A Magyar Nemzeti Múzeum betlehemes figurái
A betlehemes együttes - a templomokban és magánházaknál karácsonytól  vízkeresztig (január 6.), január közepéig vagy a gyertyaszentelőig (február 2.) kitett színpadképszerű jelenet – Krisztus földi születését ünnepli. A Magyar Nemzeti Múzeum Játékgyűjteménye több egykor ilyen együttesbe tartozó figurát is őriz a korábbi évszázadokból. Német területen voltak népszerűek a dróttestre erősített, fa végtagokkal ellátott viaszból formált fejű figurák (15-20 cm), melyeket díszes ruhácskákba öltöztettek. A felvidéki De Geramb család hagyatékából Borsody Bevilaqua Béla révén került néhány 18. századi alak a múzeumba, illetve az Ernst gyűjteményből vásárolt huszárok is valószínűleg betlehemhez tartozhattak.

Karácsonyi betlehem (felvétel a 2015-ös kiállításból), MNM.  1986. 89. 1-9., XX. század első fele.
Az angyal eredetileg valószínűleg karácsonyfadísz volt.

Egy érsekújvári tisztviselőcsalád magánáhítatát szolgálta a viszonylag épségben megmaradt kis betlehem a 20. század elejéről. A romos istálló falai között a jászolban igazi szalmán fekszik a Kisjézus. A barmok leheletükkel melengetik a kisdedet. A szamár az ószövetség, az ökör az újszövetség szimbolikus állata. A gyermek előtt térdel az imádkozó Szűz Mária és a megilletődött Szt. József. A figurák gipszből öntött, formába préselt, festett darabok. Kivéve az istálló oromzatán lebegő, örömhírt hirdető viaszangyalkát a tetőre tűzött fénycsóvás fém betlehemi csillaggal.

A jászolkultusz és a betlehem-állítás története
Bálint Sándor kutatásaiból ismeretes, hogy hazánkban itáliai, részben spanyol ihletésre az osztrák barokk, majd rokokó közvetítéssel a 18. században vált népszerűvé a betlehem-állítás. Terjesztésén ferencesek, jezsuiták és apácaközösségek munkálkodtak, a katolikus, bécsi műveltségű arisztokraták körében különösen kedvelt volt. A betlehemi együtteseknek a templomban liturgikus funkciójuk nincs, II. József egy időre a kiállításukat is megtiltotta. A magánáhítat bensőséges átélését szolgálják szemléltetve az ünnepet. 

A karácsony a niceai zsinat (325.) határozata értelmében Jézus Krisztus földi születésének emléknapja.  A kereszténység legelső századaiban az Egyház még január 6-án, vízkeresztkor ülte meg az ünnepet, melynek Jézus isteni és királyi megjelenése (görög eredetű szóval Epiphania) volt a központi gondolata. Jézus megkeresztelése és a kánai menyegző csodatétele is ehhez a naphoz kötődött. 354 körül vezették be az egyházi évkörbe az Úr születésének napját, latinul - Nativitas Domini ünnepét. Liberius pápa (352-366) ekkor január 6-ról december 25-re módosította az időpontot. A téli napfordulóhoz kapcsolódott Sol Invictus, azaz a legyőzhetetlen Nap pogány ünnepe, amely így új, szimbolikus keresztény tartalmat kapott - Jézusnak, az örök Napnak, az isteni fényforrásnak ünnepe lett. Rómában először hivatalosan ekkor tartották meg. Az ortodox és a keleti egyházak, bár bevezették Krisztus születésének ünnepét, azt meghagyták január 6-án. A naptári év kezdete is a 16. századig a karácsony volt, csak XIII. Gergely (1572 - 1585) naptárreformja után helyeződött át január 1-re.

A 4. században Szt. Ilona szentföldi utazása és a születési barlang fölé emelt templom (330 k.) kifejezte azt a kitüntető figyelmet, amely Jézus születésének helyére, Betlehemre, a megtestesülés titkára irányult. A betlehemi templomban ereklyeként tisztelték az ott található agyagvályúban megmaradt régi jászoldeszkákat, amelyeket később ezüstbe foglaltak. Az evangéliumi szövegre hivatkozva:„És szülé az ő elsőszülött fiát és betakará őt pólyákba és a jászolyba fekteté, mert nem vala helyők a szálláson” – Lukács Ev. 2.8. A jászolkultusz a nyugati egyházban a 7. századtól bontakozott ki, amikor Theodorus pápa (642-649) az ereklyét Rómába menekítette a Szűz Mária Bazilikába, melynek a neve ettől kezdve Beata Maria ad Presepe, azaz Szentjászol Bazilika (Szűz Mária a jászolnál, mai nevén azonban inkább Sta. Maria Maggiore) lett. Itt őrzik ma is a kristályba és ezüstbe foglalt öt vékony jászol deszkácskát („la sacra Culla”) díszes ereklyetartóban, melyet karácsonykor a hívek elé tárnak.

Szent Jászol-ereklye Betlehemből (La Sacra Culla), Sta Maria Maggiore, Róma. Ereklyetartó Guiseppe Valadier, 1800 k.). Kovács Gergely felvétele.

A 13. században Assisi Szent Ferenc greccioi karácsonya (1223) hozott új fordulatot. Ő Greccio közelében egy barlangba helyezett jászolnál mondatta az éjféli misét. Egyszerű emberek vették körül, igazi állatok, ökör, szamár. Az átváltozott ostyában csodás módon a Bambinot, a pólyás kis Jézust látták a hívek. Úgy érezték, mintha maga Mária, József és a pásztorok is jelen lettek volna a misén. A devotio moderna új típusú, bensőséges áhítata teremtette meg olasz földön a hazai, helyi tájjal összekapcsolódó betlehemi misztériumot.

A grecciói jászol (Giotto freskójának részlete). Assisi, San Francesco - felsőtemplom, 1297-1300
Tóth István felvétele

Gyakran ábrázolták a Születéstörténet alakjait, a témához legtöbbször a Pásztorok imádását illetve a Három királyok vagy Napkeleti bölcsek hódolatát is hozzáfűzték . A karácsonyi ünnepek idején kezdetben a templomban, majd profanizálódva kikerülvén onnan élő személyekkel, illetve bábokkal bemutatott misztériumjátékok, pásztorjátékok elevenítették meg dramatikus formában Jézus születésének, köszöntésének történetét. Nyomaik folklorizálódva napjainkig megmaradtak a betlehemezés népszokásában. 

A 13. század végétől ismertek Itáliában nagyobb méretű faragványok, amelyek a születés történetét színpadképszerűen tárták a nézők elé, mint Arnolfo di Cambio (+1302) szoboregyüttese a S. Maria Maggioreban. Az Alpokon túli művészetben az oltárfülkékben, a későgótikus szárnyasoltárok szekrényeiben jelentek meg a Nativitas téma plasztikusan megformált szereplői. A hazai emlékanyagból különösen kiemelkedő a galgóci (egykor pozsonyi), bártfai Jézus születése-oltár, a lőcsei úgynevezett Csáky-oltár.

A 15. században terjedt el, hogy kifejezetten a karácsonyi este ünnepére állították fel a szoboregyütteseket gyakran életnagyságú figurákkal. Nemegyszer külön áhítati helyiségben helyezték el ezeket, hasonlóan a kálvária-jelenetekhez. Tulajdonképpen ekkortól beszélhetünk igazán a mai értelemben vett betlehemekről, melynek fontos jellemzője a figurák mobilitása. A magánházaknál a 15-16. században kezdődik a szentjászol-kultusz és nagy közkedveltségnek örvend. Kisméretű, szabadon álló figuracsoportokat kezdtek készíteni, háromdimenziósan megformált, mozdítható alakokkal az ünnepi kalendárium igényei szerint.

A részletező, látványos szcenárió a 16. században Itáliában fejlődött ki.  A magánbetlehemről szóló első említés 1567-ből ismeretes. Amalfi hercegné, Constanza Piccolomini celanoi várának inventáriuma szerint két betlehemes szekrény/láda is állt ott, amelyekben 116 figura foglalt helyet (a Nativitas történetével, Háromkirályokkal és más jelenetekkel.) Az Alpok vidékén, északon a jezsuiták kedveltették meg ezt a műfajt, szemléletes tanító jellegét nagyra becsülve. A prágai jezsuitáknál 1526-tól, német területen Altöttingben 1601-tól, Münchenben 1608-tól, Tirolban 1609-től van adat betlehem felállítására a jezsuita templomokban. A 17. századtól terjed el, hogy kisebb betlehemeket énekelve körülhordanak a karácsonyi körmeneteken.

A nápolyi betlehemek
Az egyik virágzó központ Nápolyban alakult ki, ahol a 17. századra a betlehem-készítés sajátos iparművészetté fejlődött. 1730 után újításokat vezettek be a nápolyi betlehemeknél, amelyben jelentős szerepe volt a királyi udvar kitüntető támogatásának, reprezentációs törekvéseinek. A fiatal III. Károly 1734-ben lett Nápoly és Szicília királya. Jól ismerte a fényűző spanyol szokásokat apja V. Fülöp révén. Nagy gondot, időt és pénzt fordított a királyi udvar betlehemének művészi kialakítására. Kiváló mestereket, a capodimontei porcelánmanufaktúra mintadarabokat készítő szobrászmodellőreit kérte fel a figurák megformálására. A 18. században a Szent Család – Szűz Mária a Kisjézussal és Szent József – és a többi bibliai figura körül, a nemritkán 100-150 figurából álló betlehemekben megjelentek a korabeli társadalom képviselői is. (A nápolyi betlehemek történetéről itt olvashatunk)

2001-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával sikerült megszerezni egy 18. századi, 9 babát tartalmazó betlehemes együttest. Az elmúlt években azóta újabb itáliai darabokkal gyarapodott a múzeum. (A nápolyi Kisjézus érkezése a Magyar Nemzeti Múzeumba.) Ez a nagyobb méretű figurákból álló nápolyi betlehemes együttes a legkvalitásosabb a gyűjteményünkben.  

Madonna a Kisjézussal. Nápoly; Madonna,18. század; Kisjézus 18. század vége -19. század eleje? Magyar Nemzeti Múzeum Ltsz: 2001. 2. 1.; 2008.1.
Dabasi András felvétele

Írta: Ridovics Anna - Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Tár

IRODALOM:
BÁLINT Sándor
1989    Karácsony, húsvét, pünkösd. A nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából. Apostoli Szentszék Könyvkiadó, Budapest 44-46.

GOCKERELL, Nina
1998    Krippen. Nativity Scenes. Creches. Krippen in Bayerischen Nationalmuseum München.

IL PRESEPE.
2005    Le collezioni del museo di san martino. Quadreni di san martino 4. red. Maria Sapio. Electa Napoli, Nápoly. 5-64.

RIDOVICS Anna
2004    A játékgyűjtemény. Új Szerzemények a Magyar Nemzeti Múzeumban II. PINTÉR János (szerk.): Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 2004. 53-68.

RIDOVICS Anna
2010    Karácsony ünnepén. A nápolyi betlehemek művészete. In: Rítus és Ünnep. Szegedi Vallási Néprajzi Könyvtár 23. Szerk Barna Gábor – Gyöngyössy Orsolya. Szeged, 2010. 79-88, 380-386.