Szakmai munka

Kis szobrocskák már – az őskőkor folyamán – több tízezer évvel ezelőtt is léteztek, kőből faragták ki őket. Agyagból gyúrt változataik az újkőkor folyamán terjedtek el. A bemutatni kívánt töredékünk az Alföldön elterjed késői neolitikus Tiszai kultúra területéről származik, ekkorra már az agyagplasztikák általánossá és sokszínűvé váltak.

A Magyar Nemzeti Múzeum a hatvanas évek óta őriz egy ismeretlen lelőhelyről származó, alig 7,6 cm nagyságú, agyagból készült fejtöredéket. Az arc csapott, háromszögletes megformálású, maszkszerű, azanatómiai részletek (szem, száj, orr, fül) jól felismerhetők rajta. Felületét egykor okkerrel vörös színűre festették. Karakterisztikus alkotás, megegyezik a Tiszai-kultúra Szegvár-Tűzköveslelőhelyén feltárt "trónuson", vagy "zsámolyon ülő" szobraival. A fejet pontosan úgy formázták meg, mint a "sarlós istennek" nevezett szoborét. Valószínűleg töredékünk is egy hasonló ülő nőt vagy férfit ábrázoló figura testéhez tartozott.

Régóta folyik régészek és antropológusok között vita a kis figurák szerepéről, miért alkotta meg az ember őket? Kit vagy mit ábrázolnak? Hogyan és mire használták őket? A különböző vélemények részleteibe belemenni bonyodalmas és hosszadalmas lenne, így csupán a lényegesebbeket említjük meg.

Legnépszerűbb vélemények egyike, hogy az agyagfigurák természetfeletti lényeket ábrázoltak. Kultuszszobrocskák, idolok, bálványok, istenségeket szimbolizáltak, vagyis az imádat, a vallási tisztelet alanyai és tárgyai voltak. Mivel az ásatásokon jórészt széttörve és hulladékgödörből – vagyis nem szentként tisztelt helyről és nem szentként tisztelve – kerülnek elő, e nézetet egyre több kutató kezdi elvetni.

Többen is úgy vélik, hogy élő vagy meghalt embereket jelenítettek meg, akik előkelő személyek, a közösség életében kiemelkedő szerepet játszó egyének, ősök voltak. Ezt olyan figurák esetében gondolják, amelyek jelenléte semmilyen rituális cselekménnyel vagy szakrális kontextussal nem hozható összefüggésbe.

Az utóbbi években egyre inkább az a vélemény kezd megfogalmazódni róluk, hogy különféle rítusokban, mágiában, varázslásokban, természeti katasztrófák elhárításában, a betegségek gyógyításában volt rendeltetésük, túlnyomó részük kellék, eszköz voltak. Erre a következtetésre elsősorban az újkőkori szobrocskák találási helyének pontosabb dokumentálása során jutottak. Megfigyelték, hogy azok igen eltérő módon és helyen – többek között felgyújtott épület padlóján elrendezve, tűzhelyek mellett vagy miniatűr tárgyakkal együtt, összetörve, külön gödörben eltemetve fordultak. Úgy tapasztalták, hogy mind a színhelyek megválasztása, mint a figurák elhelyezése szándékosan megtervezett, tudatosan lefolytatott cselekménysor – rituálé – része volt. A pontosabb hátterét, motivációiját ezeknek az eseményeknek egyelőre nem sikerült megfejteniük, ezt csak találgatni lehet. Mivel mindegyik esetben a kontextus más és más volt, azt a következtetést vonták le, hogy a figurák szerepe is a rítusnak megfelelően változott. Bizonyosan más és más feladatuk volt akkor, amikor eltemették, szemétbe dobták, vagy házzal együtt elégették őket. Ezt a rejtélyt csakis a helyszínek pontos dokumentálásával és a szobrocskák tüzetesebb vizsgálatával lehet kideríteni. Az ilyen jellegű vizsgálatoknak viszont még az elején járunk, az eddigi kutatásaink elsősorban a plasztikák leírására, művészi megformálására, esztétikai megjelenésére terjedtek ki.

Bár a bemutatott plasztika torzó és ismeretlen találási helyű, funkciója valamelyest sejthető. Megformálása, kezelése (törése, festése) a Szegvár környéki szobrocskákéval egyező. Nem sokat tévedhetünk azzal, ha ezekhez hasonlóan rituális – de közelebbről nem ismeretes – funkciót tulajdonítunk neki.

Írta: Oravecz Hargita, Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Tár, Őskori Gyűjtemény (Neolitikum/Rézkor)

Irodalom:

  • Makkay, J., A szegvár-tűzkövesi újkőkori férfiszobor és a "Föld és Ég elválasztásának" ősi mítosza. Archaeológiai Értesítő 103, 1978, 164-183.
  • Kalla, G., Az újkőkori „Nagy Istennő” tündöklése és bukása. Ókor. Folyóirat az antik kultúráról. 2016/XV. évfolyam. 1. szám, 3-10.