Augusztusban egy igazi zenei, fotó- és filmtörténeti csemegével várja látogatóit a Magyar Nemzeti Múzeum a Hónap Kincse kiállítássorozat keretében.
Most először tekinthetők meg felvételek abból a fotóanyagból, amely a Queen 1986-os budapesti koncertjének kulisszái mögé enged bepillantást. A képeken nemcsak a világhírű zenekar tagjai jelennek meg, de a korszakban egyedülálló produkció is megelevenedik a filmkockákon.
Freddie Mercury koncert előtti hangpróbán a Népstadionban, Budapest, 1986. július 25., Endrényi Egon felvétele, eredeti fényképnegatív
A kiállítás apropója, hogy 2023-ban Endrényi Egon családja a filmfotós több ezer darabból álló életművét – negatívokat, diákat és nagyításokat – a múzeum Történeti Fényképtárának ajándékozta. A több milliós értéket képviselő hagyaték része Endrényi Egon és Gáspár Miklós sorozata is, amely a Queen ikonikus fellépéséről készült koncertfilm háttérmunkálatai során született.
A budapesti koncertből készült film 1986-ban páratlan jelentőségűnek számított, és ma is mérföldkő a kelet-európai zene- és médiatörténetben. A kamarakiállítás a koncert 40. évfordulójának előfutára, egyben önálló kulturális esemény, amely egyedi perspektívából mutatja meg a legendás koncertet megelőző napokat.
A kiállításon a Queen budapesti tartózkodásáról készült legizgalmasabb felvételek negatívjai láthatók, illetve a róluk készült nagyítások és vetítés idézi fel a film pillanatait. Ezenfelül a Varázslat – A Queen Budapesten (Magic – Queen in Budapest) című produkció standfotósának, Endrényi Egonnak a személyes munkaeszközeit is megtekintheti a közönség.

Roger Taylor gokartozik a Hungaroringen, Mogyoród, 1986. július 24., Gáspár Miklós felvétele, eredeti fényképnegatív
A kamarakiállítás különleges módon ötvözi a fotóművészetet, a zene iránti rajongást és a történeti dokumentáció erejét. Minden zenerajongónak, fotótörténeti érdeklődőnek és kíváncsi látogatónak maradandó élményt kínál – hiszen egy korszak, egy koncert és egy életmű elevenedik meg az objektív lencséjén keresztül.
A kamarakiállítás 2025. július 29-től szeptember 3-ig látható a Magyar Nemzeti Múzeum Széchényi-termében.

Brian May bringóhintóban sztereó fényképeket nézeget a Margit-szigeten, Budapest, 1986. július 25., Endrényi Egon felvétele, eredeti fényképnegatív
Miért fontos a fényképnegatív?
Az analóg fényképezés egyik alapja a fényképnegatív. A kisfilmes negatív a 20. század első felében vált általánossá, először hivatásos, majd privát fényképezők kezében. Az eljárás és a hordozó egészen a digitális korszak beköszöntéig uralta a fotózást. Az eredeti (nyers) és egyedi negatív teszi lehetővé a negatívval egyező méretű pozitív kópiák vagy a nagyítások előhívását és a nyomtatott képek létrehozását, sokszorosítását. Értéküket növeli, hogy általában beavatkozástól mentesek, minden részletet tartalmaznak, amelyek a későbbiekben fontossá válhatnak. A sorozatokban sok le nem nagyított darab marad az utókorra, amelyek később felértékelődhetnek. A műkereskedelem az 1970-es évektől általában a vintázs kópiákat (a negatívról készült közel egykorú, a fotográfus szignójával vagy pecsétjével ellátott másolat) preferálja, de a negatívok történeti szerepe és értéke óriási.
A Hónap Kincséről további érdekességek találhatóak az online kiadványban. Lapozz bele!
Pajtás box fényképezőgép tokkal (1955-1962)
Zenit C fényképezőgép tokkal (1955-1961)
Kodak Instamatic 100 fényképezőgép tokkal (1963-1966)
Gossen Lunasix 3 fénymérő (1966)
Minolta Auto Meter II fénymérő (1975)
Canon FD objektív (1979)
(gyújtótávolság: 50 mm, maximális fényerő: f1.4)
National PE-3050 vaku (1960-as évek)
Nikon SB-10 Speedlight vaku (1980-as évek)
Kihúzható fa tolltartó
Danavox-Hörapparater tisztítókendő
E. Leitz Wetzlar vaku (1938)