Egy titokzatos Árpád-kori királyi pecsét – Történetek a Nemzeti Múzeum Állandó Történeti Kiállításából

Az írásbeliség elterjedése előtt a hivatalos ügyek intézése során a szóbeliség mellett a mindenki számára egyértelmű jelképeknek is fontos szerepe volt. A király, egyházi vagy világi méltóság kiküldöttje a nyakában lógó idézőpecsétet, régi magyar szóval billogot felmutatva igazolta magát, és tolmácsolta küldőjének hivatalos üzenetét. A címzett ránézett a pecsétre, és a trónon ülő király, vagy az egyház védőszentjének képét látva a megbízót könnyen azonosíthatta, és az üzenet hitelét nem vonhatta kétségbe. Az idézőpecsétek képe (és felirata, ha volt) többnyire domború, hiszen valójában nem pecsételésre használták azokat. A felső részen kialakított fülbe fűzték a bőrszalagot, amivel a nyakba akasztották. A hátlapjuk sima, a használattól gyakran kopott. Mivel egyidejűleg több darabra is szükség lehetett, egy öntőminta használatával több azonos példányt állítottak elő. A rendszer azonban számos visszaélésre is alkalmat adhatott, ezért II. András 1231-ben, az Aranybulla megújításában (13., és 21.§) megszigorította további használatukat.

Kép: A Magyar Nemzeti Múzeum pecsétje (foto: Dabasi András)

A Magyar Nemzeti Múzeum kiállításán három billog látható. I. András pecsétje a trónon ülő uralkodót ábrázolja. A veszprémi püspökség pecsétjén a védőszent, Szent Mihály arkangyal jelenik meg. A harmadik billog közepén zászlót tartó bárány – az Isten báránya – domborodik, a köriratot azonban utólag vésték az öntvénybe: SIGILLUM ADALBERTI REGIS, azaz Adalbert király pecsétje. A füle ép, a hátoldala a használattól kopott. A múzeum Szatmárcsekéről vásárolta, de állítólag Nyírcsaholyban találták, szőlőművelés közben. De ki volt Adalbert király? És miért a Bárány képe van az uralkodó pecsétjén?

Okleveleiben I. Béla (1060-1063) nevezi magát Adalbertnek. Adalbert Lengyelország védőszentje volt, Béla ezt a keresztény nevet lengyelországi tartózkodása idején kaphatta. Pecsétképének töredéke ismert: trónon ülő királyt ábrázol, hasonlót I. András idézőpecsétjének ábrázolásához. Így nem valószínű, hogy idézőpecsétjén (ha volt) eltérő képet használt volna. I. Bélát a kutatás ezért kizárta a lehetséges jelöltek közül.  A történészek egybehangzó véleménye szerint azonban a Béla – Adalbert azonosítás hagyománya túlélte I. Béla korát.

A fennmaradt forrásokban a további Béláink (II., III. és IV.) egyike sem nevezi magát Adalbertnek. A kutatók így a bárányábrázolás kapcsolatai, jelképi tartalma és a jellegzetes betűformák segítségével próbálták eldönteni, hogy Adalbert király pecsétjét a maradék három közül melyik Bélának ítéljék oda.

Az ábrázolásra Györffy György történész véleménye szerint II. Béla (1131–1141) tragikus története adhat magyarázatot. Őt ugyanis kisfiú korában nagybátyja, Kálmán király megvakíttatta, hogy így tegye uralkodásra alkalmatlanná. Hívei ezért, mint áldozati bárányra tekinthettek rá.

A Bizáncban nevelkedett III. Bélához (1172–1196) köti a pecsétet feltételesen Kubinyi András történész, mivel a bizánci császári pecsétek hátoldalán gyakoriak a Jézusra utaló képek, és ennek tekinthető a bárányábrázolás is. Hatalmi jelkép, hiszen az uralkodó Krisztus földi helyettese. A betűk alakja is III. Béla korára utal: hasonló betűformák a 12. század utolsó és a 13. század első harmadában készült feliratokon tűnnek fel. A pecsét egyedi darab lehetett, amit csak különösen fontos alkalmakkor használtak – erre utal nemcsak a vésett körirat, de a különleges ábrázolás is. Kubinyi András véleménye szerint éppen ezért nem lehet hamisítvány, hiszen „sem mai, sem korai hamisító nem fog szokatlan ábrázolású és feliratú tárgyat forgalomba hozni”.

Térjünk vissza a betűtípusok keltezéséhez. IV. Béla még apja, II. András életében viselt „ifjabb királysága” éppen a 13. század első harmadára esik: 1220-tól Szlavóniát, 1226-tól Erdélyt kormányozta, királyi jogkörökkel felruházva. Ezt a tényt kapcsolta össze Lovag Zsuzsa régész, az Árpád-kori ötvösség kutatója az Isten Báránya ábrázolás 1230-as évektől kezdődő, széles körű magyarországi elterjedésével, ezért a pecsét Adalbert királyát a későbbi IV. Bélával (1235-1270) azonosította. A különös pecsétképet azzal magyarázta, hogy a szokásos, trónon ülő uralkodó ábrázolást IV. Béla ifjabb királyként még nem használhatta. A képválasztást Lovag nem indokolja. A Bárány, mint áldozat mögött azonban felsejlik az anya, Gertrudis alakja, akit a 7 éves Béla szeme láttára gyilkoltak meg.

Takács Imre művészettörténész szerint nem érdemes a keresztény világban széles körben elterjedt Isten báránya ábrázolásnak különösebb jelentőséget tulajdonítani, sem pedig Béla királyaink esélyeit latolgatni. A darab egyedi és különleges volta pedig éppen ellentmond a rendeltetésnek: szükség esetén egyszerre több, azonos öntőmintával készített példányra volt szükség. A pecsét technikai vizsgálata nyomán számára nyilvánvaló, hogy csak hamisítványról lehet szó, ami egy középkori tárgy (medaillon, capsula, pixis-fedél) 19. századi átalakításával jött létre. Erre utal a gyenge kivitelű, az öntvényre utólag rávésett felirat, és a bárány hátterének ugyancsak utólag történt kimélyítése.

Kép: A Piarista Múzeum pecsétje (foto: Borbás Péter)

A meglepetés

A Piarista Múzeum gyűjteményében 2018-ban vették nyilvántartásba a pecsét 2 mm-rel kisebb átmérőjű párdarabját … A múzeum igazgatójának, Borbás Péternek a tájékoztatása szerint: „a műtárgy tavalyelőtti beleltározásakor a numizmatikai gyűjtemény részeként, az egyik éremtartó szekrényben, a vallási emlékérmek, kegyérmek között találtunk rá. Több mint 10.000 darabos éremgyűjteményünk alapvetően két jelentős kollekció: az első központi piarista gyűjtemény, a váci természetrajzi múzeum, illetve a szegedi piarista gimnázium és rendház egykori anyagából tevődik össze. Mivel a váci gyűjtemény precíz, részletes inventáriumai nem említik a műtárgyat, de egyébként sem sok vallási emlékérmét tartalmaznak, így valószínűsíthető, hogy az a szegedi, később Kecskemétre került kollekcióból származhat, amelyről viszont nincsenek leltárkönyveink.” A körirat technikai megoldásai ezen a példányon mindenesetre még kezdetlegesebbek, különösen a név betűkiosztása egyenetlen, az M-ből W lett. A bárány azonban részletesebben kidolgozott: a fej finomabb megformálású (kevésbé kopott), a bunda a szügyét és a combját is beborítja.

Az idézőpecsétből(?) tehát legalább két darab készült. Nehezen képzelhető el, hogy a 19. századi műgyűjtőnek (hamisítónak) két közel azonos középkori tárgy állt volna rendelkezésére, hogy akkoriban divatos pecsétgyűjtő szenvedélyének hódoljon (vagy bűnös tervét megvalósítsa).

Érdemes tehát tovább keresni a választ a történet elején feltett kérdésekre: De ki volt Adalbert király? És miért a Bárány képe van az uralkodó pecsétjén? Vagy lehet, hogy mégis hamisítvány sorozatra bukkantunk?

Írta: Ritoók Ágnes, Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Tár, Zalavár Gyűjtemény

Szakirodalom

• Györffy, Gy., Adalbert király idézőpecsétje. In: Csukovits, E., (szerk.), Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére. Budapest 1998, 77–80.
• Kubinyi, A., Isten bárányát ábrázoló törvénybeidéző pecsét (billog). Folia Archaeologica 35 (1984) 139–159.
• Kumorovitz, L. B., A magyar pecséthasználat története a középkorban. Budapest 1993.
• Lovag, Zs., Mittelalterliche Bronzgegenstände des Ungarischen Nationalmuseum. Catalogi Musei Nationalis Hungarici. Seria Archeologica 3, Budapest 1999, 85, No. 212.
• Takács, I., Az Árpád-házi királyok pecsétjei (Corpus sigillorum Hungariae mediaevalis 1.) Budapest 2012, 18–20.

A Piarista Múzeumban őrzött darab a Magyar Nemzeti Digitális Archívum oldalán.