogy 1986-ban így utaztam le három lány társaságában Sárvárra. A házigazdánk, a Nádasdy múzeum igazgatója, Söptei István volt. A lányok a helyi lánykollégiumban kaptak szállást, ahová persze engem nem fogadtak be. Söptei igazgató úr végül az arborétum közepén egy kis házikóba szerzett nekem helyet. Igazán romantikus volt egyedül a nagy kertben, különösen, mikor az egyik éjszaka leszakadt az ég és félméteres hó esett. Reggel, amikor a hideg fölébresztett, a kis vaskályhában már kialudt a tűz, a széltől feltornyozott nagy hó teljesen elvágott a külvilágtól, de még az ajtót sem tudtam kinyitni. Végül az ablakon kimászva kellett kiásnom magam. Ugyancsak izgalmas élmény volt titokban megnézni az utolsó vártulajdonos, a bajor királyi család hátrahagyott kincseit, a vár padlásán festői összevisszaságban őrzött festményeket, porcelánokat és ezüstöket. A TNGY beszámolómban többek között azon „értetlenkedtem”, hogy miért nincs Sárvárnak valódi önkormányzata, és miért a pártközpontból, illetve a megyeszékhelyről, Szombathelyről irányítják. A központi pártlapok helyett miért nincs pl. a városnak saját újságja, hiszen régen ilyen is volt. A felvetéseim érdeklődést keltettek és nemcsak az esedékes nyári egyetemre hívtak meg, de hamarosan a nyári egyetemek szervező bizottságába, a „veterán nyári egyetemi polgárok” közé is. Májusra már befejeztük az 1989-es TNGY dolgozatok bírálatát és kiválasztottuk a 12. nyári egyetem résztvevőit.
