A Magyar Nemzeti Múzeum legkorábbi gyűjteményei közé tartozik a római kori kőfaragványok gyűjteménye. Az 1804 óta folyamatosan gyarapodó kőtár közel 2.500 darabot őriz, ezzel kiemelkedő helyet elfoglalva a világ római kőtárai között. A kőemlékek közt a korszak faragott, feliratos kőhagyatékának közel minden típusa előfordul, építési táblák, oltárok, szobortalapzatok, sírkövek, sírépítmény alkotóelemek, szarkofágok, mérföldmutatók, körszobrok, reliefek és faragott épület-alkatrészek a Kr. u. 1. és 4. századokból. A főleg Pannonia, azaz a Dunántúl, de tágabban a Kárpát-medence területéről származó, gyakrabban mészkőből ritkábban márványból vagy homokkőből készített fő faragványtípusok között számos altípus különíthető el, ezek között kiemelkedő a feliratos tárgyak változatossága. A feliratok nemcsak épületeket, útadatokat, különböző vallásos cselekedeteket, szoborállításokat dokumentálnak, de a sírfeliratok által személyes sorsokat, életpályákat is bemutatnak, rövidebb és akár verses formában megfogalmazott hosszabb szövegek által. 

 Kapcsolat: Prof. Nagyernyei Szabó Ádám (DSc), szabo.adam@hnm.hu 

 Online Katalógus: Ubi Erat Lupa honlap (Lupa.at) https://lupa.at/queries/571172023 

A kőfaragványok jellegzetességei

A kőemlékek egy része épen jutott a jelenkorra, más részük magán hordozza a későbbi korok nyomait, átfaragásokat és építőanyagnak való darabolásukat is. A kőfaragványok mind történeti, mind művészettörténeti szempontból kiemelkedő és egyedi forrásokat képviselnek. A Római Birodalom és ezen belül Pannonia történetét is illusztráló feliratok értékes forrásai többek közt a társadalomtörténetnek, vallástörténetnek, hadtörténetnek, jogtörténetnek, nyelvtörténetnek is. A faragványok korszakos stílusirányzatokat, kőfaragóműhelyeket, és esetenként egyéni művészeket is azonosíthatóvá tesznek, még ha nem is név szerint.

A gyűjtemény összetétele

A római kőfaragványok gyűjteményében nagyobb csoportokat képviselnek az aquincumi (Budapest, III. kerület), intercisai (Dunaújváros), brigetiói (Komárom-Ószőny), mogionibusi (Környe) és ioviai (Alsóhetény) kőemlékek, ugyanakkor a Dunántúl területéről közel minden lelőhelyről, de az ún. Barbaricum területéről (a Dunától keletre, a Dunántúlról odaszállított tárgyak) származó kőemlékek is tekintélyes számot képviselnek összességükben. A kőtár gyarapítói közt kiemelkedő gróf Migazzi Kristóf bíboros, váci püspök és bécsi érsek a hagyatéka miatt, gyűjtőtevékenysége révén Rómer Flóris, a feltárások eredményeképpen behozott kőemlékek által Mahler Ede, Paulovics István, Barkóczi László, Soproni Sándor, Tóth Endre és Szabó Ádám, de számos adományozó nevét is fenntartják a nyilvántartási napló kötetei, József nádorral kezdődően.

A Lapidárium

A kőemlékek közül 205 darab a Magyar Nemzeti Múzeum Főépületében, a Lapidariumban látható és tanulmányozható. A Lapidarium 1998 őszén nyílt meg, tervezője és rendezője Nagy Mihály főmuzeológus volt, a Római Gyűjtemény akkori irányítója, aki a Lapidariumhoz vezetőt is írt, ami magyar nyelven 2007-ben, angol nyelven 2012-ben jelent meg. A Lapidarium a tartomány legkiemelkedőbb faragott-feliratos kőtárgyain keresztül Pannonia történetét mutatja be, egyúttal a tartományi kőfaragóművészet és felirattani habitus korszakait is. Nemcsak kiállításként, de tanteremként is élményszerű. A Római kőtár további tárgyai részben a Főépület földszinti folyosóinak falain, részben a pinceszint falain, a déli udvaron, ezen kívül külső raktárban vannak bemutatva, illetve elhelyezve. Különleges tárgya a kőtárnak az az oszlop és fejezete, amelyet nem az olasz kormányfő, hanem Róma város kormányzója („főpolgármestere”) adományozott a múzeumnak az 1920-as évek végén. A kertben, az északi kapu előtt megtekinthető oszlop eredetileg Róma városában a Vespasianus császár által építtetett Béke templom (Templum Pacis Augustae) oszlopsorába tartozott, az adományozáskori hírlapi tévedésen alapuló hagyomány mindmáig a Forum Romanum idekerült oszlopaként tartja számon.