A több mint 30.000 tételt számláló Árpád-kori Gyűjtemény 1953-ban vált önállóvá. Az ajándékozás, vétel útján a múzeumba került 11–13. századi ékszerek és liturgikus tárgyak mellet az 1950-es évektől megszaporodó régészeti ásatások leletanyaga tartozik ide. Elsősorban a korszak falvainak, az ásatásokból származó hétköznapi tárgyai képezik a gyűjtemény gerincét, amelyet a korai központok, ispánsági, és magánföldesúri várak feltárásaiból származó leletanyag egészít ki.
Kapcsolat: Dr. Simonyi Erika, simonyi.erika@hnm.hu Tel.: +36 1 327 7738
1903-ban Oros határában földmunka során, egy diófa gyökere alatt fekvő agyagedényben elrejtett kincslelet került elő. A hat elektronból készült köpűskarika egy család kisebb vagyona lehetett, amelyet az 1241-es Tatárjárás során rejthetett el egykori tulajdonosa. A köpűskarikák kizárólag a Kárpát-medencében jellemzőek, a kiszélesedő végű, stilizált állatfejben vagy levéldíszben végződő karikaékszereket a nők a fej két oldalán, eredetileg pántba fűzve viselték.
Árpád-kori falvainkban gyakoribb játéklelet az úgynevezett asztragaloszkocka, amelyet a birka sarokcsontjából készítettek. Ezt hasonlóan használták, mint a hatoldalú dobókockát: egyszerre több csonttal dobtak, és a kockák minden oldalának más-más értéke volt. Emellett jóslásra is használták, és óvó-védő-bajelhárító szereppel is felruházták. Az újabb kutatások szerint a pénzváltásban mint súlyok kaphattak szerepet egyes ólmozott vagy ólomból készült asztragaloszok.
A Bükk lábánál fekvő Sályt a kora Árpád-korban az Örsúr nemzetség birtokolta. A falu legkorábbi 9–10. századi rétegeiből került elő a szarvasagancsból faragott zabla oldaltag. A honfoglalók hagyatékára jellemző, palmetta díszes oldalpálca még készítése során törhetett el, valószínűleg soha nem használták. Hasonló díszes oldalpáca töredéket találtak a 10. századi borsodi földvár egyik házában is.
A sószállító útvonal mentén fekvő Tiszabőt 1077-ben említik először okleveles források. A 2006-ban feltárt gazdag leletanyagú Árpád-kori falu házaiból a korszak jellegzetes edényei előkerültek: cserépbográcsok, kisebb és nagyobb fazekak, valamint egy igazi ritkaságnak számító zsinórdíszes mázas import korsó. III. Béla (1172–1196) pénze keltezi a rostélyos edényégető kemencét, amelynek égetőterében rontott fazekas termékeket, a magas hő hatására szétrepedezett edényeket találtak. A Kárpát-medencéből alig egy tucat hasonló kemencét ismerünk az Árpád-korból.
Az 1220-as évek táján egy magyarországi kolostori műhelyben, aranyozott bronzból készítették azt a korpuszt, amely Zsámbékról, a premontrei prépostság területéről került be a Nemzeti Múzeumba 1935-ben. A korpusz készítője a korszakban Európa szerte kedvelt, zománcdíszes Limoges-i korpuszokat másolta, a zománcozást vésett díszítéssel helyettesítve. A Krisztus fején látható korona, a feszes, egyenes tartás még őrzi a román kori korpuszok halálon diadalmaskodó Krisztusait, de Jézus csukott szemű, enyhén lehajtott feje már átvezet a gótika szenvedő Krisztus (vir dolorum) ábrázolásába.
Valószínűleg a tatárjárás miatt elrejtett kincsleletek közé tartozik a Pusztavasad (Pest megye) származó vésett díszű bronztál. A tál az ún. erény- és bűntálak közzé tartozik. A tál közepén ábrázolt, erősen stilizált, kalapos férfialak a középkori keresztény tanításban a bűn gyökerének tartott gőgöt szimbolizálja.
Az ereklyetartó kereszt a tatár horda elől menekülő kijeviek ajándékaként kerülhetett Dunaszentmiklósra. Az ereklyetartó kereszten középen Krisztust, két oldalán Szűz Máriát és Keresztelő Szent Jánost ábrázolták, Krisztus alatt és felett egy-egy arkangyallal. Az 1242-es év telén rejthették el a dunaszentmiklósi egyház kincsei között, egy további kijevi típusú ereklyetartó mellkereszt, egy aranyozott kereszttalp, valamint két körmeneti kereszt társaságában.
