
Yoko Ono Budapesten A második világháború után elkezdődő modernizmus legnagyobb hatású japán művésze leginkább az Egyesült Államokban népszerű. Magyarországon a popkultúrának köszönhetően vált a neve ismertté. Az 1933. február 18-án Tokióban született alkotó harminchárom zenei nagylemezt adott ki, több mint hatvan filmet készített, számos könyvet írt, de életművének legjelentősebb része a képzőművészethez kapcsolódik: a híres szamurájok leszármazottja a konceptualista művészet iskolateremtő mestere lett. Arisztokrata származásának köszönhetően a középiskolában egy osztályba járhatott Akihitóval, a későbbi császárral, ő volt az első japán nő, aki filozófiát tanulhatott egyetemen, húszévesen már együtt dolgozhatott John Cage zeneszerzővel, később John Lennonnal kezdhetett közös munkákba, s hosszan lehetne sorolni azoknak a kiemelkedő képzőművészeknek is a neveit, akikkel személyes munkakapcsolatba került, de talán érdemesebb azt rögzíteni: saját életművét Yoko Ono egyedül építette fel. Ebből a jelentős életműből ez a tárlat olyan alkotásokat mutat be, amelyek kapcsolódnak a béke és a békevágy témájához. Yoko Ono többször járt Budapesten, az egyik műve itteni közgyűjteményben található, magyarországi kiállításokon is szerepeltek a munkái, de ilyen különleges tárlata korábban még nem volt a magyar fővárosban. Ezt a kiállítást az ukrajnai háború motiválta. Biztosak vagyunk benne, hogy az itt látható művek képesek lehetnek olyan árnyalatok felmutatására, amilyenekre a közbeszéd nem. Így többet segíthetünk a háború áldozatainak. Közelebb kerülhetünk a békéhez.
A háborúnak vége! Ha akarod
|
|
FELNŐTT TELJES ÁRÚ JEGY |
2.800 Ft |
KEDVEZMÉNYES FELNŐTT JEGY* 62–70 év közötti vagy teljes öregségi nyugdíjra jogosult magyar és EGT állampolgárok részére |
1.400 Ft |
KEDVEZMÉNYES IFJÚSÁGI JEGY* 6–26 év közötti magyar és EGT állampolgárok részére |
1.400 Ft |
TÁRLATVEZETÉSI DÍJAK** |
|
Iskolai osztályoknak (Max. 30 fő) | 10.000 Ft/csoport |
Csoportoknak magyar nyelven (Max. 30 fő) | 15.000 Ft/csoport |
Csoportoknak angol nyelven (Max. 30 fő) | 20.000 Ft/csoport |
* Felnőtt (62–70 év között)/ ifjúsági (6–26 éves) magyar és EGT állampolgárok részére ** A tárlatvezetési díj mellé a belépőjegy megváltása szükséges, tárlatvezetések megrendelése: tarlatv@mnm.hu e-mail címen lehetséges. |
