Kiállítás
Múzeumi élet
BAJÁK LÁSZLÓ: EMLÉKEK ÉS NAPLÓJEGYZETEK 1989-BŐL
Baják László munkatársunk, a Történeti Tár főmuzeológusa 1989-ben (érzékelve a korszak sorsfordító, történelmi jelentőségét) naplóírásba fogott, feljegyezve az országos ügyekkel kapcsolatos élményeit, valamint személyes emlékeit. A Közös Időnk – 1989 oldalunkon hétről hétre az általa vezetett napló részleteit követhetjük nyomon, modernizálva, blog formájában.
VI.
Március 15-ét nagy várakozások előzték meg, mivel 1989-ben lett először munkaszüneti nap. A hangulatot csak fokozta a kormány február 22-i bejelentése, miszerint engedélyezi a Kossuth címer használatát. (Szerintem is elég furcsa lett volna „Kádár címerekkel” ünnepelni a szabad március 15-ét.) Ugyanekkor jelentették be, hogy november 7-e viszont, azaz az orosz bolsevik hatalomátvétel évfordulója nem ünnep többé. Mindkét intézkedés magától értetődően természetesnek tűnt, és pillanatok alatt el is törölte az előző évek emlékeit, amikor március 15-én még a rendőrök hajkurászták, igazoltatták a spontán ünneplőket. (Hiába, a 48-as hagyományokra épülő 56-os forradalom emléke félelemmel töltötte el a kommunistákat.) Még 1982-ben jelent meg az első és egyben utolsó cikkem a főiskolai KISZ szervezet Eszmélet című újságjában. Rövid írás volt, talán ezért is csúszhatott át a cenzúrán. Arról szólt, hogy március 15-e a társadalom spontán cselekvésének ünnepe. Ha a hatalom ezt el akarja fojtani, akkor hamar kiüresedik, és úgy törik majd ketté, mint a száraz faág az első szélben. A megjelenés után a helyi főcenzor azonnal kihallgatásra rendelt és eltiltott minden további újságírástól. 1989 tavaszán már mindez a múlté. A kormány a Nemzeti Múzeumnál, különböző ellenzéki szervezetek pedig a Petőfi szobornál tartották az ünnepi gyűlésüket. Az utóbbiról a másnapi sajtó azt írja, hogy közel százezren vettek részt rajta. A beszédekre nemigen emlékszem, a tömeg szélén alig hallottam belőlük valamit. Inkább egész nap jártam a várost, élveztem a nyüzsgést, fényképeztem, és igyekeztem összeszedni az ünnepi szórólapokat. A legtöbb persze az MSZMP és a KISZ kiadványa volt. Valószínűleg nem csak azért, mert nagyon sok készült belőlük, hanem azért is, mert az emberek ezeket dobálták el. Azt hiszem, március 15-én vált mindenki számára nyilvánvalóvá az események visszafordíthatatlansága. A párt nem tanúsított többé ellenállást, sőt a Központi Bizottság már február 12-én a többpárt rendszer bevezetéséről beszélt. Úgy hiszem, hogy már csak a látszatot igyekezett fenntartani, hogy kézben tartja az eseményeket.
