Magyarország ezeregyszáz éves történelmének egyik legjelentősebb éve 1989. A Kádár-rendszer diktatúrájának évek óta tartó felpuhulása (a hazai, valamint a környező szocialista országokban bekövetkező ellenzéki mozgalmaknak, illetve a Szovjetunióban zajló gorbacsovi reformoknak köszönhetően) ebben az esztendőben érte el tetőpontját, rendkívüli politikai, társadalmi és életmódbeli változásokat idézve elő.
A Kádár János pártfőtitkár nevével fémjelzett diktatúrán szocializálódott társadalom az 1989-es év folyamán ébredhetett rá valójában: megtörténhet az, amit addig oly kevesen reméltek, Magyarország polgárai belátható időn belül ismét szuverén, demokratikus keretek között működő országban élhetnek, sorsukról, jövőjükről 45 év után ismét saját maguk dönthetnek. Ez volt ennek az évnek a tétje, és hazánk sikerrel vette az akadályokat: vér és erőszak nélkül történt meg a diktatúra lebontása, hogy aztán 1990-ben, hosszú idő után ismét demokratikus, szabad országgyűlési választásokon dönthessenek további életükről a választópolgárok.
A Magyar Nemzeti Múzeum 2019-ben, a rendszerváltoztatás sorsfordító, 30. évfordulójára emlékezve az egész esztendőn átívelő programsorozatot készít elő, KÖZÖS IDŐNK – 1989 címmel. Az eseménysorozat egyik legfontosabb célja – amelyre a névadás is reflektál –, hogy a magyar társadalom együtt, közösen emlékezzen a rendszerváltoztatás időszakára, ezért szeretnénk bevonni minél több társadalmi réteget, csoportot, korosztályt a közös emlékezésbe, közösségi élménnyé formálva az ünnep időszakát.
Kérjük, kísérjék figyelemmel az online felületeinken, illetve a médiában megjelenő üzeneteinket, felhívásainkat, és váljanak részeseivé a KÖZÖS IDŐNK -1989 eseményeinek!
Az eddig beérkezett tárgyak a Rotundában láthatók!
26
Tüntetés az erdélyi falurombolás ellen (1988. június 27.)
Jelvény az MNM Éremtár Gyűjteményéből.
Tüntetés az erdélyi falurombolás ellen (1988. június 27.)
Papírzászló az 1988. március 15.-i Bem szobor melletti ellenzéki megemlékezésről
Tüntetés az erdélyi falurombolás ellen (1988. június 27.)
Fáklyák az erdélyi falurombolás elleni tüntetésről, amelyet a Hősök terén tartottak
Tüntetés a bős-nagymarosi vízlépcső megvalósítása ellen (1988. október 30.)
Tüntetés a Vörösmarty téren a nagymarosi vízlépcső építése ellen, Budapest, 1988. szeptember 12.
Apró Andrea felvétele
Tüntetés a bős-nagymarosi vízlépcső megvalósítása ellen (1988. október 30.)
Jelvény az MNM Éremtára gyűjteményéből
Nagy Imre és mártírtársainak újratemetése (1989. június 15.)
Pócs Péter: 301. 1989
Nagy Imre és mártírtársainak újratemetése (1989. június 15.)
Nagy Imre és mártírtársainak újratemetése a Hősök terén, Budapest, 1989. június 16.
Apró Andrea felvétele
Régi címer – új címer
Jelvény az MNM Éremtára gyűjteményéből
Régi címer – új címer
Jelvény az MNM Éremtára gyűjteményéből
Régi címer – új címer
A Magyar Demokrata Fórum plakátja
A Vasfüggöny lebontása
Autóra szerelhető országjelzés, az NDK-s turisták Ausztriába szökése közben szerelték le lés dobták el
1989
A Vasfüggöny lebontása
Emléktárgy. A vasfüggöny egy darabja
Úton a többpártrendszer felé
Jelvény az MNM Éremtára gyűjteményéből
Úton a többpártrendszer felé
Az MDF tüntetésekre készített papírzászlója
1989
Úton a többpártrendszer felé
A FIDESZ kommunistaellenes plakátja
Úton a többpártrendszer felé
Utcatábla. Münnich Ferenc neve vörössel áthúzva, felülragasztva papírlappal, amelyen a Nádor felirat szerepel
1989
Kultúra és politika
A jurta színház programja. In memoriam - Mindszenty
Kultúra és politika
Az éjszakai lányok
Kultúra és politika
A Balázs Béla Stúdió programfüzete
Kultúra és politika
Film a kábítósokról
Trendi és Divatos
McDonald’s a Nyugati pályaudvarnál, Budapest, 1990.
Wagner Margit felvétele
Trendi és Divatos
Az ÁFÉSz ruházati reklámja kártyanaptáron
Trendi és Divatos
A Lee Cooper farmernadrág reklámja kártyanaptáron
Trendi és Divatos
A Videoton híradástechnikai vállalat trendi termékeit a kor szupermodellje, Bíró Ica mutatta be
Trendi és Divatos
Portrérajzolók a Vörösmarty téren, Budapest, 1989
Kristóf Lajos felvétele
Trendi és Divatos
Testépítők Angyalföldön, Budapest, 1988.
Benkő Imre felvétele