Vegyes Gyűjtemény I.

A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményének legelső darabjai közé tartozó bronz kisplasztika anatómiai pontossággal, brutális naturalizmussal formálja meg a Halál allegóriáját. Az oszló testű csontváz kezében homokórát emel, másik kezével kaszáját lendíti. A Mors figura a neves műgyűjtő, puhói Marczibányi István hagyatékából került örökösei adományaként a múzeumba 1810 után. Az 1825-ben megjelent első múzeumi katalógus, a Cimeliotheca Musei Nationalis Hungarici szerint a Zrínyiek csáktornyai gyűjteményében őrizték egykor. Ezt eddig még nem tudta igazolni a későbbi kutatás. A 16. századtól az uralkodói, gazdag főúri gyűjteményekben a „memento mori” gondolat jegyében kaptak helyet a Halál megszemélyesített alakjának művészi kabinettszobrai. Ösztönözték az elmúlás kérlelhetetlenségén való elmélkedést, mint különleges gyűjtői darabok. (Ausburg (?), 16. század 2. fele – 17. század eleje) 

A legkorábbi portrészobor Kossuth Lajosról 1848-ban készült hazánkban. Arcvonásait a Pesten és a Bécsi Képzőművészeti Akadémián tanult, tehetséges ifjú szobrászművész Schossel András (1824–1874) mintázta meg. Előképül Barabás Miklós litográfiája szolgált számára, amelyen Kossuthot az első független felelős magyar minisztérium tagjai között ábrázolta. A vállképhez hasonlóan az álló gallér alatt megkötött rojtos sálnyakkendő két vége alól kilátszik a dolmány zsinóros gombolása. Haját oldalt elválasztva viseli. Az arcát a dús, ívelt, hegyes végű bajusz alatt körszakáll keretezi. A posztamensre emelt plasztika büszke, határozott egyéniséget mutat. Schossel a munkácsi vasgyár modellőre volt, az ő munkája nyomán születtek meg a népszerű öntöttvas büsztök. Ez az alkotás Kossuth számára is kedves volt, az emigrációban torinói íróasztalán Schossel művének öntvénye állt. (Schossel András, Munkács, 1848 után)  

Alexy Károly (1816–1880) ezüstözött réz mellszobra Gróf Batthyány Lajost (1807–1849), az első független felelős magyar kormány mártírhalált halt miniszterelnökét ábrázolja. A mű az 1849-ben készült, nagyobb méretű gipsz változata, amely nem maradt fenn. A művészt a szabadságharcban való részvételéért bebörtönözték. Kiszabadulása után külföldre menekült. Londonban született meg a kisebb méretű büszt 1855-ben, amelyet a magyar emigráció körében szinte kultikus tisztelettel öveztek. A kompozícióhoz az inspirációt Barabás Miklós portréja nyújtotta, amely litografált lapokon vált közismertté 1848-tól. Az alkotást a művész 1862-ben Londonban, majd 1867-ben Párizsban a világkiállítások alkalmával is bemutatta. A szobornak több öntvénye ismert. (Hátoldalon jelezve: C. Alexy S.C. London 1855, a talapzaton az öntő jegye: Ernest Royer Fondeur á Paris, elöl vésett felirat BATTHYÁNI)  

Az egykor színezett zsírkő szobor úgy tűnik, hogy egy békésen alvó gyermeket ábrázol. Szemét lecsukva a fejét a tenyerébe hajtja, könyökével azonban egy koponyán támaszkodik. A csontkoponya sötéten tátongó szemüregei tekintenek a szemlélőre. Az elmúlás kérlelhetetlenségét sugallják. A faragvány pontos funkcióját, eredetét nem ismerjük. A göndör, hosszúkás hajfürtű arcocska kissé eltúlzottan magas homloka arra utal, hogy a szobor egykor szemmagasság felett helyezkedett el. Nem teljesen körplasztika, a hátrész elnagyoltan van kialakítva. Aljának közepén egy mély lyuk van, oda illeszkedhetett a rögzítő fémrúd. A 16–17. századi – főképp gyermekeknek állított – síremlékek körében találkozhatunk szobrászati ikonográfiai párhuzamaival, amelyeken a halál és az elalvás, az álom rokonításának ókori eredetű felfogása tükröződik. A Kisjézust is szokták hasonló pozícióban ábrázolni, előre vetítve a Megváltó eljövendő kereszthalálát. De a kereszt is szerepel ilyenkor a kompozícióban. (Ismeretlen mester, 17. század eleje?) 

Az L. C. Smith E. Bross márkájú fedeles írógép Eötvös Károly (1842–1916) politikus, ügyvéd, író, országgyűlési képviselő irodájából származik. Eötvös korának egyik legnevesebb, nemzetközi hírű ügyvédje volt. Az 1883-as tiszaeszlári vérvád perében ő volt a vádlottak védője, a per történetét külön könyvben örökítette meg. Irodalmi munkásságának fontos részét képezik a korszak jeles személyiségeiről, pl. Deák Ferencről írott életrajzai, valamint kortörténeti jelentőségű „Utazás a Balaton körül” című munkája.  

A kisplasztika mívességével kivitelezett koporsó alakú gyufatartó fedelén egy pipázó, bajuszos, magyaros viseletű legény fekszik könyökölve. Mintha a szabadságharc (1848–1849) utáni megtorló időszak hangulatát, gyászát fejezné ki ez az ábrázolás. A pipára, szivarra gyújtás így egyben felidézhette a haza mártírjainak emlékét is. (Schossel András, Munkács, 1854) 

Tetszetős, tartós, olcsó – ezeket a vonzó ismérveket hangsúlyozta munkáival kapcsolatosan a Szandrik magyar ezüst- és fémárúgyár 1906/07-es termékkatalógusában. A gyár 1895-ben kezdte meg működését az érclelőhelyek közelében fekvő Bars megyei Alsóhámorban, a selmecbányai Geramb-féle Bányaegylet keretein belül Berks Róbert császári és királyi tanácsos irányításával. A cég 1906-ban részvénytársasággá alakult. Központi igazgatósága és raktárai Budapesten voltak, de volt lerakata a bécsi Seilergassén is. Az ezüstárú mellett széles kínálatot nyújtott a galvanozással ezüstözött alpakka, illetve az olcsóbb, jó minőségű nikkel-sárgarézötvözetekből készült (alpakka, chinaezüst, pakfong) tárgyakból. A Szandrik-gyár az 1896-os Millenniumi kiállításon kitüntető oklevelet nyert, több munkával szerepelt az 1900-as párizsi világkiállításon, ahol ezüstérmet kapott. A teás és tejszínes kannák formagazdagságukkal lepnek meg. A fogófülek kanyargó vonalvezetése szecessziós ízű, a díszítőornamentikától mentes edénytestek felületi fényjátéka, a négyzetes és köralaprajzú formák játékos átmenetei, geometrizált rendje egy új modernitás felé mutatnak. (Szandrik gyár, 1906 körül) 

Horti Pál (1865– 907) a hazai szecessziós művészet kiemelkedő alakja. Tervezett ékszert, bútort, szőnyeget, fajanszot, foglalkozott bőr- és fémmunkákkal is. Horti a modern tervező-iparművész új típusának képviselője a 20. század fordulóján. Nemcsak a tárgyak tervezése, hanem azok kivitelezése is izgatta. Érdeklődött a tárgyak olcsóbb, nagyobb szériás, sokszorosítható előállítása iránt. A Beschorner műércöntödével együttműködve egy új patinázó eljárást kísérletezett ki. Az öntvények drága bronzanyagát olcsóbb horgannyal helyettesítették és művészi hatású, nemes bronz patinával vonták be. A párizsi világkiállításra (1900) való készülődés idején a Magyar Iparművészet 1899-es száma publikálta Horti Pál bronzírozott edényeit, amelyeket ő maga tervezett és mintázott és Beschohrner A. M. és fia kir. udv. műércöntők műhelyében kerültek kivitelezésre. Horti fémben megfogalmazott tárgyait nemcsak az öntödében sokszorosították, hanem azonos formaterv alapján, de más méretben, különböző dekorokkal Ficher Emil kerámiaüzeme is gyártotta ezeket. (Horti Pál, Beschorner és Fia Ércöntöde, 1899)