Leszármazottai a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának ajándékozták Apponyi Geraldine albán királyné egykori ügyvédje, Dr. Hunyor Imre fényképalbumát. Az albumról részletesen itt olvashat!

Dr. Hunyor Imre, szül. Péteri Imre, 1900. március 31-én, Szarvason látta meg a napvilágot. Középiskolai tanulmányait ugyanitt, az Erzsébet főgimnáziumban, majd a budapesti Ludovika akadémián végezte. Katonai pályáját a szombathelyi huszárezrednél zászlósként kezdte, majd emléklapos huszárhadnagyként fejezte be.

1924-ben megnősült, Hunyor Éva (Kató)-val kötött házasságot. Apósa, Dr. vizsolyi Hunyor István adoptálta, ezután vette fel a Hunyor Imre nevet. Két gyermekük született, Tamás és Katalin. (Az utóbbi férje, Piazza Péter után a Piazza-Hunyor Katalin nevet viseli, leánya pedig Piazza-Georgi Georgina Barbara.)

Hunyor Imre Kecskeméten kezdett jogot hallgatni, de oklevelét 1925-ben a pécsi egyetemen szerezte meg. 1926-tól Szolnokon városi aljegyzőként dolgozott. Ügyvédi vizsgáját 1927-ben tette le, majd a Magyar Szövetkezeti Központok Áruforgalmi Rt. (Futura) toll- és gyapjú osztályának vezetője lett. 1928 után működött elsősorban ügyvédként. 1929–1930-ban Szolnok város jegyzői között említik nevét.

Érdeklődésének sokszínűségét és szakmai elmélyültségét bizonyítja, hogy 1931-ben Dr. Reszler Sándorral közösen könyvet írt az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1925: XXVI. törvénycikkről, 1937-ben pedig tanulmányban foglalkozott a lóértékesítés korabeli problematikájával.

A médiában tapasztalható egyéni népszerűségét többek között a Színházi Élet hasábjain olvasható bulvár cikkek is bizonyítják. Jeleskedett a bridge kártyajáték területén: 1932-ben előbb még a saját rendezésű szolnoki házi partiján megjelent előkelőségekről, majd az Országos Bridge Versenyen társaival, gróf Nemes Jánossal, Szarka Gyulával és Szalay Szabolccsal elért első helyezésüket említik.

1934 sűrű évnek bizonyult. Miután Szolnokon vendégül látta Patrik Leigh Fermor angol utazót, akinek Between the woods and the water című könyve forrásértékű korrajzként jelenik meg a hazai műemlékvédelemben, a Nemzeti Jövőnk június 17-i számában az Üllő határában történt, szerencsés végkimenetelű autóbalesetéről tudósított.

Jóllehet Hunyor Imre a németen kívül nem beszélt aktívan más idegen nyelvet, 1937 és 1939-ben több száz pengő értékű jutalommal támogatta a szarvasi Evangélikus Gimnázium egyes tanulóit a modern nyelvek elsajátításában. Emellett a családi emlékezet szerint, egy fiatal ismerősének kifizette egy egész éves tandíját. Valószínűleg más ilyen eset is előfordult, ami azóta feledésbe merült.

Szolnokon a család a híres művésztelep közelében lakott. Hunyor Kató, Imre feleségének édesanyja Pólya Tibor és Iván leánytestvére volt. Az ott élő művészek közül Pólya Tiborral és Ivánnal közeli rokoni, a többiekkel – pl. Fényes Adolf, Aba-Novák Vilmos vagy Chiovini Ferenccel – baráti kapcsolatot ápoltak. A gyerekek szinte mindennapos vendégek voltak az alkotóházakban, ahol a szegénység mellett humor és jókedv uralkodott. Ezen a nézőponton keresztül a komoly ügyvéd személyében egy bohém, művészetpártoló magánembert ismerhetünk meg.

1937-ben, a szintén Szolnok-megyei nagybirtokos, Baghy Gyula fia András feleségül vette Apponyi Virginiát, a későbbi albán királyné, Apponyi Geraldine húgát. Hivatalosan ezzel az alkalommal, – a családi visszaemlékezés szerint azonban már korábban is – Hunyor Imre kapcsolatba került az Apponyi-családdal. Geraldine és Virginia jogtanácsosa lett.

A Váci-utcai ügyvédi irodájában végzett munkáról, a hangulatról és Hunyor Imréről emlékezik vissza Kármentő Andrásné Singer Éva, akinek édesanyja, Illés Erzsébet az 1940-es évek végéig dolgozhatott itt. Megfogalmazása szerint: „Hunyorék nagyon rendesek voltak, mert ameddig lehetett, anyut dolgoztatták, és fizették is. Úgyhogy egész sokáig, még a háború után is tartottuk a kapcsolatot velük, amíg 1956-ban Olaszországba nem disszidáltak. A Klotild-palotában (…) volt a második gépírókisasszony.”

Hunyor Imre kísérte végig Apponyi Geraldine grófnőt albán királynévá válásának folyamatában, és részt vett az esküvő szervezésében, valamint tudósított róla. Személyes interjúit vagy táviratos nyilatkozatait a magyar sajtó folyamatosan közölte, pótolhatatlan történeti forrásokat szolgáltatva az eseményről. A különböző sajtó-orgánumok képviselőit szintén ő juttatta ki Tiranába.

Apponyi Geraldine 1938. április 25 és 27 között megtartott házasságkötéséről és a magyar vendégek autókonvojának útjáról Hunyor Imre sajátkezűleg állított össze egy kék bőrkötésű esküvői fényképalbumot, melynek borítójába szintén ő tűzhette az uralkodói pár kettős portréjával és Szkander bég miniatűr kosfejes sisakjával díszített (Albániában gyártott) emlék-brosst. A több mint 200 darab, kisebb méretű fotográfiát tartalmazó album felvételei részben Bojár Sándornak tulajdoníthatók, ugyanakkor találunk közöttük amatőr felvételeket is. (Tudjuk, hogy Hunyor Imre nem fényképezett.)

Az fényképalbumot Hunyor Imre egészen 1970-ig őrizte Magyarországon, mikor a Németországban egyetemi tanulmányait végző unokájának, Barbarának ajándékozta. Barbara és családja 2021-ben döntött úgy, hogy az eredeti tárgyat múzeumunknak ajándékozza.

A tiranai eseményeket követően Hunyor Imre élete tragikus fordulatott vett. 1944 május 17-én kilépett az ügyvédi kamarából, tiltakozásképpen zsidó kollégái kizárása ellen. A nyár folyamán a nyilas hatalom elhurcolta és bebörtönözte, mint „németellenes, angolbarát és zsidóbarát (…)” aki „a köznyugalmat veszélyezteti(…)” és mint aki „a nemzetiszocialista rendszerre nézve veszélyesnek bizonyul”. Egy ellenálló rendőr segítségével tudott csak megszökni.

1946-ban Nagy Ferenctől írásos miniszterelnöki elismerést kapott antifasiszta kiállásáért. Zsidómentő tevékenységét több hálalevél bizonyítja, de ő később nem kért és nem is fogadott el ezért semmilyen elismerést.

Visszalépett az ügyvédi kamarába és, bár egészsége megromlott, egy ideig újra praktizált. 1948-ban azonban irodájat államosították és azonnal lepecsételték. Saját és több kliensének a páncélszekrényben őrzött értékei mind kárbavesztek. Rövid ideig vezetett még kliensei számára egy vagyonátmentést célzó exportvállalatot, de ezt is elvették, lakásával és minden ingóságával együtt. A 4000 kötetes, kétszázéves Hunyor könyvtár szintén odaveszett.

Ettől, és a szakmai becsületébe vágó kudarctól idegbeteg lett, öngyilkosságot kísérelt meg, majd 1950-ben rokkantnyugdíjassá nyilvánították. Hunyor Imre 1956-ban nem tartott az Olaszországba emigrált családtagjaival, hanem Budapesten maradt élete végéig, igen szerény körülmények közt, lánya és veje támogatásával.

1971. május 7-én halt meg, Budapesten.

A Magyar Nemzeti Múzeum tisztelettel emlékezik meg róla.

Köszönettel tartozunk Piazza-Hunyor Katalinnak és Piazza-Georgi Barbarának visszaemlékezéseik megosztásáért.

Összeállította: Apor Eszter, MNM Történeti Fényképtár

Fotó: Huszár Boglárka/ Józsefvárosi újság 2017