A 18–19. század folyamán a jelentősebb magyarországi város- és vármegyeházák tanácstermeiben, valamint a központi állami (királyi) hivatalok székházaiban is létrejöttek olyan reprezentatív portrégalériák, amelyek az egymást követő Habsburg uralkodók és az adott hivatal egykori vezetőinek képmásaiból álltak. Ezek a folyamatosan bővülő arcképcsarnokok egyszerre szolgáltak „ősgalériaként”, reprezentálták az intézmény múltját és királyi fennhatóságát, kifejezték a tisztviselőkar lojalitását a mindenkori uralkodó iránt, miközben az elődök iránti tiszteletadás és megemlékezés eszközei is voltak. 
A köztársaság 1946. február 1-jei kikiáltását követő emlékezetpolitikai fordulat nyomán, „a múlt rendszert” sújtó damnatio memoriae jegyében valamennyi közintézményből száműzték a „feudális kort” reprezentáló uralkodó- és tisztviselőportrékat. A képek egy része megsemmisült, más része pedig közgyűjteményekbe került, s az elmúlt évtizedekben a történeti emlékezet perifériájára szorult. 
Jelen kötet az újkori Pest-Buda legjelentősebb hivatali portrégalériáiról, azok keletkezéstörténetéről és fennmaradt darabjairól nyújt áttekintést. Ezek közül a legnagyobb és legkvalitásosabb arcképcsarnok a pesti vármegyeháza épületében jött létre, majd onnan 1951-ben az együttes javát alkotó harminc portré a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokába került. A kötet emellett bemutatja a legfontosabb állami kormányszervek, a budai és a pesti városháza, valamint a Pesti Királyi Tudományegyetem egykori portrégalériáját is.