Üveg- és Kerámiagyűjtemény I.

Nagy méretű (48 cm), amfóra formájú hófehér porcelán váza dúsan aranyozott díszítéssel.  Két darab van belőle, párban álltak. Légies, dupla csavart kígyóalakos fülek teszik különlegessé. A talpon látható, máz alatt festett kék keresztbe tett kard jegye alapján Meissenben a Királyi Porcelán Manufaktúrában készült. A formát Ernst August Leuteritz tervezte az 1850-es években. A hagyomány szerint a díszvázák egykor Erzsébet királyné tulajdonában voltak, aki felolvasónőjének, Ferenczy Idának adta őket ajándékba. 2001-ben Wolfner-Hantos Karolin híres porcelángyűjteményének örököse, Hantos Elemér végrendeletében a két vázát a Nemzeti Múzeumra hagyta. 

Zsolnay Vilmos pécsi gyárát a különleges minőségű díszmű áruk, a kísérletek során létrehozott új anyagok – a porcelánfajansz, a pirogránit épületkerámiák és főképp a különleges, szivárványos máz, az eozin tette világhírűvé. Zsolnay nemcsak kiváló alkotó, de remek üzletember is volt. Művészi terveinek kibontakoztatásához fontos anyagi alapot jelentett az ipari porcelán gyártása, amellyel 1882-ben kezdett el foglalkozni. 1888-ban sikerült szerződést kötnie a hazai vasút és a posta kizárólagos ellátásáról. Ipartörténeti jelentőségű emlék az a koronás magyar címeres, fehér porcelán szigetelőcsiga, amelyen aranyozott felirat utal a megállapodásra: “Baross Gábor közlekedésügyi M. K. Miniszter Őnagyméltóságának, mint a magyar ipar hathatós előmozdítójának.” “Magyar anyagból készült porczellán szigetelő Zsolnay gyárból Pécs 1888.” 

Gróf Batthyány Lajosnak, az első független felelős magyar kormány mártírhalált szenvedett miniszterelnökének több relikviáját is kegyelettel őrzi a Magyar Nemzeti Múzeum. 1964-ben került a gyűjteménybe a bordázott testű, fém kupakos, üveg tintatartó, amely egyrézberakású festett fa tálcán helyezkedik el. Kivégzése előtt a gróf búcsúlevelet írt feleségének, Zichy Antóniának. A tragikus üzenet kézbesítéséhez orvosának, Dr. Hauszmann Ferencnek a segítségét kérte. Köszönetképpen neki adta e tárgyat, amit a Hauszmann családban féltve őrzött ereklyeként őriztek egy évszázadon át. 

Az anabaptista hitű, németajkú habán mesterek ragyogó színekkel festett ónmázas kerámiái a 17–18.  századi magyarországi művészet különleges emlékei. A divatos „bianchi da Faenza” majolikák, a német fajanszok és a török-perzsa eredetű tulipános-szegfűs mintakincs későreneszánsz stílusa nagy hatást gyakorolt munkáikra. A korszakban népszerű tálak, tányérok a pohárszék díszeként, vagy az asztali kultúra látványos darabjaiként örvendeztették meg előkelő tulajdonosaikat és bűvölték el a vendégeket. A mélyöblű fehér tál széles peremét teljesen beborítja a dekoráció: mangánbarna könnyed rajzolatú, sűrűn indázó zöld leveles díszítmény kék virágokkal és csak a körvonalainál ecsettel kihúzott nagy sárga tulipánokkal. Zöld leveles koszorúba foglalva a tulajdonos neve olvasható: ISTWAN RICKÁN 1706. Vétel Ernst Lajos gyűjteményéből. 

A facettált, sokszögletű, fúvott, színtelen üvegből készült poharat elöl rubinpácos ábrázolás díszíti. Szalaggal összefogott babérágakkal övezve a magyar koronás címer látható rajta, a hármas halom zölddel van festve, a vágásokat és a koronából kiemelkedő kettős keresztet aranyozás hangsúlyozza. A pohár szájperemének hullámos dekorja alatt vésett felirat: „Gróf Teleki Domokos 29. Maj. 1855.” Alsó részén köszöntés olvasható: „Isten adjon boldogságot. R. K.” Az emlékpoharat a 45 éves neves erdélyi politikus, kiváló történész Széki Teleki Domokos gróf kapta, aki ebben az évben lett a Magyar Tudományos Akadémia igazgatótanácsának a tagja.  

A keskeny peremű, mély öblű tál dekorációja fehér ónmázas alapon a kék szín két árnyalatával festett, camieau blue kivitelű minta. Öblében középen koronás, kitárt szárnyú kétfejű sas, egyik karmában jogar, másikban kard. Körülötte négy medalionban VI. Károly (1685–1740) császár, – magyar királyként III. Károly – pozsonyi magyar királyi és a frankfurti német-római császári koronázási zsetonjainak, éremképeinek elő és hátoldala. A medalionok között keleties növényi díszítmény: harangláb és cseresznyevirág. A tányér öblét díszítő medalionokon olvasható feliratok: A magyar korona alatt- : CAROLUS∙ VI / ROM: IMPER∙ S∙ A / GER∙ HISPAN∙ HUNG / BOH∙ REX∙A∙AUST / CORONAT / POSON∙ 22 MAY / 1712.  A német-római császári korona alatt  (hibásan) : CAROLUS / HISPANIAR∙ HVNG / ET∙BOHEM∙ REX∙A∙ A / BLECTUS / IN∙ REGE∙ ROMAN. / CORONAT / FRANCOF. 22 DE / 1711. A sas két szárnyánál jelenik meg két medalionban a zsetonok azonos hátoldala nyomán a felhők által övezett földgömb VI. Károly jelmondatának köriratával: CONSTANTIA ET FORTITUDINE. (Állhatatossággal és vitézséggel).  

A lapos, ovális aljú, domborúan bordázott uránüveg ivókúra pohár medalionába tulajdonosa nevét vésték: Emilie. Mácsai Csernovics Emília (1819–1909) az 1848–49-es szabadságharc hős tábornokának, az Aradon vértanúságot szenvedett Damjanich Jánosnak volt a felesége. 1847-ben kötöttek házasságot, mindössze két közös év adatott számukra. Az özvegyen maradt fiatalasszony többé nem ment férjhez. Tevékeny életet élt, ápolta az aradi mártírok emlékét, jótékonysági akciókat szervezett az özvegyek, árvák megsegítésére. 1861-ben megalapította a Magyar Gazdaasszonyok Egyesületét. 

A lapos, ovális aljú, domborúan bordázott uránüveg ivókúra pohár medalionába tulajdonosa nevét vésték: Emilie. Mácsai Csernovics Emília (1819–1909) az 1848–49-es szabadságharc hős tábornokának, az Aradon vértanúságot szenvedett Damjanich Jánosnak volt a felesége. 1847-ben kötöttek házasságot, mindössze két közös év adatott számukra. Az özvegyen maradt fiatalasszony többé nem ment férjhez. Tevékeny életet élt, ápolta az aradi mártírok emlékét, jótékonysági akciókat szervezett az özvegyek, árvák megsegítésére. 1861-ben megalapította a Magyar Gazdaasszonyok Egyesületét. 

Az osztrák szecessziós üvegművészet eleganciája, formavilága jellemzi a színekkel játszó likőröspoharakat, amelyek a 20. század elejének termékei. A talpas, körkörösen tagolt száron ülő harang alakú kelyhek zöld, illetve lilás árnyalatúak. A likőröskészlet Vázsonyi Vilmos (született Weiszfeld Vilmos) (1868–1926) ügyvéd, újságíró, politikus hagyatékával került a Magyar Nemzeti Múzeumba. Vázsonyi a Polgári Demokrata Párt egyik alapítója volt 1900-ban. Több alkalommal is megválasztották őt a budapesti Terézváros országgyűlési képviselőjévé, 1917-ben és 1918-ban Magyarország igazságügyi minisztere volt. 

A 20. századi konyhák világát forradalmasító újítások gyökerei a 19. század végéig nyúlnak vissza. 1889-ben Berlinben mutatták be az első elektromos teafőző modelljét és ugyancsak Németországban fedezték fel a “jénait”, azaz a hőálló boroszilikát üveget Otto Schrott irányításával Jénában. 1920-ban alapították a Magyar Elekthermax részvénytársaságot, amely Magyarországon az elsők között gyártott villamos háztartási eszközöket. 1948-ban az államosítás során az Elekthermaxhoz csatolt cégek közül az Agrolux cég „Kolombusz” kávéfőzője és „Mandarin” teáskannája bővítette tovább az áruválasztékot.  A közkedvelt Mandarin kínai tea nevét viselő teafőző megformálását a célszerűség és az esztétikai igényesség összhangja jellemzi. Az üveg edénytest harmonikus gömbalak, ebből nyúlik ki az ívelt fül és a rugós fagolyóval lezárt kiöntőcső. Nikkelezett fém, bajonettzárral csukódó tetejébe illeszkedik a fémspirál vízforraló. A tető csavarható bakelitgombjával lehet szabályozni a teafű tartására szolgáló szűrőbetét le-és felemelkedését egy fémtengely mentén. A víz forrását a tetőszelep sípolása jelezte.  A teafőző Wilhelm Wagenfeld 1930 körül tervezett hőálló üvegkannájának (Jenaer Glasswerke) elektronizált, szellemes továbbgondolása, a német Bauhaus iskola tárgyalkotó művészetének hatását mutatja, tiszta alapformákra redukált rendjét, funkcionalizmusát képviseli a hazai ipar termékei között. 

Az első hazai fajansz manufaktúra európai színvonalát reprezentálták az Ernst Gyűjtemény holicsi majolikái. Mária Terézia magyar királynő és osztrák császárnő férje, Lotharingiai Ferenc toszkán nagyherceg, későbbi német-római császár alapította az első hazai gyári fajansz manufaktúrát holicsi (ma Holič, Szlovákia) birtokán 1743-ban. A korai időszak német, francia barokk irányába mutató munkái mellett jól elkülönül egy olaszos emlékcsoport. Ide sorolható az a különleges kávéskészlet (2 kanna, négy csésze aljjal), amit a múzeum 1939-ben vásárolt meg Ernst Lajos műgyűjteményéből. A tárgyak külső felületét tájba helyezett zsánerjelenetek borítják. A kannák körteidomú gerezdelt testén plasztikus akantuszlevéllel díszes kérdőjel alakú fül. A kávéskanna magas boltozatos fedelének gombja hiányzik. A kávéskannán lándzsájával szarvast üldöz lóhátról egy vadász, a táj hátterében házak, a fedélen két felröppenő madár. A tejeskannán a ligetben két faun táncol, egy másik gyermeket visz a vállán. A félgömb alakú fületlen csészék közül kettő-kettő majdnem egyforma. Díszítésük tájban állatokat ábrázol, belsejük mélyén egy-egy légy illetve az egyikben telt potrohú szúnyog rejtőzik. Két csészealjon bajvívó katonák, egyen sziklacsúcson álló zerge, egyen pedig legelésző kecskék láthatók. A kifinomult színvilágot az okker, a mangán és a zöld mellett leginkább a kék jellemzi. Az olasz kutatók a sienai majolikaműves család képviselőjében, Antonio Terchi személyében határozták meg a sorozat mesterét. Működését Holicson 1766-1779 közé teszik. 

A Habsburg abszolutizmus ellen vívott Rákóczi vezette szabadságharc (1704–1711) bukása után II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem híveivel emigrálni kényszerült, az Oszmán Birodalom fogadta be őket. Szádeczky Lajos történész 1903-ban a bujdosó kurucok nyomát kutatta Törökországban. Rodostóban felkereste Rákóczi házát, kápolnáját, ahol a fejedelem kultuszát ápolva nagy tisztelettel őriztek egy poharat, valamint két kis mázas kávéscsészét. A hazahozott Rákóczi-relikviákat 1904-ben vásárolta meg a Magyar Nemzeti Múzeum. Napjainkra egy világoszöld mázas kávés findzsa maradt fenn és a fúvott, gravírozott üvegpohár. A száműzöttek hétköznapjairól Mikes Kelemen fiktív levelei tudósítanak: „Hat órakor dobolnak, és akkor a fejedelem felöltözik, azután a kápolnában megyen, és misét hallgat; mise után az ebédlőházban megyen, ott kávét iszunk és dohányozunk.” (Törökországi levelek,37. levél)