A Múzeumkert rekonstrukciós munkálatai során előkerült állatfajok listája rövid, de izgalmas. A legkönnyebben tisztázható eredetű faj a ló, amelynek maradványai több alkalommal is előkerültek a kert területéről. A csontok legkevesebb négy egyedhez tartoztak, amelyek közül három nagyméretű, 160 cm-t is meghaladó marmagasságú volt. A csontok maguk is robosztusak voltak, rajtuk a nagy testsúlyt megmozgató, jól fejlett izmok erőteljes eredési és tapadási felüteti figyelhetők meg. Felszínükön gyakran fém-okozta apró elszíneződések bukkannak fel, emellett azonban a legfontosabbak az állatok maradványainak feldarabolását jelző vágásnyomok. Egy lábszárcsont alját ferde irányú vágással hasították le, egy combcsont közepén a csont falát nyesték le, szintén egy combcsontot egyetlen vágással teljesen keresztbe vágtak. Ezek az állatok vélhetően a II. világháború idejéből származnak és az ínséges időszak alatt táplálékul szolgáltak az éhező lakosságnak. Az elhullott állatok darabolása baltával, késsel történt, gyakran csak a fejek és zsigerek maradtak utánuk az utcán, a többi testrészt levágták és edényekben széthurcolták (Fettich Nándor Ostromnaplója: 1945 január 16 - február 19-ig. Documnetationes et Communicationes, Magyar Nemzeti Múzeum 2000, 75). 

A lovak mellett egy kutya koponyája is bekerült a földmunkákból. A teljesen ép koponya szintén újkori lehet, ezen viszont vágásra utaló nyomot nem lehetett találni. A kutya közepes testméretű, 47 cm-es marmagasságú volt, a koponyája jellegzetes karakterekkel bír, de a fajta azonosítását nem teszi lehetővé.

A sort sokkal izgalmasabb fajösszetételű lelet-együttes zárja: egy gödörből strucc lábszár- és lábtőcsontja, illetve nyakcsigolyája, egy medveféle hát-ágyéki régiója (1 borda, csigolyák, keresztcsont és csípőcsont) és végül egy kenguru koponya töredéke illetve lábszárcsontjának egy darabja került elő. A csontok közül a medveféle csigolyáin láthatóak vékony vágásnyomok, a többi állatén nem, viszont azok töredékesek. A maradványok származása egyelőre tisztázatlan.

Felmerült a lehetősége annak, hogy a maradványok az 1956-os tűzvész törmelékéből származnak. A tűz ugyanis teljesen elpusztította az Afrika kiállítást, amelynek egyik diorámájában egy strucc-preparátum is szerepelt, de a többi maradványra ez nem lehet magyarázat. A csontok származhatnak még a szomszédos ELTE Természettudományi karának gyűjteményéből is, de ez a lehetőség további kutatást igényel. A harmadik elmélet szerint az állatmaradványok a Fővárosi Állat-és Növénykertből származhatnak, szintén a II. világháború idejéből. Az ott élő 2500 állat közül nagyon kevés érte meg a harcok végét. A bombatalálatok és a kedvezőtlenné vált tartási körülmények mellett az állatkert akkori Főigazgatójának, Nádler Herbertnek beszámolójából (Nádler Herebert: Az állatkert pusztulása. Budapest II. 6, 1946, 218-220.) tudjuk, hogy egy részük az éhező emberek tányérján végezte. „Egymásután pusztultak el nagyértékű állataink különféle lövedékektől, puskagolyóktól, de békebeli szerszámoktól is. A halálos veszedelem zűrzavarában, fejszékkel, bárdokkal, késekkel felszerelve, tódultak az emberek a kertbe, és akinek bölény-, zebra-, kengurú-, antilop-, vapitigímszarvas-, dámvad-, őzhús kellett, annyit vitt a különleges pecsenyéből, amennyit akart.... Az Állatkert hivatlan látogatói összeszedték és zsákokba gyömöszölve százával vitték el a táplálkozásukra alkalmas madarakat, tekintet nélkül ritka és értékes voltukra.” Olyan esetről is beszámol, ahol „úgy hírlik”, hogy az elpusztult és állategészségügyi telepre szállított állattetemekből laktak jól emberek. Párizsból 1870-ben, Hamburgból 1943-ban születtek beszámolók arról, hogy háborús időszakokban az állatkerti állatok ebédként végezték, viszont az világszerte előfordult, hogy a spórolás miatt, vagy a lakosság védelme érdekében rendeletbe adták az állatkerti állatok leölését. Az így keletkezett tetemek további sorsa többnyire ismeretlen.

Bárány Annamária
archaeozoológus