A Magyar Nemzeti Múzeum Dohányzástörténeti Gyűjteménye 1974-ben jött létre az Újkori Főosztály keretein belül. De már a 19. század elejétől kerültek pipák a múzeum gyűjteményébe. Világhírű törzsanyagát a faragott tajtékpipák alkotják, legszebb példányai a 19. századi művészi kisipar becses emlékei. Emellett megtalálhatóak itt a népszerű cserép, fa és porcelánpipák, valamint vitrinbe illő különleges anyagú darabok is (például nautilus, ezüst, üveg, korall). Pipaszárak, asztali pipatóriumok, dohányfeldolgozó és tároló alkalmatosságok, tűzgyújtó készségek, néhány szivarozással és cigarettázással kapcsolatos tárgy, kiegészítő dokumentációs anyagok tartoznak még a gyűjteményhez. Mindezek fontos adalékokkal szolgálnak az egyes társadalmi osztályok, csoportok életmódjával, szokásaival kapcsolatosan a 17. századtól a 20. század elejéig. A pipa kedvelt ajándéktárgy volt, a míves megmunkálású példányok kifejezhették használójuk rangját, jó ízlését, politikai hitvallását. Számos történeti személyiség pipáját relikviaként őrzi a gyűjtemény. Különösképpen fontosak a nagy hagyományú hazai pipakészítés történetét dokumentáló tárgyak.
Kapcsolat: Dr. Ridovics Anna, ridovics.anna@hnm.hu
A reformkor történeti ereklyéje az a copf stílusú tajtékpipa, amelyet az ezüstözésen olvasható véset szerint Kajdácsy István ajándékozott tisztelete jeléül Kossuth Lajosnak 1836-ban Pozsonyban a Diéta alkalmából. Igazi ritkaság, ugyanis Kossuth hasonlóképpen gyarapodó kollekciója az Országgyűlési Tudósítások miatt 1837-ben kirobbant pernek esett áldozatul. Pipáit bűnjelként elkobozták és politikai kapcsolatainak felgöngyöléséhez használták fel. A pipa Bárczy Istvánnak, Budapest egykori főpolgármesterének a híres gyűjteményével került a Magyar Nemzeti Múzeumba.
Az 1802-ben alapított Magyar Nemzeti Múzeum legkorábbi tárgyai nemes adományként kerültek a gyűjteménybe. Az első pipát, egy gyökérből formált, házikó alakú vörösréz kupakkal ellátott különleges darabot, 1813-ban Szabadhegyi András, Komárom megye bírája ajándékozta a múzeumnak. A szájhagyomány szerint a neszmélyi török bég eregette belőle a füstöt, de ez kevéssé valószínű.
Gróf Szapáry Istvánné, született Aczél Konstancia ajándékozta a Magyar Nemzeti Múzeumnak 1933-ban a gyűjtemény egyetlen arannyal montírozott, különleges szépségű pipáját díszesen megmunkált elefántcsont pipaszárával együtt. Az egykori tulajdonos talán Szapáry Vince gróf (1768–1851) császári és királyi kamarás, titkos tanácsos lehetett. A hófehér tajtékba faragva részletekben gazdag, miniatűr csatajelenet látható. Technikailag bravúros módon, a pipafej falába vezetett csatornák segítségével használat közben az ostromló ágyúkból füst gomolygott volna elő. Azonban a pipát sohasem szívták, dísztárgyként őrizték.
A pipatest gazdag faragása Árpád pajzsra emelését ábrázolja, a mester a magyar nemesség történelmi jogait, uralkodóválasztó szerepét fogalmazta meg a kortársak számára az 1850–60-as években. A kompozíció az adott plasztikai lehetőségek mellett híven igyekszik követni Kovács Mihály hasonló témájú festményét, amely litografált lapon (1854) vált népszerűvé. A pipa talpán alul koronás magyar címer. Alatta hadijelvények között pajzsban egy másik, valószínűleg Árpád fejedelemre utaló fiktív címer: karmai közt nyílvesszőt tartó, széttárt szárnyú (turul)madár. A kupakon a magyar nemzeti színek jelennek meg, a kúpos tajtékrészt befoglaló, nyitott, gyöngyös ezüstkorona pártáján piros és zöld üvegkövek váltakoznak. A tajtékkupakon – a nemzeti egységet megtestesítendő – a jelenetből egy-egy jellegzetes, különböző társadalmi státuszú félalakot emelt ki a mester. A szárlyuk mellett a tajtékban HONFI felirat. Pereme alatt 1863-as évszám. A szépen metszett, értékes pipa a férfiember ékessége volt, s egyben nemzeti öntudatának és politikai véleményének is kifejezője, tűztere gyakori használatról tanúskodik.
Az ónmázas fajanszcsibuk finoman megformált, élénk színekkel festett bajuszos török férfifejet ábrázol. Zöld turbánját tarka virágok díszítik, fülében sötét fülbevaló. Nyakánál nagy, kék színű levéldísz. Talán a Habsburg uralkodói pár, Mária Terézia és férje Lotharingiai Ferenc pártfogásával létrejött holicsi (ma Holič, Szlovákia) fajansz manufaktúrából származik ez a sérült, kvalitásos darab, amely a Duna kotrásánál került elő.
A karimás hidaspipa előoldalán neorokokó levélmotívumok között József nádor finoman faragott mellképe látható. A neves történelmi személyiségek, uralkodók portréinak megjelenítése a tisztelet kifejezése és a hatalmi reprezentáció eszköze is volt. A Habsburg főherceget, Magyarország palatinusát magyar viseletben ábrázolták. Nyakában az Aranygyapjas rend báránya látható. A pipa ezüsttel áttört, elegáns domború ezüst kupak zárja. Alul a tajtékba beütve: J. Schweger 1837. A korszak egyik legjelentősebb pipametszőjének, Joseph Schwegernek a munkája, akitől több mesterjeggyel ellátott darabot is ismerünk.
Nagy méretű szipkapipa borostyán szopókával. A pipafejet Gróf Andrássy Gyula és egy nőalak mellszobor jellegű kettős portréja képezi művészi körplasztikus faragással. A széparcú hölgy vonásai minden bizonnyal, de nem teljesen karakteresen Erzsébet királyné alakját idézik. Hosszú, göndör fürtökben hullámzó haján, frufruja felett rózsadíszes pántot visel. A virágdíszes diadém a hajban és a rózsa a dekoltázsnál ismerős lehet Erzsébet királynénak az egyik 1860-as évekből származó fotójáról. Az ő személyét sugallja a korona alakú szipkabetét is. Fülbevalós képét azonban nem ismerjük. (Andrássy Gyula feleségének, gróf Kendeffy Katinkának is van egy profilban ábrázolt fényképes felvétele, ahol a frizura hasonló. Ő mindig viselt fülbevalót.) A férfi határozottan előre tekint, az asszony szelíden oldalra hajtja fejét. Fejük felett kiemelhető gyöngyös korona alakú szipkabetét illeszkedik a pipa szájnyílásába. Így kétféleképpen is lehetett (volna) füstölni vele. De a szipkapipát sohasem szívták, reprezentatív díszként szolgált. Gróf Andrássy Gyula (1823–1890) a kiegyezés korszakának egyik legjelentősebb hazai politikusa, a Magyar Királyság miniszterelnöke (1867–1871), az Osztrák-Magyar Monarchia közös külügyminisztere (1871–1879) volt.
A fehér aranynak nevezett porcelán alapanyaga és gyártási előállításának technológiája sokáig a távol-keleti Kína titka volt. Az első európai porcelángyár Meissenben jött létre, Szászországban, Drezda mellett 1710-ben. Még ugyanebben az évben az első porcelán pipa már szerepelt a lipcsei Húsvéti Vásáron. A Nemzeti Múzeum pipája valószínűleg a 19. század elején készülhetett Meissenben a pipafejben látható keresztbe tett két kard jegye szerint. Elegáns, két végén karimásan kihajló forma sokszögletű, hullámos szélű alját aranyozott akanthuszlevél tartja. Elöl művészien kivitelezett, kézifestésű, miniatűr gyümölcs-csendélet madárral. A sokszögletű nyakat elegáns, könnyed aranyvirágos, levélfüzéres dekoráció díszíti. A pipa montírozása aranyozott réz, fedelén domborított barokk öltözetű, parókás férfi büsztje.
