Három erődítés – egy lelőhely | Nyergesújfalu - Sánc-hegy (Komárom-Esztergom megye) régészeti korszakai

Az esemény időpontja
Hétfő kivételével minden nap 10 és 18 óra között.
Kelet és Nyugat határán című régészeti kiállítás 3. terem

A három évszázada ismert régészeti lelőhelyről, hosszú ideig alig rendelkeztünk információval. A „Frontiers of the Roman Empire – The Danube Limes / A Római Birodalom határai – A dunai limes” világörökségi nevezésének folyamatában, a helyszín látványosságait bemutató látogatóközpont, tanösvény és kilátó építését megelőzően először nyílt mód, elsősorban a római kori emlékek vizsgálatára irányuló, nagy felületű és célzott kérdésekre választ kereső ásatás elvégzésére. A hegy tetején, a római kori erőd kutatását nehezítette az a földsánc, amelyet 1706­-ban, a Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc idején emeltek a romok fölé. Az előadás során ezen munkálatok részleteibe nyerhetnek bepillantást az érdeklődők.

Schilling László régész szakmai előadása a Régész sztorik programsorozaton belül.

Jegyár: 500Ft/fő programjegy
A program regisztrációköteles!