Kövesd a római sisakot! A Nagytétényi Kastély körül római sisakos arcban végződő irányítóoszlopok segítik a látogatót, hogy eljusson a Szent Flórián térről nyíló kapun át a látogatóközpontba, amely a barokk kastély mögött, az egykori uradalmi istálló épületében kapott helyet. A felújítást követően mára egy minden látogatói igényt kielégítő kiállítótér működik itt. Az épület központi fogadótere lehetőséget kínál a felfrissülésre, a megpihenésre. A múzeumshopban – a Magyar Nemzeti Múzeum könyvkínálata és ajándéktárgyai mellett – megtalálhatók a római kori Camponát bemutató kiadványok is. A látogatóközpont részét képezi egy tágas foglalkoztatótér, ami konferenciák, időszaki kiállítások, múzeumpedagógiai foglalkozások, előadások, vetítések és workshopok megrendezésére egyaránt alkalmas. A játszósarokban a gyerekek magukra ölthetik a római katonák sisakját és páncélját. Replikák és műanyag fegyverek segítségével pedig kipróbálhatják, milyen nehéz egy római lovassági pajzs, vagy akár azt is, hogyan lehet forgatni a rómaiak félelmetes gladiusát. Római családokat, katonákat ábrázoló játékfigurák segítségével, saját fantáziájuk szárnyán visszarepíthetik magukat a Római Birodalom mesés világába.

A szabadtéri színpad remek lehetőséget kínál színházi előadások, koncertek, hagyományőrző bemutatók, kertmozik megrendezésére.