A Középkori Ötvösgyűjtemény a Nemzeti Múzeum 11. századtól 1526-ig készült ötvöstárgyait gyűjti egybe részben egyéb fémtárgyakkal együtt. Ezek főként vásárlás, ajándékozás, illetve hagyatékok részeként bekerült olyan emlékek, amelyek a középkori magyar királyság területéről származnak. A múzeum alapításától fogva meglévő Régiségtár jelentős műtárgyai szerepelnek a gyűjteményben, legjelentősebb darabjai az állandó történeti kiállítás termeiben megtekinthetőek. Számos, a Magyar Királysághoz köthető emlék, gyakran temetésből vagy kincsleletként előkerült koronák és egyéb insigniák jelentik a gyűjtemény csúcspontjait. Jeles részét képezik díszes középkori ékszerek is, amelyeknek legjelentősebb csoportja a késői Árpád-korból származik. Emellett ide tartoznak még középkori magyar liturgikus ötvöstárgyak, közöttük is elsőként a Beszterecen előkerült bizánci stílusú ezüst szenteltvíztartó, illetve késő-középkori magyarországi kelyhek és egyéb kegyszerek, melyeknek legnagyobb gyűjteményét alkotja magyar és világviszonylatban egyaránt. A gyűjteményben megtalálható egy késő-középkori nürnbergi vert réztál-együttes is, amely részben a múzeumot ért világháborús pusztítás nyomait is viseli, valamint egy nagyjából 1000 példányt számláló, igen változatos gyűrűgyűjtemény is, amelynek leletkontextusa nem ismert.
Kapcsolat: Dr. Kiss Etele, kiss.etele@hnm.hu
A liliomos-rozettás korona a Margit-szigeten fekvő domonkos apácakolostor egyik királysírjából – talán V. István sírjából – került elő 1838-ban, s a 13. század második felében készülhetett a francia klasszikus gótika hatására.
Az 1861-ben Nyitraivánkán előkerült bizánci rekeszzománcos együttes hét félköríves aranylemeze IX. Monomakhosz Konstantin „római” császárt (uralk. 1042–1055) és hat álló nőalakot ábrázol, míg két medalionon az apostoli testvérpár, Szent András és Péter mellképe jelenik meg. A méretben párosan csökkenő, női alakokat ábrázoló lemezeken a Makedón dinasztia utolsó leszármazottai, Zoé (†1050) és nővére, Theodóra császárnő (†1056), két táncosnő és két erényalak, az Igazság és az Alázat jelenik meg, madaras indadísszel, illetve (az erények) cipruspárral körülvéve. A lemezek eredetileg egy sapkára lehettek felerősítve és egyetemes békeprogramjuk szaszanida, iszlám, antik és ószövetségi kontextusban is értelmezhető volt, míg a két apostol, amelyek másodlagos felhasználásban kerültek ebbe az együttesbe, Rómára és Konstantinápolyra, tevékenységük színhelyére, és az általuk vezetett latin illetve görög egyházra utalt.
A bizánci, görög feliratos, aranyozott ezüst szenteltvíztartót három – részben rekonstruált – oroszlános-griffes láb hordozza, teste hatszögű alapon képzett, szélesebb alsó részét lépcsős, rézsűs tag köti össze a keskenyebb felső résszel. Mozgatható felső fogója két ifjú büsztjénél kapcsolódik az edényhez, s felül, az ifjak mellrészének a szintjén található a rontott görög felirat, amelynek jelenlegi olvasata: „Krisztus, a gyógyulások élő forrása”. Az edényt borító palmettás indák körponcolt háttér előtt helyezkednek el, az indák alsó, mandulaalakú terében három palmetta három mitologikus vaddal váltakozik. A palmetták kínai minták alapján a bizánci császári udvarban a 10. század közepén megújított ún. virág-levél-ornamentika korai emlékei.
Az eredetileg zománcos kelyhet, amelyet a magyar szent királyok (István, Imre, László) valamint egyéb szentek vésett képei díszítenek, a címer alapján Özdögei Besenyő Pál, korábbi szlavón bán adományozta a Vir dolorum („Fájdalmas Krisztus”) képével díszített paténával együtt a birtokán emelkedő tornai (ma: Turna nad Bodvou, Szlovákia) plébániatemplomnak. A címerben szereplő királyné, valamint Szent Borbála ábrázolása nyomán a kelyhet kezdettől fogva Cillei Borbála királynéval, Luxemburgi Zsigmond feleségével hozták kapcsolatba, noha ez nem bizonyítható.
A békecsóktábla 1500-ban készült Besztercei Balázs megbízásából, s talpán a megrendelő és Beszterce városának címere és az évszám díszíti. A csókra nyújtott, nagyrészt elpusztult Szent Györgyöt ábrázoló gyöngyházrelief éppúgy, mint az előoldal gótikus templomot és benne szentek szobrait formáló medalionja, amely a korabeli vecsernyepalástok kapcsain is megjelenik, a többi alkotóelemmel együtt nürnbergi eredetű, de ezek használata oly mértékben elterjedt a korabeli Magyarországon, hogy készítési helyéül mindkét terület szóba jöhet.
