14. századi keresztelőmedence Liptótepláról (Liptovská Teplá, Szlovákia)

Pünkösd a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, a Húsvét utáni ötvenedik nap. Jézus tanítványait ekkor megszállta a Szentlélek. Az ő segítségével tudták érthetően elmagyarázni, hogy mit tett Jézus az emberekért. Szavukra sokan megkeresztelkedtek, és így született a zsidókat és pogányokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és rabszolgákat, nőket és férfiakat egyaránt befogadó egyház.

A középkorban a keresztelésre nagy egyházi ünnepek alkalmával, így Húsvét vagy Pünkösd előestéjén kerülhetett sor. Eszköze, a víz, a bűntől való megtisztulást jelképezi. Formáit, az alámerülést és a leöntést a 12. századig egyaránt gyakorolták.  Az alámerüléshez egy nagyobb dézsára vagy néhány lépcsőfoknyi mélységű medencére volt szükség, amit gyakran a templomon kívül, külön épületben helyeztek el. Kezdetben többnyire felnőtteket kereszteltek, de a 12. századtól a gyermekkeresztség vált általánossá Európában. Ehhez kisebb, már a templomon belül is felállítható medence is elegendő volt. Magyarországon ezek általában kőből vagy fából készültek, és a kisdedeket háromszor kellett a vizükben alámeríteni egy 16. század elején kelt rendelkezés szerint. Sok kicsi azonban nem érte meg a szertartás kitűzött idejét. Őket ezért több helyen a templom eresze alá temették, hogy legalább a megszentelt épület tetejéről lefolyó víz révén bűnbocsánatot nyerhessenek, és a mennyországba juthassanak. A kora újkorban pedig régi templomok romjai közé, gyakran cserépfazék „koporsóban” helyezték őket végső nyugalomra.

A liptóteplai keresztelőmedence két, szétvehető részből áll. Testének teljes felületét beborító díszítést a nagybetűs felirat és betűsorokat elválasztó szőlő indasáv alkotja.  A latin betűs szöveg a keresztelésre vonatkozik: IN NOMINE PATRIS ET FILII ET SPIRITVS SANCTI AMEN. ITE IN ORBEM VNIVERSVM ET PREDICATE DICENTES QVI CREDIDERIT ET BAPTIZATVS FVERIT SALVVS ERIT IN NOIMINE PATRIS ET FILII ET SPIRITWS SANCTI. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, ámen. Menjetek el az egész világba és hirdessétek, mondván, aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. (Márk 16, 15–16) A medence formája kehelyhez hasonlít. Kehely formájú bronz keresztelőmedencék a középkori Európában csak a keleti német vidéken és a Magyar Királyságon belül, a Felvidéken és Erdélyben fordulnak elő. A két magyarországi emlékcsoport között nincs műhelykapcsolat. A liptóteplai darab feltehetően az iglói (Spišská Nová Ves, Szlovákia) műhely terméke. A műhely alapítóját, Konrád mestert 1357-ben egy visegrádi nagy harang öntéséért Nagy Lajos király honosította, és háza számára adómentességet adományozott. A mester visegrádi műhelyét és a valóban hatalmas harang öntőformájának töredékeit Szőke Mátyás ásatásai hozták napvilágra. Az iglói műhely még a 16. században is működött. Keresztelőmedencéi közül több példány is fennmaradt – Liptóteplán a 13. század végén épült templomban állt, innen vásárolta meg 1914-ben a Magyar Nemzeti Múzeum. Harangjai közül azonban egyet sem ismerünk – „hadba vonulva”, az olvasztókemencékben némultak el legkésőbb a 20. század nagy világégései során.  

Ritoók Ágnes, Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Tár

Irodalom:

• Benkő Elek: Erdély középkori harangjai és keresztelőmedencéi. Budapest 2002.
• Lovag Zsuzsa: Középkori bronzművesség. Budapest 1979.
• Szőke Mátyás–Buzás Gergely–Grósz Zsuzsanna: Konrád mester visegrádi nagy harangja és a középkori iglói harangöntő műhelye. In: Omnis creatura significans. Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára. Szerk.: Tüskés A. Budapest 2009, 11–116.
• Tari Edit: Kőbe faragott liturgia. A Kárpát-medence középkori kő keresztelőmedencéi. Budapest 2018.
• A templomról: http://apsida.sk/c/1515/liptovska-tepla