232 évvel ezelőtt ezen a napon, március 2-án született daruvári Jankovich Izidor, a híres csepregi pünkösdi lófuttatások felvirágoztatója. A daruvári Jankovich család fontos szerepet játszott a közös horvát-magyar történelemben, elsősorban Pozsega vármegye életében és Daruvár város kiépítésében, valamint világhírű fürdőjének kialakításában.  A Nemzeti Múzeum Ars et Virtus. Horvátország – Magyarország. 800 év közös kulturális öröksége című virtuális kiállítása most emléket állít a családnak és ezen belül Jankovich Izidor alakjának is. Virtuális tárlatunk a zágrábi Klovicevi dvori Galériával közösen létrehozott valódi kiállítás online változata, amelyet 2020 szeptembere és decembere között mutattunk be Zágrábban, és várhatóan 2021 decemberében nyitunk meg Budapesten a Nemzeti Múzeumban.

Jankovich Izidor Pozsega vármegyei követ. Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, Grafikai Gyűjtemény, leltári szám: 53.371

A daruvári Jankovich család Bosznia területéről származó horvát eredetű család, amely előbb Zala vármegyében, majd Pécsett, végül Szlavóniában telepedett le. A nemesi família az egykori Pozsega vármegyében 1760 és 1879 között rendelkezett jelentős birtokokkal, 1775-től kezdve pedig Sopron vármegyében is megvetették a lábukat.  Izidor őse, Jankovich Bonaventúra (kb. 1661–1728) 1722-ben nemességének megerősítésében és címeradományban részesült. Bonaventúra felnőttként, házasemberként Pécsre került, és itt születtek gyermekei is, akik szintén itt alapítottak családot. 1765 körül a podborjei uradalmat Sziráccsal és Pakráccal együtt Bonaventúra unokája, Jankovich Antal vásárolta meg. Ő változtatta meg a település nevét Daruvárra, de a helyi lakosság körében a régi horvát név is használatban maradt egészen a 20. század közepéig. A település további fejlődése a Jankovichoknak köszönhető, ugyanis Jankovich Antal építtette 1764-ben a családi kápolnának szánt katolikus templomot, majd 1771–1777 között a kastélyt. Később e körül alakult ki a város központja. A helyi földek megműveléséhez horvátországi, csehországi és magyarországi birtokaikról földműveseket telepítettek le, de jöttek ide kézművesek, kereskedők is, főként Németországból. 1772-ben felépült az Antal-fürdő, majd 1810 és 1818 között a János-fürdő is. A nagy szőlőterületeknek köszönhetően a kastélyban híres pincészet működött. Jankovich Antal unokaöccse, Izidor szintén itt alapított sörgyárat 1840-ben, amely a mai napig működik. Lipik helység fürdője és üveghutája szintén a Jankovich családnak köszönheti felvirágzását, a katolikus templomot pedig Jankovich Antal építtette 1763-ban.

Jankovich Antal portréja. Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, Festménygyűjtemény, Leltári szám: 1377

Jankovich Antal (1729–1789) még Pécsett született, de aztán Pozsega vármegyében futott be hivatali karriert. 1772-ben grófi rangot nyert, majd 1775-ben a megye főispánja lett. 1785-ben megkapta a Szent István rend középkeresztjét; valamint elnyerte Szerém vármegye főispánságát is. Első feleségétől, nemeskéri Kis Katalintól született egyetlen fia hét éves korában meghalt, így mindent öccse, Jankovich János örökölt, aki 1770-ben Pozsega vármegye alispánja lett. Jankovich János örököse fia, Jankovics Izidor (1789–1857) 1810-ben Bécsben szerzett jogi diplomát. Beszélt magyarul, németül és franciául. Szerette a művészetet: kiválóan hegedült és klavikordozott, pártolta a tudományt és az irodalmat. Az 1825–27-es pozsonyi országgyűlésen Pozsega vármegye követeként vett részt. Kapcsolatban állt gróf Széchenyi Istvánnal is. 1857-ben hunyt el, végső nyughelye a sztrazsemlyei (horvátul Stražeman) Szent Mihály templom mellékkápolnájának egyik oltára alatt található. Fia, Jankovich Gyula bőkezű mecénása volt az illír mozgalomnak és számos horvát intézményt alapított, támogatta a Horvát Tudományos Akadémiát és a Nemzeti Múzeumot. A horvátok – tiszteletük jeléül – halálának századik évfordulóján, 2004-ben mellszobrot állítottak neki a róla elnevezett daruvári, „Julijev” parkban.

Jankovich Antalné Nemeskéri Kiss Katalin portréja. Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, Grafikai gyűjtemény, leltári szám: 66.

A 19. század közepe előtt a csepregi kastélyt elsősorban üdülésre, illetve a rendszeres pünkösdi ünneplés színhelyeként használta a család. A reformkori csepregi pünkösdökhöz elsősorban daruvári Jankovich Izidor neve köthető, aki pártolta a lófuttatással nyerhető pünkösdi királyság intézményét. Egyes néprajzkutatók szerint Európa jelentős részében választottak a középkor óta pünkösdi királyt. Magyarországon a 16. századtól már általánosan ismert volt a pünkösdi királyság kifejezés, mint a múló, értéktelen hatalomra utaló szólás, amelyből a szokás általános és régi elterjedésére következtethetünk. A szokás régiesebb változatában egy-egy község legényei ügyességi verseny során választották újra minden évben a királyt, aki különféle, anyagi hatással is bíró kiváltásgokkal rendelkezett. Ebbe a típusba tartozik a csepregi hagyomány, amelyben lófuttatás döntötte el, ki kapja ezt a kiváltságot. Arról nincsen adatunk, hogy mióta élt Csepregen ez a hagyomány, annyi azonban bizonyos, hogy a 19. század elejéig a népszokásoknak megfelelő lóversenyek zajlottak. A korábban is gyakorolt pünkösdi lófuttatást az 1820-as évek elejétől 1840-es évek végéig Jankovich Izidor szorgalmazta leginkább, de támogatta őt ebben a többi csepregi birtokos is. Máshol ekkorra már elmúlóban volt ez a hagyomány. Csepregen valószínűleg azért maradt fenn tovább a népszokás, mert a birtokosok – az akkor modern, Széchenyi-féle lónemesítési törekvésekhez csatlakozva – védnökként és díj-adományozóként is hozzájárultak ahhoz, hogy a népszokás e helyi változata továbbra is fennmaradjon. A hazai sajtóban egészen 1824-től kezdve az 1840-es évek végéig a pünkösdi híradások nagyon jó reklámot csináltak Csepregnek a lófuttatás révén. Számos újságíró jelent meg egy-egy ilyen alkalommal. A nagy hírverésnek köszönhetően a csepregi pünkösdi királyságról sokkal gazdagabb leírások maradtak fenn, mint más hazai vidékek hasonló népszokásairól. A reformkorban a versenyre jelentkezett, saját lovukat nyereg nélkül megülő nőtlen jobbágylegényeknek a „Ló futtató hely”-en vezényszóval adott indításra egy kijelölt távolságot háromszor kellett végigfutniuk, miközben a mindenkori utolsó győztes fején viselte a jelképes királyi koronát. A cél egy – kézben tartott – zászló volt. A harmadik futam nyertese lett a király, aki különféle előjogokat kapott egy évre. A díj több összetevőből állt: a legfontosabb eleme az volt, hogy a győztes pünkösdikirály-rangot és annak megfelelő koronát kapott, amely mellé tárgyi ajándékok és földesúri pénzjutalom is járt. A versenyt esti táncmulatság zárta.

Anna-fürdő, Daruvár. Iparművészeti Múzeum, Zágráb, MUO m39074

Írta: Pásztor Katalin, Magyar Nemzeti Múzeum

Felhasznált irodalom:
- Balogh Jánosné Horváth Terézia: Daruvári Jankovich Izidor élete és tevékenysége. Vasi Szemle, 2008. (62. évf.) 1. sz. 36–62.
- Balogh Jánosné Horváth Terézia: Családtörténeti adalékok a daruvári Jankovichok elődeinek pécsi időszakából. Pécsi Horizont, 2009. 3. évf. 1. sz. 135–155.
- Balogh Jánosné Horváth Terézia: Csepreg egyik hűbérura, gróf daruvári Jankovich Antal. Vasi Szemle, 2012. (66. évf.) 4. sz.363–383.
- Balogh Jánosné Horvát Terézia: Pünkösdi lófuttatás Csepregen a XIX. század első felében. Vasi Szemle, 2001. (55. évf.) 3. sz. 297–321.