1. terem / Árpád-kor
A terem a magyar királyság első háromszáz évét (1000–1301), az Árpád-házi királyok korát mutatja be. A korszak jelentős uralkodóihoz, az államalapító Szent Istvánhoz, Szent Lászlóhoz, III. és IV. Bélához több kiállított műtárgy is köthető. A tárlat a megszilárduló feudális társadalom rétegeinek (világi és egyházi arisztokrácia, katonaság, parasztság), valamint a kialakuló városok, és a tatárjárás után betelepülő kunok emlékeit is bemutatja.
Érdekességek:
- Az Árpád-kori magyar városok kialakulásában nagy szerepük volt a „latinoknak", az Itáliából, Franciaországból, flamand és vallon területekről betelepült kereskedőknek, kézműveseknek
- Az ember (női-, férfifej, vadász, kentaur) vagy állat (ló, oroszlán griff) alakú bronzból öntött víztartó edényeket (aquamaniléket) kezdetben a szentmise során kézmosásra használták, később azonban a világi arisztokrácia körében is népszerűvé vált.
- A világon egyedülálló, a bizánci császári udvarban készült Monomakhosz-koronát a véletlen hozta napvilágra. A 11. század második felében dúlt hatalmi harcok során földbe rejtett koronát 1860-ban eke szántotta ki Nyitraivánka (Ivanka pri Nitre, Szlovákia) határában.
Az 1861-ben Nyitraivánkán előkerült bizánci rekeszzománcos együttes hét félköríves aranylemeze IX. Monomakhosz Konstantin „római” császárt (uralk. 1042–1055) és hat álló nőalakot ábrázol, míg két medalionon az apostoli testvérpár, Szent András és Péter mellképe jelenik meg. A méretben párosan csökkenő, női alakokat ábrázoló lemezeken a Makedón dinasztia utolsó leszármazottai, Zoé (†1050) és nővére, Theodóra császárnő (†1056), két táncosnő és két erényalak, az Igazság és az Alázat jelenik meg, madaras indadísszel illetve (az erények) cipruspárral körülvéve. A lemezek eredetileg egy sapkára lehettek felerősítve és egyetemes békeprogramjuk szaszanida, iszlám, antik és ószövetségi kontextusban is értelmezhető volt, míg a két apostol, melyek másodlagos felhasználásban kerültek ebbe az együttesbe, Rómára és Konstantinápolyra, tevékenységük színhelyére, és az általuk vezetett latin illetve görög egyházra utalt.
10. század második fele
A bizánci, görög feliratos, aranyozott ezüst szenteltvíztartót három – részben rekonstruált – oroszlános-griffes láb hordozza, teste hatszögű alapon képzett, szélesebb alsó részét lépcsős, rézsűs tag köti össze a keskenyebb felső résszel. Mozgatható felső fogója két ifjú büsztjénél kapcsolódik az edényhez, s felül, az ifjak mellrészének a szintjén található a rontott görög felirat, amelynek jelenlegi olvasata: „Krisztus, a gyógyulások élő forrása”. Az edényt borító palmettás indák körponcolt háttér előtt helyezkednek el, az indák alsó, mandulaalakú terében három palmetta három mitologikus vaddal váltakozik. A palmetták kínai minták alapján a bizánci császári udvarban a 10. század közepén megújított ú. n. virág-levél-ornamentika korai emlékei.
A Bajnáról előkerült aranyozott ezüst csat a II. András és IV. Béla udvarában különösen kedvelt opus duplex technikával készült a 13. század közepén.
A kentaur és a hátán álló fuvolázó fiúalak (talán Chiron és Achilles) a jeles hildesheimi bronzöntő műhely terméke az 1220-as évekből, és II. András udvarában a német birodalommal kialakított szoros kapcsolatoknak köszönhetően kerülhetett Magyarországra.
A liliomos-rozettás korona a Margit-szigeten fekvő domonkos apácakolostor egyik királysírjából – talán V. István sírjából – került elő 1838-ban, s a 13. század második felében készülhetett a francia klasszikus gótika hatására.
A kun előkelő sírjából előkerült arany övcsaton niellós díszítéssel lovagi harci jelenetet találunk, míg szintén niellós köralakú veretein szentekhez: Jakabhoz, Bertalanhoz, Istvánhoz és Margithoz intézett fohász olvasható. A francia hatású, de feltehetőleg itáliai tárgy a nápolyi Anjou uralkodók és a magyarországi kun előkelők közötti kapcsolat tanúja lehet az 1260–70-es évekből.
