BAJÁK LÁSZLÓ: EMLÉKEK ÉS NAPLÓJEGYZETEK 1989-BŐL

Baják László munkatársunk, a Történeti Tár főmuzeológusa 1989-ben (érzékelve a korszak sorsfordító, történelmi jelentőségét) naplóírásba fogott, feljegyezve az országos ügyekkel kapcsolatos élményeit, valamint személyes emlékeit. A Közös Időnk – 1989 oldalunkon hétről hétre az általa vezetett napló részleteit követhetjük nyomon, modernizálva, blog formájában.

XIV.

A tiszadobi Andrássy kastély akkoriban bentlakásos gyermekintézetként működött. A vakáció idejére költözött ide a nyári egyetem mintegy 100-120 részvevője. A kastélynak abban a toronyszobájában kaptam helyet, ahol egykor Andrássy Katinka töltötte a gyermekkori nyarait. Az ablakból a Tisza holtágáig terjedő parkra, a híres bukszus labirintusra láttam. A parkban emlékmű is mutatta, hogy 1846-ban itt kezdődött a Tiszaszabályozás. A jellemző anekdota szerint, amikor vízmérnök Vásárhelyi Pál a csapatával csónakon felmérte a terepet, a partról egy halász invitálta őket halászléra. Ebéd után aztán kérdezi az alkalmi vendégeit, nem akarnának-e az urak vacsorára is halat enni? Ugyan bátyám, mondja Vásárhelyi, hol leszünk mi már akkor. Hát nagyjából ott - mondta a halász és rábökött egy jó száz méterre álló magas nyárfára. A folyó estére visszahozza magukat hozzám. A folyókanyar karcsú nyakát persze hamarosan átvágták és így lett egy romantikus holtág utóbb a kastélykert határa. A nyári egyetemeink az igencsak sűrű programjaikról voltak nevezetesek. Délelőttönként előbb neves történészek Kristó Gyula, Gergely András, Diószegi István, Litván György vázolták föl Magyarország történeti helyét Európában. Kristó  professzorral való konzultációnak külön is örültem, mivel akkoriban sokat foglalkoztam a korai magyar történelemmel. Az egyik honfoglalásról szóló írásom a nyári egyetem műsorfüzetébe is belekerült. A történeti áttekintés után az aktuális politikai helyzet kérdései kerültek terítékre.  Sztukalin a szovjet nagykövet, a jövőt illetően diplomatikus volt, és optimista semmit mondásba burkolózott,  Arta Mansala, a finn nagykövet országa sajátos, félig-meddig semleges helyzetét vázolta föl. A magyar diplomáciai szempontokat Somogyi Ferenc külügyi államtitkár ismertette, míg a nyugati helyzetről, Habsburg Ottó kényszerű távollétében a bajor tartományi szabadegyetem igazgatója beszélt. Délutánonként szekciókra válva igyekeztünk feldolgozni a hallottakat. Jómagam a „történelem és hatalom” névre keresztelt szekciót vezettem. A munkához nemcsak a közelmúlt a közelmúlt nemzetközi sajtófigyelési anyaga állt rendelkezésünkre, de a rendszerváltás korának szinte valamennyi történeti vagy társadalomkritikus dokumentumfilmjének videókazettája is. Véletlenszerű példaként említem meg Gyarmathy Lívia - Böszörményi Géza „Recsk”, Ember Judit „Pócspetri”, vagy a Gulyás testvérek „Törvénysértés nélkül” c. munkáit. Esténként a kastélyban teaház működött és kötetlenebb kultúrprogramok voltak, de az éjszaka sem maradt eseménytelen. Elkértük ugyanis a falu moziját, azaz a kultúrház vetítésre is alkalmas termét. Emlékezetes volt megnézni Bertoluccinak „az utolsó császár” c. filmjét. Aznap hajnalban estem be az ágyba, de nem bántam. Pu Ji császár sorsa az isteni tróntól a kommunista átnevelő táborig lenyűgöző történet. Talán az utolsó este volt, amikor a faluszéli cigányság nagy tábortüzet rakott a holt Tisza partján és mikor füst elverte a szúnyogokat, zenés, táncos műsort adtak nekünk, a kastélylakóknak. Ezzel a különös archaikus képpel, amely a történelmi távlatok és a világpolitika után felmutatta a magyar valóságot, búcsúzott tőlünk Tiszadob.