A nyolcvanas években Európában elsőként a Magyar Nemzeti Múzeumon belül indult meg az őskori pattintott kőeszközök nyersanyagforrásainak rendszeres kutatása és mintagyűjtése T. Biró Katalin munkájának köszönhetően. A Litotéka ezzel lehetőséget ad a kutatóknak arra, hogy kiderítsék az őskori emberek kapcsolati hálóját és vándorlási útvonalait.

A gyűjtemény létrehozását az „Őskori kovabányászat és kőeszköz-nyersanyag azonosítás a Kárpát-medencében” című, 1986-ban T. Biró Katalin által Sümegen rendezett nemzetközi konferencia indította el. A gyűjtemény indulását a külföldi résztvevők által hozott minták is segítették. Emellett az évek során a különböző közgyűjteményekben, elsősorban az egykori Magyar Állami Földtani Intézet (ma Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat), terepmunkáiból és magánszemélyektől is jelentős gyűjteményi anyag halmozódott fel. A Litotéka gyarapodása 1986 óta folyamatos, T. Biró Katalin mellett számos mintát gyűjtött T. Dobosi Viola és Markó András. Elsősorban a Kárpát-medence területén előforduló nyersanyagokra koncentrálunk, immár speciális kutatási programok mentén történik az anyaggyűjtés. Ennek kapcsán 2000 óta egyre fontosabb szerephez jutnak a nem pattintással megmunkált nyersanyagok (például örlőkövek, csiszolt eszközök nyersanyagforrásainak azonosítása), illetve a történeti épületekhez felhasznált építőkövek vizsgálata. A Litotéka lehetőséget ad a kőzetek roncsolásos és roncsolásmentes analitikai vizsgálataira is. 

A gyűjtemény anyaga két nyomtatott kötetben, illetve részben az interneten is elérhető.

Kapcsolat: Dr. Lengyel György, lengyel.gyorgy@hnm.hu