A Dél-Dunántúl, ezen belül a mai Tolna dombos vidéke a Kr.u. 6. század második fele és a 9. század között, az avar korban sűrűn lakott terület volt. A 6–7. század fordulóján a régióban valószínűleg a római hagyományok hatására volt fejlettebb a mezőgazdaság és a kézművesség is, mint máshol a Kárpát- medencében. Úgy tűnik, hogy a térség a 7. században rövid ideig a Kárpát-medence legsűrűbben benépesült és legfejlettebb vidéke is volt. Ekkoriban azonban már a kelet felől érkező avar népesség életmódjának a hatása szintén érződik a régészeti hagyatékban, amely például az állatállomány összetételében nyilvánult meg. A sűrű emberi megtelepedés és termelő gazdálkodás nyilvánvalóan nyomot hagyott a környezeten; a mikrorégiót azonban erős kapcsolatok kötötték a Kárpát-medence más vidékeihez is.