
BAJÁK LÁSZLÓ: EMLÉKEK ÉS NAPLÓJEGYZETEK 1989-BŐL
Baják László munkatársunk, a Történeti Tár főmuzeológusa 1989-ben (érzékelve a korszak sorsfordító, történelmi jelentőségét) naplóírásba fogott, feljegyezve az országos ügyekkel kapcsolatos élményeit, valamint személyes emlékeit. A Közös Időnk – 1989 oldalunkon hétről hétre az általa vezetett napló részleteit követhetjük nyomon, modernizálva, blog formájában.
1989-re a Munkásmozgalmi Múzeumról már erősen málladozott a mozgalom történet vékony máza és az intézmény lassan de biztosan visszavedlett Legújabbkori Történeti Múzeummá. Egy ideje már nem gyűjtöttük a „Szocialista Hazáért” kitüntetés birtokosainak emléktárgyait, akik közül sokan az 1956-os forradalom vérbefojtásánál szereztek érdemeket. Az ilyen kitüntetett elvtársak gyermekei még a 80-as években is behozhatatlan előnnyel indultak az egyetemi felvételiken. Az év eleje óta ugyanakkor rendszeresen összeültünk tervezgetni egy olyan kiállítás megrendezését, amely a kommunista uralom, de különösen a Rákosi diktatúra bűneit fogja leleplezni. Április végén kerültek a vásárlási bizottság elé a Máramaros megyei iratok is. Egy régiségkereskedésből jött a füles. A helyszínre érve meglepve láttam, hogy értékes 19. századi dokumentumokról van szó, amelyek mindegyike valamilyen módon Máramaros vármegyéhez kapcsolódik. Olyan nyomtatványok voltak köztük, mint pl.: beszámoló Ferenc József 1865. évi magyarországi látogatásáról, a máramarosszigeti református líceum felhívása 1851-ből vagy Deák Ferenc 1861. évi felirati javaslata. Akkoriban tele volt az ország erdélyi menekültekkel, így bizony felmerült, hogy az iratokat talán a Máramarosszigeti levéltárból csempészték át a határon. Ad absurdum még az is, hogy a román hatóságok bocsátották áruba a számukra értéktelen papírokat. Ha így volt, hát ez a jobbik eset, mivel ekkoriban rémtörténetek keringtek arról, hogy a román hatóságok megsemmisítik a magyar nyelvű emlékeket. Végtelenül elkeserítő volt látni, hogy az elkobzott magyar nyelvű Bibliák finom papírjából WC papírt gyártanak. A vásárlási bizottság, amely egy fölöttébb demokratikus intézménye volt a múzeumnak, mindenesetre ellenvetés nélkül adta jóváhagyását a dokumentumok megvásárlásához. A bizottság ülésein, ahol egyébként nemcsak a vételi javaslatok kerültek elbírálásra, de a múzeum minden jelentősebb új szerzeménye bemutatásra került, bárki részt vehetett. A magam részéről igyekeztem is ott lenni mindegyiken. Az ideológiai, politikai korlátok eltűnése más szempontból is jót tett az intézménynek. A munkahelyi légkör is sokat javult. Május 19-21-én, pl. a gyűjteményi osztályok, mintegy csapatépítő tréningként, bár a fogalmat akkor még nem ismertük, felvidéki kirándulásra mentek. Valószínűtlen tér-idő élmény volt látni a Magas-Tátra lábainál fekvő Bártfa középkori szárnyasoltárait, a Zápolya kápolnát Csütörtökhelyen, vagy a szepesi káptalant a szepesi várral, a középkori Magyarország legnagyobb és legszebb fekvésű várával.