Utazások a koponya körül II. Agárkoponya Zalavárról | Történetek a Magyar Nemzeti Múzeum Állandó Régészeti kiállításából

Előző írásunkban az 1951-ben Zalavár-Várszigeten előkerült agárkoponya kapcsán a lelet állattani vonatkozásait mutattuk be: az agár típus anatómiai jellegzetességeit és tulajdonságait, a vadászatban játszott szerepét és a fajta kérdését tárgyaltuk. Most a lelet régészeti értékelését ismertetjük. A zalavári ásatások vezetője, Fehér Géza a kutyamaradványok közül a legnagyobb jelentőséget egy 10. századra keltezett agárkoponyának tulajdonította, amelyet egy vastag égésrétegben, egy üveggyöngy valamint egy vaskés-töredék mellett talált. Fehér Géza úgy gondolta, hogy egy pogány szertartás nyomára bukkant, amelynek során egy kutyát áldoztak fel, hiszen jól ismerte a bolgár-törökök eskütételének ceremóniáját. Bizánci tudósítások szerint ugyanis 815-ben, a békekötés során Omurtag kán „megízlelte egy (feláldozott) kutya vérét, felemelt egy csomó füvet, vizet öntött a földre, megérintett egy féket és megfordított egy nyerget”. Az akkor még szlávnak gondolt lelőhely és a lelet 10. századi keltezése miatt Fehér Géza egyenesen a Fehér ló monda helyszínét vélte felfedezni Zalavárban, aminek tárgyi bizonyítéka az agár koponyája lett (volna). A nomád népek körében kedvelt béke- és szerződéskötés idővel formailag és tartalmában is módosult, a Fehér ló mondáját megőrző középkori krónika kompozíciók országvételként magyarázták: „Árpád vezér és vitézei neked [Szvatopluknak] azt mondják….a földedet lovon, a füvedet féken, a vizedet nyergen megvették és te szegénységed és kapzsiságod miatt a földet, a füvet és a vizet nekik átadtad.”

Fotó: Agárkoponya Zalavárról

Az áldozati szertartás elképzelés ellen számos régészeti érv szól, és az elmúlt évtizedekben Cs. Sós Ágnes valamint Ritoók Ágnes és Szőke Béla Miklós által végzett kutatások nem támasztják alá, hogy a Karoling-kori egyházi központ területén a honfoglaló magyarokkal vagy a szlávsággal összefüggésbe hozható pogány kultuszhely létezett volna, ahogyan az ötvenes évek sematikus, 9-10-11. századi keltezését is túlhaladta a tudomány. A jelenség magyarázata sokkal hétköznapibb lehetett. A kutyakoponya egy, a 9. század közepén keletkezett, nagy kiterjedésű égésrétegben, nagy mennyiségű kerámiával, állatcsonttal és egyéb használati tárggyal együtt került elő. A leletek jellege, a főzőedények túlsúlya és töredezettsége, az állatcsontok változatossága (sertés, marha, juh és halcsontok) és töredékessége, valamint az a körülmény, hogy egy áldozati szertartás rituális cselekvéssorának régészeti maradványai hiányoznak, kizárják az áldozati szertartás elképzelését. Az eredetileg máglyaként értelmezett vastag, faszénnel és hamuval kevert égésréteg sokkal inkább a közeli udvarház lakóépületeiből kihordott szemét öngyulladásával vagy szándékos felgyújtásával jöhetett létre. A jelenség megfejtése tehát a korabeli szürke hétköznapok világába, a 9. századi lakosság „hulladékkezelési” gyakorlatába enged bepillantást, amelyből a kutyák, mint „hulladékeltakarítók” is kivehették a részüket.

Írta:
Bárány Annamária, Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Tár, Archaeozoológiai Gyűjtemény
Gergely Katalin, Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Tár, Zalavári Gyűjtemény

Források

• Bárány, A., Karoling-kori agárcsontváz Zalavárról. Folia Archaeologica LVII. 2015-2016[2018] 137–151.
• Bárány, A., Vörös, I., Állatcsontleletek Mosaburg/Zalavárról. In: Gergely, K., Ritoók, Á. (szerk.): Szőke B. M. A Karoling-kor a Kárpát-medencében. A Magyar Nemzeti Múzeum Állandó kiállítása. Kiállítási Katalógus. Budapest 2014, 119–127.
• Bartosiewicz, L., Bózsa, A., Valami bűzlik Dániában. Kísérlet a szagok régészeti rekonstrukciójára. In: Anders, A., Szabó M., Raczky P. (szerk.): Régészeti dimenziók Tanulmányok az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének tudományos műhelyéből. A 2008. évi Magyar Tudomány Ünnepe keretében elhangzott előadások. Budapest 2009,49–60.
• Bökönyi, S., De Wirbeltierfauna der Ausgrabungen in Zalavár. In: Cs. Sós Á., Die Ausgrabugen von Géza Fehér in Zalavár. Archaeologia Hungarica XLI. Budapest1963, 313–386.
• Fehér, G., Zalavári ásatások (1951-1952). Archaeologiai Értesítő 80 (1953) 31–52.
• Gergely, K., Die Überreste des Karolingerzeitlichen Herrenhofes und der Befestigung in Mosaburg/Zalavár auf grund der Ausgrabungen von Géza Fehér und Ágnes Cs. Sós (1951–1966). Antaeus 34 (2016) 287–372.
• Kalla, G., Raczky, P., Szabó, G., Ünnep és lakoma a régészetben és az írásos forrásokban. Az őskori Európa és Mezopotámia példái alapján. In: B. Déri, B. (szerk.): Convivium. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 2012. november 6–7-én tartott vallástudományi konferencia előadásai. Budapest 2013, 11–46.
• Ritoók, Á., Zalavári leletek. In: Pintér, J. (szerk.): A 200 éves Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményei. Budapest 2002, 92–99.
• Cs. Sós, Á., Die Ausgrabungen Géza Fehérs in Zalavár. Archaeologia Hungarica XLI. Budapest, 1963.
• Szőke, B. M., A Karoling-kor a Kárpát-medencében. A Magyar Nemzeti Múzeum Állandó kiállítása. Kiállítási Katalógus. Budapest 2014.