A Magyar Nemzeti Múzeumban a textíliák és öltözékek gyűjtését a múzeum kettős, régészeti és történeti profilja határozza meg. Éppen ezért őrizzük itt a magyar történelmi múlt szereplőinek ruhadarabjait, vagy olyan tárgyakat, amelyek valamilyen történelmi eseményhez kötődnek. A kiemelkedően jelentős műtárgyaink sorában mindenek előtt meg kell említenünk a koronázási palástot, és I. Mátyás király trónkárpitját.
Az összesen 26 ezer tárgyat számláló gyűjtemény legnagyobb része öltözet. A 16. századtól kezdve a 20. századig megtalálhatók az állami vagy egyházi ünnepeken viselt díszruhák, de az egyén életének fontos eseményein felöltött esküvői, keresztelő, temetési öltözetek is. Az arisztokrácia és a gazdag polgárság ruhadarabjait és az öltözetet kiegészítő fejfedőket, lábbeliket, tarsolyokat, napernyőket legyezőket, főképpen a 18. századtól kezdve őrzünk. A világi ruhadarabokon kívül rendkívül kvalitásos egyháziak, miseruhák is tartoznak a gyűjteménybe, a 15. századtól kezdve a 19. század végéig.
Gazdag és különleges csoport a 17-18. században arany- és selyemfonallal kihímzett, un. úrihímzéses ágy- és asztalneműk továbbá úrasztali terítők, de a 19-20. századból származó lakástextília, köztük függönyök, ágyterítők, terítők is a gyűjtemény részei. Külön csoportot képeznek a 17-19. századi díszes lótakarók és a többségükben festett zászlók.
Kapcsolat: Kollár Csilla, kollar.csilla@hnm.hu
A fehér selyemből készült fémszállal dúsín hímzett szoknyát és a hozzá tartozó vörös bársony ruhaderekat Majláth Györgyné Prandau Stefánia viselte 1867-ben I. Ferenc József koronázásán. Az öltözetet fémszállal hímzett kötény és hozzá tartozó hosszú fátyol tette teljessé.
A középkék bársony mentéből, fehér alapon virágmintás dolmányból, kék nadrágból és süvegből álló díszmagyar öltözet 1990-ben került a Magyar Nemzeti Múzeum Textilgyűjteményébe. Az öltözet az utolsó magyar király IV. Károly koronázására készült 1916-ban, a Tauszig Testvérek budapesti műhelyében. Az ünnepségen Szecsődi Cukkelter Lajos viselte.
A mentéből, dolmányból, nadrágból és süvegből álló együttest a hagyomány szerint Bethlen Domonkos viselte 1838-ban Viktória királynő koronázásán. A vörös bársony dolmányt és a fekete mentét is arany- és ezüstfonalból kötött virágmintás zsinórozás díszíti.
A fémszálas vert csipkével díszített főkötő hátul a fej formáját, elöl az arc vonalát követi, míg a homlokon csúcsban végződik. A csipkesáv által szabadon hagyott felületeken bouillonhímzéssel kialakított szimmetrikus virágtövek láthatók hosszan lenyúló ágakkal kiegészítve. Apró levelek, fémgyöngyök és flitterek teszik változatossá a díszítést. Bélése rózsaszín-fehér csíkos, virágmintás vászon. A férjezett nők hagyományos fejékei a főkötők, melyeknek a Textilgyűjteményben őrzött gazdag kivitelű darabja egy a 18. század második felében élt főrangú asszony ékessége lehetett.
A fekete bőrből készült, rövidszárú, fémszállal gazdagon hímzett lábbeliket a 17. században deli saruként is ismerik. Török hatásra lesznek népszerűek a magyar területeken. Keleti eredetre utal a talp szimmetrikus szabása és a neve is, mely eredetileg török katonát jelöl.
A Textilgyűjtemény legkorábbi női öltözete egykor Mária királyné, II. Lajos felesége ruhatárába tartozhatott. Alapanyaga itáliai, gránátalma mintás zöld damaszt, mely fémszálas, tölcsér alakú kézelővel és a felső részt díszítő sávokkal egészül ki. Az öltözet két részből: egy hosszú ingből és a zöld, burgundi divatot követő felsőruhából áll.
A 15. századból ránk maradt textíliák többsége egyházi megrendelésre készült és elsősorban egyházi használatban maradt fenn. Az itáliai szövőművészet remekeként számon tartott trónkárpit azonban Mátyás király megrendelésére készült, egyértelműen világi használatra. A gyümölcskoszorúba foglalt címer a megrendelő személyére utal, míg a részletgazdag művészi rajz és a felhasznált drága anyagok reprezentációs céljait szolgálják.
A katolikus istentiszteletek alkalmával a pap díszes öltözetben jelenik meg a hívek előtt. A különlegesen értékes miseruhák a gyülekezetek féltett darabjai voltak, akárcsak a Magyar Nemzeti Múzeum textilgyűjteményébe került kőszegi kazula. A 17. században hegedű alakúra alakított alapszövet gránátalma és bőségszaru mintás itáliai selyem, mely 1470 körül készülhetett Itáliában, míg hímzett díszítése valamivel későbbi. A hátoldal főalakja a Napbaöltözött Asszony, Szűz Mária, aki a gyermek Jézust tartja a kezében. A Máriát koronázó angyalok felett Szent Anna harmadmagával ábrázolás, kétoldalt pedig János evangélista és Szent András alakja látható. A kőszegi templom védőszentje, Szent Jakab a főtengely legalsó alakja.
Az európai textilművészet páratlan értékű kincsét eredetileg miseruhának szánták. A kazulát, a rajta olvasható hexameterben írott felirat szerint 1031-ben Szent István király és Gizella királyné rendelte meg a székesfehérvári Szűz Mária prépostság számára. Szinte a teljes felületet beborító mesteri arany hímzés összetett képi program szerint készült, melynek alapja egyes kutatók szerint a Te Deum, vagy a Mindenszentek litániája lehetett. Jelentőségét tovább növeli, hogy a 20. századig a magyar királyok koronázó palástjaként használták.
A 17. században készült hímzés alapja finom lenvászon, melyre selyem- és fémszállal hímeztek változatos öltéstechnikával. Az ábrázolt növényi motívumok egyszerre merítenek az itáliai reneszánsz formavilágából és használják a török díszítőművészet elemeit. A lakástextíliákon és öltözeteken is felbukkanó hímzéseket főúri udvarok nemes hölgyei készítik sokszor török hímzőnők segítségével. A 19. században kezdik el használni ezekre a munkákra az „úrihímzés” elnevezést, hogy megkülönböztessék őket a hasonló motívumokkal készült népi hímzésektől.
