A Magyar Nemzeti Múzeum komoly szerepet játszott Munkácsy (Lieb) Mihály (1844–1900) életében. A tehetséges festőt pályája kezdetén, 1860 körül nagybátyja, Reök István és Szamossy Elek gyulai vándorfestő ajánlotta be Harsányi Pálhoz, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat titkárához, aki többek között Ligeti Antallal, a Magyar Nemzeti Múzeum Képtárának akkori vezetőjével is összeismertette. Munkácsy az utóbbitól engedélyt kapott arra, hogy a képtárban festményeket másoljon. Fővárosi tanulóévei alatt, Ligeti mellett, például Than Mór is ellátta az ifjú művészt szakmai tanácsokkal. Than Lotz Károly oldalán, a múzeum lépcsőházi freskóinak alkotója volt.

Másik szép példája Munkácsy múzeumunkhoz fűződő közvetlen kötődésének, hogy az 1894-ben befejezett Honfoglalás című képét 1905-ig a múzeum épületében láthatta a közönség.

Balogh Rudolf: Munkácsy Honfoglalás című képe a Magyar Nemzeti Múzeumban, sztereó-kép, MNM TF 79. 779.

S végül a sikeres festő még életében úgy rendelkezett, ha eljön az idő, kitüntetéseit és művészeti díjérmeit gyűjteményünk fogadja be.

A Munkácsy-hoz köthető fényképeket négy fő szempont szerint csoportosítja a kutatás. Elsőként említhetjük meg a művészt, hozzátartozóit vagy lakóhelyeit ábrázoló, jellemzően dokumentatív értékű, spontán vagy beállított fényképeket. A második „kört” a Munkácsy festményei megalkotása során felhasznált, a festő által „rendezett” modell-fotók alkotják. Külön csoportba sorolhatók a Munkácsy-festményeket népszerűsítő reprodukciók. Nem utolsó sorban olvashatunk a Munkácsy „kultuszához” kötődő képekről is, melyek szoros összefüggésben keletkeztek a festő életeseményeivel, például műveinek bemutatóihoz kapcsolódó ünnepi pillanatokkal és temetésével. Ide tartoznak az azokat körülölelő tisztelet holdudvarában keletkezett művészi alkotások és relikviák reprodukciói is.

Végigtekintve a Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára gyűjteményének anyagán, rögtön feltűnővé válik egy ábrázolás, ami első pillantásra a negyedik „kategóriába” illik, azonban még ezen a kereten belül is, egészen különlegesnek hat. A Lojanek János pecsétjével ellátott, fotografált reprodukcióról van szó, ami az ifjú Munkácsy és első mestere találkozását örökíti meg. (Ltsz.: 2/1929 fk.)

Lojanek János, Nagyvárad: Munkácsy Mihály első mestere műtermében, festmény után készült reprodukció, albumin, MNM TF 1929/2.

Az eredeti festmény zsúfolt műtermet ábrázol. Enteriőrje középpontjában tizenéves forma fiatalember áll, aki éppen levelet adott át a nézőnek háttal ülő, egyik kezében palettát és festőbotot tartó, alkotás közben lévő művésznek. A festő a korszakban divatos Van Dyck-szakállat viseli, és érdeklődve olvassa a levelet. A fény balról világítja be a műtermet, a teret, a falakat és a bútorokat az alkotás eszközei, valamint a rokokó „rizsporos miliőjét”, és a XIX. század eleji biedermeier világát idéző festmények rendezetlen együttese borítja be. Jobb oldalt a háttérben keretezett fénykép, és egy gömb lámpa tűnik fel az asztalon.

A festmény alkotójára utaló szignatúra nem látható, azonban a későbbi kutatás megemlékezik a festőről. Lyka Károly, a híres művészettörténész megjegyzése szerint: „Valahányszor Munkácsy hazájába visszatért, mindannyiszor felkereste Szamossyt, hogy el-elbeszélgessen vele. Egy ily látogatás emlékéül festette Szamossy azt a képet, amely jelenleg Ormós Zsigmond gyűjteményében van meg, mikor Munkácsy, a fiatal tanítvány, jelentkezik mestere előtt."

Szamossy Elek, litográfia, MNM TKCS 4026.

Lényegében ezt az információt ismétlik a reprodukció papír hordozóján lent, és a hátlapon olvasható muzeológusi megjegyzések. („Munkácsy első mesterénél”; „Munkácsy M. első mesterénél, Szamos[s]ynál.”) A fotográfiát Háry Gézától vásárolta meg a Magyar Nemzeti Múzeum, 1929-ben.

Lojanek János pecsétje

A kép alatt középen, lila pecsét utal a fényképészre. Mondatszalagján a „LOJANEK JÁNOS/ fényképész/ Nagyváradon.” felirat látható. Lojanek János (1814–1877), az erdélyi fényképzés történetének elismert alakja volt, aki állandó és színvonalas műtermet Nagyváradon tartott fenn. Emellett vándorfényképészként is tevékenykedett. Gyászjelentője szerint, 1877. május 16-án hunyt el 63 évesen, gyomorbajban. Gyermektelen volt, ezért érdekes, hogy a jelenleg ismert adatok szerint, műterme 1886-ig halála után is tovább működött Nagyváradon, de akkori tulajdonosának pontos kiléte egyelőre nem ismert. (Bizonyos Markely János csak 1896-tól jegyzi az üzletet.)

Ha szeretnénk meggyőződni a festmény által ábrázolt jelenet hitelességéről, összevethetjük a reprodukciót az írott Munkácsy életrajzokkal és visszaemlékezésekkel. Rögtön találunk néhány érdekes ellentmondást! Az első, hogy Munkácsy emlékirata és életrajza szerint, jóllehet érzelmileg és motiváció szempontjából elismerten igen, ám technikailag valójában nem Szamossy Elek volt „Miska” legelső mestere. Több mint egy hónapig Karl Fischertől, a Gyulára települt német művésztől vett rajzleckéket, s az ő műtermében ismerkedtek meg Szamossy-val is, mikor betegsége miatt asztalos inasként tanulmányait éppen nem folytathatta. Az eseményt 1860 év vége és 1862 közé datálja a szakirodalom. A másik, hogy Szamossy szóban invitálta meg az ifjút a gyulai Wenckheim-kastélyba, ahol arcképek másolására kapott megbízást. A 16-17 éves, akkor még Lieb Mihály pedig „összeszedte rajzait, s a kastélyba sietett. Éppen munka közben találta a mestert. A kastély földszintjén egy nagy teremben dolgozott, melyet műteremmé alakítottak át. A falon nem volt más, mint egy sereg portré. Parókás ősök képei: eredetiek és másolatok.” – hangzik el a Munkácsy-kutató, Czeglédy Imre tollából. Tehát ajánlólevél átadásának és olvasásának az eredeti festményen látható feltűnő motívuma, ennél a fontos életrajzi eseménynél valójában nem szerepel!

Ez utóbbi meglehetősen elgondolkodtató, főleg, hogy az írott források mind kiemelik az ifjú pályája szempontjából sorsfordító jelentőségű ajánlóleveleket. Emlékezetes a nagybátyjától, Reök Istvántól és a mentorától, Szamossytól kapott ajánlólevél is. Az egyik 1861/ 1862-ben Harsányi Pálhoz, a másik pedig 1863-ban a festő és fényképész Borsos Józsefhez szólt.

Illusztráció Farkas Zsuzsanna Embermásoló című könyvéből, Borsos József felvétele Munkácsy Mihályról 1863-ban, eredetileg az MNG Adattár gyűjteménye

Egy pillanatra felvetődött ezért annak a lehetősége is, hogy a festő alakja nem Szamossy-t, hanem Borsost ábrázolja. Borsos József szintén jelentős szerepet játszott a fiatal Munkácsy pályakezdésében, ez időben ő is a kor divatjának megfelelő Van Dyck-szakállt viselte, a műterem környezetét benépesítő kész festmények által megidézett rokokó és biedermeier stílus festészetében tetten érhető. A feltételezést ráadásul alátámasztani látszik egy korabeli vizitkártya is, ami 1865 és 1868 között Borsos és fényképész társa, Doctor Albert készített, és a teázó Than leányokat ábrázolja. A felvételen éppen olyan gömb búrájú lámpa látható, mint amely a Lojanek által lefényképezett festményen is látható...

Illusztráció Farkas Zsuzsanna Embermásoló című könyvéből, Borsos József – Doctor Albert: Teázó Than leányok, vizitkártya részlete, FSZEK Budapest Gyűjtemény PAZ 040749

Hiteles választ felvetésünkre azonban, csak akkor kaphatunk, ha a jelenleg Lojanek reprodukciójáról ismert eredeti festmény előkerül, s történetéről további adatokat tudhatunk meg.

A festmény utótörténete jelenleg a Lyka Károly-féle azonosítással van összhangban. Szerinte a kép Ormós Zsigmond gyűjteményébe került. Ormós személyében tisztelhetjük egyrészt Szamossy első életrajzíróját, másrészt a Temesvári Múzeum alapítóját. Mecénásként buziási kúriájában a mentora kíséretében járó fiatal Munkácsyra is inspirálóan hatott. Később az ő ajánlására, 1865 után Szamossy Nagyváradon kapott reáliskolai rajztanári állást, amit 1877-ig töltött be. Tehát akár ő maga is megrendelhette a fotografált másolatot Lojanektől!

Eszerint a gondolatmenet szerint, az eredeti kép témája nem az események hiteles elbeszélése, hanem egy valós eseményhez kötődő emlékkép. Szamossy, bár elvileg ott volt, kevésbé Munkácsy portréját, inkább a mindenkori „szegény sorsú, rendkívül tehetséges ifjú” alakját festette le, akit „beajánlanak a tapasztaltabb mesterhez” (akit nem sokára minden bizonnyal túl is szárnyal). Ezzel egy, a korszak festészetében népszerű „képi toposzhoz”, a „csodagyerek” hagyományához igazodott, mely az ekkorra kibontakozó „zseni-kultusz” visszatérő motívuma volt.

A fényképtári reprodukción látható, az ifjú Munkácsy mentorálásának különleges jelenetét ábrázoló előképet a kutatás jelenlegi állása szerint, tehát maga az „élő kultusz” hívta létre, és az ábrázolt népszerűségének növekedése tükrében, az esemény valós idejét követően alkotta meg festője, Szamossy Elek. Lojanek János pedig, aki a festményt 1877-ig bezárólag lefényképezte, talán önkéntelenül is ahhoz járult hozzá, hogy a fotográfia egy pillanatra a Munkácsy-reprezentáció sajátosan kultikus változatának szolgálatába álljon.

Apor Eszter - Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár

Irodalom:
Czeglédi Imre: Munkácsy Gyulán. A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 41. Gyula, 1963.
Miklósi-Sikes Csaba: Fényképészek és műtermek Erdélyben, 1839–1916, Székelyudvarhely, 2001.
Sz. Kürti Katalin: Munkácsy ereklyék és dokumentumok a békéscsabai múzeumban, Békéscsaba, 2006.
Farkas Zsuzsanna: Embermásoló. Borsos József festőművész fényképeinek története. Kecskemét, Magyar Fotográfiai Múzeum, 2009.