Ma 200 éve fejezte be Szatmárcsekén Kölcsey Ferenc Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból című versét. 1989 óta e napon ünnepeljük a magyar kultúra napját. Az ünnepnapon az eredeti kézirat őrzőhelye, az Országos Széchényi Könyvtár már nem egyszer kiállította a nemzeti imánkká vált vers eredeti kéziratát. A megégett, de szövegében szinte teljes kéziratról sokáig azt hitték, hogy elveszett, de 1944-ben aztán előkerült. Papp Viktor (1881-1954) zenekritikus volt az, aki az Uj Magyarság c. lap 1944. június 18-i számában hírül adta, hogy „Előkerült a Himnusz szövegének kézirata”.

A Himnusz eredeti kézirata (Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár - letét)

Egy beszélgetés alkalmával mondta Papp Viktornak valaki, hogy ő látta a Himnusz eredeti kéziratát a leszármazottaknál. Ezután tekinthette meg az egykor Ady baráti köréhez tartozó zeneíró a kéziratot Móricz Kálmánné László Magda budapesti lakásán. A kéziratot Kölcsey Ferenc Klára nevű unokahúgának leszármazottai, a Miskolczy-család tagjai őrizték sokáig a Bihar megyei Álmosdon, majd végül a fővárosban, a Lövőház u. 22. sz. házban. Innen indult el egy koranyári napon Miskolczy Imre ny. pénzügyminiszteri osztálytanácsos és László Magda a Magyar Nemzeti Múzeum épületébe, hogy letétként elhelyezze ott e nem csak irodalmi kincset. A múzeumpalotában több mint négy évtizedig őrizték, egészen az Országos Széchényi Könyvtár kiköltözéséig.

A Kölcsey-kultusznak egyébként a Magyar Nemzeti Múzeum 1846-tól egyik helyszínévé vált azzal, hogy az ebben az évben megnyílt új múzeumpalotában – melyről az építési állványokat majd csak a következő év nyarán bontották el – került elhelyezésre a Himnusz szerzőjének egész alakos szobra. Az alkotó, „az első magyar szobrászként” is aposztrofált Ferenczy István (1792-1856) 1846 júliusában szállíthatta át budai műhelyéből, valószínűleg együtt Kisfaludy Károly szobrának (később a Múzeumkertben felállított) elemeivel és a Mátyás-emlékmű két elkészült domborművével.

Ferenczy István Kölcsey-szobra (Magyar Nemzeti Galéria)

A Kölcsey-szobor javaslata hivatalosan a költő halála után három hónappal, a Kisfaludy-Társaság 1838. november 25-i ülésén hangzott el. Ezt követően egy Kölcsey emléktársaság alakult Fáy András elnökletével. A gyűjtést is meghirdették a szoborra a Vörösmarty által fogalmazott felhívással. Az alkotás elkészítésére Ferenczyt kérték fel, aki a Kölcsey-Társaság elnökének, Fáy Andrásnak 1839. december 16-án írt levelében a Kölcsey szoborral kapcsolatosan így vázolta elképzelését: „Már régi tanakodásom lévén e tárgy felett jóformán készen találám magamat az idea-adással, más részről a legrégibb és újabb nemzetek példáiból úgy tanúltam, úgy találom, ha ezen szerény, tiszta, csendes gondolkozású hazánkfia természeti nagyságba fejér márványból kifaragtatnék, mely egy hosszas, négyszegletű piedesztálon állana, sóskúti kőből, eggyik oldala mindenesetre a Falhoz jövén, tehát a három oldalát stukkal márványozni, elől pedig egy fejér márvány tábla volna béeresztve, ahova az Inscripcio jönne; és mint a Virágé, Kisfaludyé, a Múzeumnak eggyik termébe állhatna: jól értvén, hogy mozdulatnak, arckifejezésnek felette jelentőnek kellene lenni”. E levelében közölte, hogy a szobor elkészítését 2500 Ft-ért vállalja. Ferenczy egy másik leveléből az is kiderül, hogy a megbízó „nagy körítéssel, mindenféle mellékes figurával” képzelte el a művet, de a szobrász ragaszkodott ahhoz, hogy Kölcseyt csak magában ábrázolja.

A megállapodást hamarosan megkötötték, és a szükséges előkészületek után 1841-ben megkezdődhetett a munka. Pontosan nem tudjuk, hogy mikor készült el a szoborral Ferenczy, de ha hihetünk a Hirnök c. lapnak, akkor 1844 nyarára tehetjük azt. A szakirodalomban és a múzeumi leltárlapon 1846 szerepel ezzel szemben, de erre az évre a szobor kapcsán csak a felállítás ténye ismeretes.  A szobrot (mérete: 153x75x138.5 cm) először a Múzeum első, majd a második emeletén tekinthette meg a nagyközönség. Majd száz évig a múzeumpalotát díszítette, hiszen csak 1942-ben szállították át a Szépművészeti Múzeumba, ahol a modern plasztikai gyűjteményben helyezték el. Később, 1958-ban már az akkor létrehozott Magyar Nemzeti Galéria őrizte (ekkor a Kúria régi, Kossuth téri épületének aulájában állították ki) és ma is annak állandó kiállításán, a Budavári Palota C épületének első emeletén látható. A szobor leltárlapján a következő leírás szerepel: „Rövidhaju, magashomloku férfi, ki görögös ruhába és köpenybe burkolva alacsony támlásszéken ül, jobbját kérdő-figyelő mozdulattal felemeli, irattekercset tart. A szék alatt bozontoshaju, szakállas maszk látható.” Ferenczy inkább egy római tógás szenátorként ábrázolta Kölcseyt, és a fehér (nemes) márvány használata is jól szolgálja a szerény, de nagyformátumú költő-politikus, „a római jellem” előtti tisztelgést. Kölcsey első szobrát majd száz évig tehát a Magyar Nemzeti Múzeum épületében tekinthették meg a látogatók.

Kölcseyről nem tudjuk, hogy járt-e valaha a Nemzeti Múzeumban, az intézmény korábbi épületeiben, kiállítási helyein. (Azért nagyon valószínűnek tartjuk, hogy ez megtörtént.) Legjobb barátjáról, Szemere Pál költőről (1785-1861) tudjuk viszont, hogy többször is meglátogatta a múzeum gyűjteményeit, mert nem egy bejegyzése olvasható a korabeli vendégkönyvekben. 1813. november 28-án például a következő mondatot írta a könyvtári kötetbe: „Csak addig élünk míg a Hazának élünk.” A hazát minden elé helyező Kölcsey Ferenc is így gondolkodott, így élt.

Szerző: Debreczeni-Droppán Béla, történész-főmuzeológus - MNM Központi Adattár és Digitális Képarchívum