Közép-, újkori és modern fémpénzek, pénzhelyettesítők
A B-gyűjtemény törzsét a múzeumalapító, gróf Széchényi Ferenc mintegy két és félezer darabos gyűjteménye képezi. Ez eredetileg kifejezetten a magyar vonatkozású pénzekre és emlékérmekre összpontosított. Közülük a pénzek szolgáltak alapul a mai B-gyűjtemény kialakulásához, amely az azóta eltelt bő két évszázad során jelentősen kibővült.
A magyar pénzek száma ma már mintegy hetvenezer darabra rúg, melyek végigkísérik a magyar pénzverést az államalapítás korától (Lancea Regis) egészen napjainkig (a Magyar Nemzeti Bank friss kibocsátási sorai).
A gyűjtemény bővülésével a gyűjtőkör is kiszélesedett, és ma már jelentős a külföldi veretek mennyisége is. Ezek főleg az osztrák és a német területekről származnak, de szép számmal szerepelnek a gyűjteményben a történelmi Magyarország leleteiből előkerülő cseh és lengyel pénzek, illetve jórészt magángyűjteményekből származó pénzek a délszláv államokból és a román fejedelemségekből.
Külön említést érdemel a távol-keleti gyűjteményi csoport, benne a kínai pénztörténetet gazdagon illusztráló sorozatokkal, valamint az iszlám pénzek kollekciójával. Ehhez a gyűjteményi egységhez tartoznak a kezdetleges pénzként használt tárgyak (kauri csiga, bronz karperecek, ezüströgök), és a különleges formájú, elsősorban keleti fizetési eszközök (kés- és ásópénzek, porcelánpénzek) is.
A gyűjteményt a pénzekhez kapcsolódó egyéb tárgyak egészítik ki. Ezeknek egyik része a verőszerszámok több száz darabos sorozata, amelyek között egyaránt megtaláljuk a magyar és külföldi, közép- és újkori pénzek és emlékérmek verőtöveit, de a modern pénzverési folyamatban használt gipsz- és bronztányérokat is. Emellett ide tartoznak a pénzsúlyok, játékpénzek, számolózsetonok, hídbárcák és egyéb pénzformájú, vagy pénzalternatívaként használható tárgyak.
Kapcsolat: Dr. Tóth Csaba, toth.csaba@hnm.hu és Dr. Kovács Enikő, kovacs.eniko@hnm.hu
Az első magyar pénzt I. István király (1000–1038) verette koronázása alkalmából a nyugat-európai denárrendszerhez csatlakozva. Az előlapon kiemelt szerepet kapott az ország szuverenitásának jelképe, az uralkodó kezében lévő királyi lándzsa, amelyet a körirat – Lancea regis (A király lándzsája) – egyértelműen azonosít. A hátlapi körirat – Regia civitas (Királyi város) – átvitt értelemben az István által létrehozott keresztény Magyar Királyságra utal. Maga az éremkép a nyugat-európai pénzverésben általánosan használt ún. karoling templomábrázoláson alapul. A magyar vésnök viszont az eredeti merev, statikus templomábrázolást a honfoglaláskori ötvösség formakincséből merítve alakította át. Az első magyar pénzből jelenleg mintegy félszáz példány ismert a világon, ebből negyven darabot a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtára őriz.
A magyar pénztörténet igazi kuriózumai közé tartoznak azok a veretek, amelyek egy ismert címlethez tartozó verőszerszámmal, viszont más fémből készültek. Ismertek például aranyforintok ezüstveretei éppúgy, mint ezüstdenár verőtövének felhasználásával készült aranypénzek. I. (Hunyadi) Mátyás ezüstgarasának két aranyforint (6,99 g) súlyú verete a keszthelyi Festetics-gyűjteményből került a Magyar Nemzeti Múzeumba, és csupán ez az egy példány ismert belőle a világon.
Az újkor legsikeresebb címlete, a korszak pénztörténetének is nevet adó nehéz ezüstpénz, a tallér elődjének számító guldiner Tirolban jelent meg 1486-ban. Magyarországon először és utoljára II. Ulászló uralkodása alatt vertek guldinereket 1499 és 1506 között. Az 1499-ben Körmöcbányán kibocsátott guldiner egyben az első magyar, évszámmal ellátott pénz.
A magyarországi tallérverés bevezetésére 1553-ban került sor Körmöcbányán, országgyűlési felhatalmazás alapján. Az első magyar tallérok hátlapján még kiemelt szerepet kaptak a jellegzetes magyar éremképi elemek, a Madonna alakja és a magyar címer, a későbbiek során ezek jelentősége visszaszorult. A hátlapon látható két szárnyas angyalfej miatt ún. angyalos tallérnak nevezett első magyar ezüsttallér különleges ritkaságnak számít.
A közép- és újkor legértékesebb fizetőeszközei a 3,5 g súlyú aranyforintok, más néven dukátok voltak, amelyeknek egyaránt készültek hányadosaik és többszöröseik. III. Ferdinánd 1629-ben Prágában vert százszoros dukátjának (350,5 g) az előlapján utólagos beütésel jelezték a címletet. Az ilyen jellegű többszörös dukátokat természetesen nem a mindennapi pénzforgalom számára verték, sokkal inkább ajándékozási és reprezentációs célokat szolgáltak.
Az Erdélyi Fejedelemség pénzverésének két jellemző vonása, a nagy értékű értékpénzek kibocsátása, valamint a különleges formájú veretek iránti hajlandóság az utolsó fejedelem, Apafi Mihály uralkodása idején érte el csúcspontját. A korszakban különösebb ritkaságnak már nem számító tízszeres dukátok (1 dukát=3,5 g) mellett egyedül az ő nevére készültek ötvenszeres és százszoros súlyú aranyak. Ezek sorából is kiemelkedik az az unikális, a világon csupán egy példányban ismert, ötvenszeres dukátsúlyban (172,67 g) készült, 77,8 mm átmérőjű aranypénz, amely 1677-ben hagyta el a fogarasi verdét. Az előlapján a fejedelmet, a hátlapon az egyesített Apafi-erdélyi címert ábrázoló ötvenszeres dukát történetét több mint száz évre visszamenőleg tudjuk nyomon követni. A 19. században a Koburg-gyűjteményben őrizték, majd legközelebb, a II. világháború után Angliában tűnt fel. 1972-ben elárverezték, így került egy japán gyűjtőhöz, majd újra vissza Svájcba. A Magyar Nemzeti Múzeum Éremtára 1977-ben – kereken 300 évvel készítése után – szerezte meg a svájci székhelyű Bank Leu árverező háztól, akkori áron negyedmillió svájci frankért.
Az egyetlen pénzt, amelyen II. Rákóczi Ferenc képmása látható, erdélyi fejedelemként verette 1707-ben, Kolozsváron. Csupán három példány készült belőlük, amelyek közül kettőt bemutatásként elküldtek a fejedelemnek, aki nemtetszéssel fogadta a vereteket. Elrendelte hát, hogy a harmadik példányt is küldjék el neki, ne készítsenek többet belőle, és semmisítsék meg a verőszerszámokat.
Az újkorban, az egyre nagyobb és vastagabb pénzek elterjedésével párhuzamosan jelentek meg Európában azok a másodlagosan készített csavaros érmek, amelyeket szétfűrészeltek, majd az így létrehozott részekre csavarmenetet metszettek. Az így létrejött szétcsavarható pénzek belsejébe bármit, így akár titkos üzeneteket is el lehetett rejteni, ezért szokás őket spionpénznek is nevezni. A Habsburg-ellenes szabadságharc időszakából származik az az utólag átalakított, szétcsavarható 3 krajcár címletű rézpénz, amelynek a belső két oldalára a szabadságharc két emblematikus figurájának, Bem Józsefnek és Petőfi Sándornak a portréját festették.
Amerikában a bányatársaságok is bocsátottak ki pénzeket. A magyar származású Wass Sámuel cége Kaliforniában négy címletben (5, 10, 20, 50) is veretett aranydollárokat. Wass Sámuel ezekből még 1855-ben egy teljes sorozatot küldött a Magyar Nemzeti Múzeumnak.
A Magyar Tanácsköztársaság fennállásának 133 napja alatt nem sikerült megteremteni az önálló fémpénzkibocsátást. Ennek ellenére maradtak fenn a korona-rendszerbe illeszkedő pénztervezetek. A 10 korona címlettel ellátott, igazi kuriózumnak számító, bronzból készült próbaveret a neves éremművész, Beck. Ö. Fülöp munkája.
