A tiszta ezüst élénk, csillogó, fehér színű termés nemesfém. Az arannyal ellentétben csupán elsődleges lelőhelyein, erekben, fészkekben, üregekben fordul elő. Puha, könnyen megmunkálható, jól nyújtható. Fajlagos ellenállása alacsony, jól visszaveri a fényt, kiváló hő- és elektromos vezető. Hátránya, hogy a levegőben lévő kén-hidrogén hatására sötét színű bevonat képződik a felületén, színét elveszti, valamint gyorsan kopik. Szilárdságát más fémekkel lehet fokozni. Legjobban a rézzel, fele arányban vegyítve válik tartóssá, és még jellegzetes színét is megőrzi. Az ipar széles körben, főként ékszerek, dísztárgyak, edények, tükrök, elektromos vezetők, egészségügyi felszerelések készítésére használja.

Az őskorban elsősorban ékszerek készültek belőle, mint az aranyból, vagy a rézből, ám ezüstből jóval kevesebb van. Az egész Kárpát-medencéből csupán néhány darabot ismerünk. Két kisebb méretű lemezcsüngő Tiszalúc község határában (BAZ megye), egy rézkori falufeltárása közben került elő. Egy eltemetett gyermek koponyája alatt feküdtek, feltehetően hajba tűzve, vagy fejdíszként – azóta elkorhadt textilen – viselhették őket.

Kép: Ezüst lemezcsüngők Tiszalúc határából

A sírban más lelet (edény, eszköz) nem volt, csupán ez a két ékszer. Alakja és a szegélyükön végigfutó díszítés erősen emlékeztet az aranykorongos csüngőkére. Nem kétséges, hogy egyazon időszak fémműves alkotásai voltak, használatukat a Kr. e. 4000-3700 közötti évekre lehet keltezni.

A többi ezüstékszernek úgy a keltezése, mint a származása bizonytalan, kevés köze lehet a helyi fémművességhez. Az ezüst a Bihari-hegységben, Besztercebánya és Tirol környékén még ma is bányászható mennyiségben fordul elő. Minden bizonnyal a rézkorban sem volt ritkaság, kő, réz, arany után kutatva az ember könnyen és számos helyen rábukkanhatott. Hogy mégis rendkívül kevés tárgyat őrzünk belőle, annak egyszerű, hétköznapi magyarázata van. A rézkorban az ezüstöt még nem tanulták meg ötvözni. Nem ismerték, hogyan, milyen fémekkel és milyen arányban lehet összeolvasztani, ráadásul hozzávaló szerszámokkal sem rendelkeztek. Csupán a rideg feldolgozását ismerték. Viszont a kalapálással nyert vékony lemezékszerek – hacsak nem kerültek rövid időn föld alá, mint a tiszalúci csüngő pár – könnyen széttöredeztek és gyorsan elenyésztek. Hiába vetekedett szépségük az aranyéval, a tiszta ezüst tartós ékszer előállítására nem volt alkalmas. A ritkaságát az fokozza, hogy a talajból előkerült ezüst olykor földdel azonos színű és gyatraállagú, megtalálása – gondos megfigyelés ellenére – a szerencsének is tulajdonítható.

A tiszalúci csüngők kiemelkedő leletei a Magyar Nemzeti Múzeumnak, mivel a Kárpát-medence 5-6 ezer évvel ezelőtti nyersanyag forrásaira, fémfeldolgozására és nem utolsó sorban ötvös termékeire vetnek fényt.

Írta: Oravecz Hargita, Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Tár, Őskori Gyűjtemény (Neolitikum/Rézkor)

Irodalom:

• Patay, P.–Szathmári, I., Über einen seltenen urzeitlichen sielbernen Blechanhänger aus dem Karpatenbecken. Communicationes Archaeologicae Hungariae 2001, 5–13.