A Magyar Nemzeti Múzeumban 2026. január 23-tól látogatható az Attila című kiállítás, amely az elmúlt 40 év legjelentősebb, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő tárlata a témában. 13 ország 64 múzeumának 400 műtárgya idézi meg Attilát, a hunok királyát a Magyar Nemzeti Múzeumban
A kiállítás az Attila személyét övező mítosz és a valóság kapcsolatát mutatja be a régészet, a történetírás, a művészetek, az antropológia, az archeogenetika és a kortárs reflexiók tükrében, egyúttal egyedülálló módon képez hidat a legendás hun vezér keleti és nyugati kultúrákban máig élő emlékezete között.
A múzeum tereiben megrendezett időszaki tárlat 1600 év Attila-képét és Attila mítoszait eleveníti meg, mintegy 400 műkincs prezentálásával, a hun kortól napjainkig.
A tárlat tematikus egységein végighaladva a látogatók megismerhetik a hun kor világát és az Attilát körülvevő elit reprezentációját, megtekinthetik az Attila emlékezetét hordozó műkincsek és elméletek gazdag együttesének recepciótörténetét.
Rendkívüli műtárgyegyüttes kerül bemutatásra, amelyhez hasonló válogatást a hazai közönség ezideig nem láthatott. A kiállított műtárgyak 13 ország 64 jelentős múzeumából érkeznek – többek között az Egyesült Királyságból, Franciaországból, Németországból, Kazahsztánból, Üzbegisztánból, Romániából, Szlovákiából és Magyarországról. A világ legnagyobb múzeumainak legértékesebb hun kincsei lesznek láthatók a múzeum falai között, köztük a British Museum, a Louvre Abu Dhabi és a bakui Nemzeti Múzeum gyűjteményéből érkező kivételes darabok.
Áldozati együttes Ezüst, bronz, arany, féldrágakő
(ezüsttál átm.: 54,4 cm, kőberakásos tál átm.: 28 cm, tükörtöredék h.: 15 cm, veretek és applikációk h.: 1,3–7,25 cm, oroszlános lemeztöredék: 5,7 × 4,7 cm, ezüstlemez-töredék: 6,9 × 3,1 cm) Rülzheim, Németország, 5. század középső harmada
Generaldirektion Kulturelles Erbe Rheinland-Pfalz, LA-Speyer (ltsz. E2014//0100.001-0023., E 2014/0100.0030., fotó: P. Haag-Kirchner)
Giovanni Bonazza: Attila hun király I Mészkő (86 × 48 cm)
1700 körül I Rovigo, Palazzo Roncale - Fondazione Cassa di Risparmio di Padova e Rovigo (ltsz. n.)
Bikafejes csésze a nagyszentmiklósi kincsből - másolat
Arany (m.: 10,6 cm, h.: 12,2 cm, s.: 283 g) Eredeti: 8–9. század fordulója
Kunsthistorisches Museum Antikensammlung, Wien (ltsz. VIIb 10)
Égberagadási jelenettel díszített korsó a nagyszentmiklósi kincsből - másolat
Domborított arany (m.: 25 cm) I Eredeti: 700 körül
Kunsthistorisches Museum Antikensammlung, Wien (ltsz. VIIb 33)
Gróf Pálffy Miklós állítólagos félvértje amelyet egykor Attila páncéljának tartottak.
(kovácsolt acél, sárgaréz, bőr,1620 körül)
MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum Fegyvertár
(átadás a bécsi Kunsthistorsches Museum fegyvergyűjteményéből 1932-ben)
A 2026. január 23. és július 12. között látogatható kiállítás mellett számos izgalmas kísérőprogramon vehetnek részt az érdeklődők; készülünk nemzetközi konferenciával, tudományos előadásokkal, hagyományőrző családi és gyermekprogramokkal, kerekasztal-beszélgetéssel, felnőtteknek és gyermekeknek szóló múzeumpedagógiai programokkal, kézműves-foglalkozásokkal, könyvbemutatókkal, filmvetítésekkel, élő zenei programokkal.
De nemcsak élményekkel és tudással gazdagodhatnak látogatóink, hanem „hun kincsekkel” is, ugyanis a Magyar Nemzeti Múzeum boltjában megvásárolhatják az Attila kiállításban megcsodálható legszebb ékszerek és viseletek típusrekonstrukcióit: karpereceket, gyűrűket, fülbevalókat, cikádafibulákat és övcsatokat.
Veretekkel díszített aranycsészék a II. szilágysomlyói kincsből
Arany, ékkő berakás (átm.: 10,3–12,7 cm, m.: 3,5–4,4 cm) I Szilágysomlyó, Románia, 5. század középső harmada
MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest (ltsz. 122.1895.16-17.)
A talp görög betűs felirata alapján korábban „Attila méregpoharának” gondolt, eredetileg üvegberakásokkal díszített elektronkehely
Öntött elektron (átm.: 11,1 cm, m.: 9,4 cm) I Szeged-Nagyszéksós, Magyarország, 5. század első fele
MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest (ltsz. 81.1.1.)
Az ún. bécsi szablya
Kiállított másolatát készítette Fettich Nándor régész-ötvös, a Magyar Nemzeti Múzeum korábbi főigazgatója, 1970 körül (az eredetit Bécsben őrzik)
Vas, arany, bőr (h.: 90,5 cm) 10–11. század
Kunsthistorisches Museum, Bécs
Üst,
Öntött réz (m.: 60 cm) I Balatonlelle-Rádpuszta, Magyarország, 5. század első fele
Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár (ltsz. 13.9/609.1., fotó: A. Király András)
