Baják László: Emlékek és naplójegyzetek 1989-ből

Baják László munkatársunk, a Történeti Tár főmuzeológusa 1989-ben (érzékelve a korszak sorsfordító, történelmi jelentőségét) naplóírásba fogott, feljegyezve az országos ügyekkel kapcsolatos élményeit, valamint személyes emlékeit. A Közös Időnk – 1989 oldalunkon hétről hétre az általa vezetett napló részleteit követhetjük nyomon, modernizálva, blog formájában.

A blogger: Baják László történész-muzeológus, 1985 óta dolgozik múzeumi területen. Jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum Kisnyomtatvány Gyűjteményei tartoznak a keze alá. A rendszerváltozás idején a később a Nemzeti Múzeumba olvasztott, 1989-ben Munkásmozgalmi Múzeumról Legújabbkori Történeti Múzeumra keresztelt intézményben dolgozott.

I. (Bevezetés)
Előttem fekszik az 1989. évi naplóm. Nem is igazi napló ez, csak az egyre táguló szabad világ sűrűsödő híreinek gyűjteménye. A hírek gyűjtése éppoly szenvedély lehet, mint másoknak a bélyegek vagy a lepkék gyűjtögetése. 1989-ben pedig már egyszerre izgatottan és higgadtan vadásztam rájuk, mivel a változások gyorsak és radikálisak voltak ugyan, ám mégis megállíthatatlanul folyamatosak és következetesek. Ma már látom, az akkori elfogultságomat is. Negatív hírek alig kerültek be a füzetbe. Egy árva szó sem foglalkozik pl. az év eleji áremelkedésekkel, pedig a szakszervezetek már januárban tiltakoztak ellene, sőt ettől kezdve minden január elején menetrendszerűen megérkezett a drágulás, mint a szilveszteri buli utáni másnaposság, hogy aztán az új árak felsorolása évről-évre nagyobb helyet foglaljon el az aktuális naplóim első lapjain. 1989-ben az első bejegyzés szerint Reagan amerikai elnök és Gorbacsov szovjet pártfőtitkár barátságos újévi üzenete adta meg a jelet, hogy mint egy felhúzott gát mögül előtörhessen a jó hírek áradata. Január 6-án a vietnami kommunisták bejelentették, hogy kivonulnak Kambodzsából, 10-ével a kubaiak is hazamentek Angolából, január 7-én a szovjetek megkezdték a vegyi fegyvereik megsemmisítését, 19-én a közép európai nukleáris fegyvereik leszerelését, hogy azután február 15-én az utolsó szovjet katona is elhagyja Afganisztánt.  Érdekes, hogy az 1998-ban kiadott nemzetközi kronológia mindezeket már nem is tartja számon, pedig ez maga volt a hidegháború utáni nagy olvadás, egy valódi hírvirágcsokor, a korai tavasz hírnöke.

II.
Január 2-án lépett életbe a munkanélküli segélyről szóló törvény. Kaján gondolatok járnak a fejemben. Nocsak, a szocializmusban nemcsak közveszélyes munkakerülés van, de munkanélküliség is. Még 1985. szeptember 1-én esett meg, hogy friss diplomásként indultam elfoglalni az első állásomat. Elégedetten gondoltam rá, hogy én leszek a Hadtörténeti Múzeum szálfegyver gyűjteményének vezetője. Az állást a főiskolai történelem tanszék szerezte számomra, mintegy kárpótlásként, mivel nem tarthatott meg oktatónak. A határtalan önbizalmam ellenére azért kissé meglepett, hogy mindjárt a múzeum igazgatója, Hetés Tibor fogadott az irodájában. Udvariasan leültetett, aztán sűrű bocsánatkérések közepette közölte, hogy mégsem tud alkalmazni, majd ugyanazon lendülettel folytatta, hogy egy pillanatig se aggódjak, tudja, hogy hibázott és miatta mégsem lehetek munkakerülő, stb., – de megoldja. Aztán kérdezés nélkül felemelte a telefont és már mondta is: „Ferikém! Baj van, azonnal kellene egy állás, bármilyen, átküldök valakit.” A szemem elé időközben leszállt köd mögül már csak távoli zörejként szűrődött át a hang: „Most menjen át a Munkásmozgalmi Múzeumba, jelentkezzen Szikossy Ferenc igazgatóhelyettesnél, és lesz állása.” A sors különös játéka folytán így lettem tárlatvezető a Munkásmozgalmi Múzeum közművelődési osztályán. A rendszerváltoztatás hajnalán akasztották a hóhért. Még egy éve sem volt annak, hogy a kényszerből elvégzett Ho Si Minh tanárképző főiskolán* lelkes aktivistája lettem a „munkásmozgalom története” című tantárgy eltörlését követelő mozgalomnak.

*Az egri főiskola 1989-ban vette fel Eszterházy Károly nevét, addig a Vietnámi Demokratikus Köztársaság elnöke volt a névadója. Az egri főiskolának Csepelen kihelyezett tagozata működött.