4. terem / Falvak és városok a 15. század második felében – a 16. század elején
A terem a falvak és városok mindennapjaiból fennmaradt tárgyak segítségével mutatja be az ország településhálózatának és az emberek életmódjának változásait. A falusi lakóházak fűtőberendezései gazdaságosabbá és kényelmesebbé váltak, ezt a kályhák elterjedése is mutatja. A korszakban a városi polgárság templomai számára egyre több és igényesebb liturgikus tárgy készült, s ezeken megjelennek a jellegzetes magyarországi technikák: a sodronyzománc és börtüs (filigrános) díszítés is.
Érdekességek:
- A 15. századi falusi lakáskultúrában az ország középső, alföldi tájain változás következett be: megjelent a kéményaljból fűthető kemence, amely e vidék népi építészetét a 19. század végéig jellemezte.
- A bártfai könyvszekrény a bártfai Szent Egyed-templomból került a Nemzeti Múzeumba, az ország első közkönyvtárát jelentő könyvekkel együtt. A reformációt követően ugyanis az evangélikussá lett város a reformátorok műveivel is gyarapodó templomi könyvtárat megnyitotta a lakosság előtt.
- A 15. századi nyomtatott misekönyvek betűformái a kézzel írott kódexek betűformáit követték. A kötetekben üres helyet hagytak a díszes kezdőbetűk és a képek számára, amelyeket aztán kézzel festettek meg.
- A távolsági kereskedelemmel foglalkozó városi polgárság kezdetben zömmel német és itáliai származású volt, családi kapcsolataik több városra is kiterjedtek. A rokoni szálakat bizonyítja pl. az 1462-ben elhunyt Dobringer Miklós (Nicolaus Dobrynger) budai polgár sírköve is: az ott ábrázolt címer a selmecbányai jogkönyvben is megtalálható „Jacob Dobrynger” felirattal.
- A 16–17. századi német városok felújították a gótikus ötvösstílust, és ennek felváltva altkirchlich („óegyházi”) vagy siebenbürgisch („erdélyi”) nevet adtak, hiszen az erdélyi ötvösök még a késői időszakban is megőrizték a gótikus formákat, és közvetítették a Balkán felé is.
A nagyváradi misekanna-pár az 1500-as évek elejéről a késő-gótikus naturalizmust egyesíti a filigrános díszítéssel. A Bethlen családtól vásárolt, az 1500-as évek első negyedében készült misekanna-pár, mely a családi hagyomány szerint a nagyváradi székesegyházból származott, a nürnbergi késő-gótikus naturális körtedíszt ötvözi az elvontabb, magyar sajátosságnak tekintett filigrános–börtüs felületdíszítéssel. Egyik legkorábbi ismert körtés ötvöstárgy rajza Albrecht Dürer munkája, akinek apja még a Nagyvárad közeli Ajtósról származott, s ezáltal a tárgy a Dürer korában is fennálló nürnbergi-magyar kapcsolatok tanúja lehet az ötvösségen belül.
A 15. század végén készült ún. forgácsdíszes, gyöngyös, teljesen anikonikus díszítésű kehely Ernuszt János, I. Ulászló főlovászmestere, majd horvát-szlavón bán (1507–1510) megrendelésére készülhetett, és megjelenik rajta apósa és anyósa, Pálóci Imre lovászmester és Rozgonyi Dorottya címere is. Ernuszt János felesége, Pálóci Anna 1494-ben hunyt el, így a kehely megrendelésére ezt megelőzően kerülhetett sor.
A besztercebányai (Banská Bystrica, Szlovákia) ún. Bothár-műhely a 15. század végén készítette figurális díszítésű, elsősorban szenteket ábrázoló, kvalitásos mázas csempéit. A műhely anyagában fennmaradtak félkész, rontott csempék, melyek közül hat darab került a Magyar Nemzeti Múzeumba. A képen látható darab a mennyország kulcsát tartó glóriás Szent Pétert ábrázolja.
Az egyik legkorábbi ismert bőr szemüvegkeret az egyik liptószentandrási oltár táblája mögül került elő.
