Az 1955-ben megnyitott késő középkori gyűjteménybe az 1301–1711 közötti régészeti leletanyag tartozik. E gyűjteményben kezeljük a múzeum 1955 előtti törzsanyagának késő középkori kerámiaedényeit, kályhacsempéit, vaseszközeit és vegyes temetői anyagát. A gyűjtemény jelentőségét azok az ásatási leletegyüttesek adják meg, amelyeket elsősorban Méri István, később Parádi Nándor, valamint Kovalovszki Júlia, Horváth Béla, Pálóczi Horváth András feltárásai gyarapítottak. A főként tervásatásként folytatott feltárások során a települések mellett a temetők kutatása sem maradt el. Kiemelendő a Pomáz-klissza-dombi udvarház leletanyaga, amely a középnemesség felső rétegének életébe enged betekintést.
Méri István ásatási megfigyeléseinek minősége máig követendő példát állított a középkorral foglalkozó régészek elé. A gyűjteményben van az első korszerű módszerekkel feltárt késő középkori alföldi falu (Túrkeve-Móric) leletanyaga. Szintén Méri István ásatott Kesztölc-Klastrompusztán, értékes adatokat szerezve a magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok egyik fontos kolostorának életéről. Parádi Nándor Holl Imrével közösen végzett sümeg-sarvalyi ásatásának leletanyaga a Dunántúl késő középkori apró falvai egyikének életét mutatja be. Nagyobb leletegyüttesek a következő helyekről származnak: Tiszaörvény (középkori falu), Feldebrő-Plébániatemplom, Lászlófalva-Szentkirály (késő középkori falu). Újabban a gyűjtemény a szendrői Felső vár 17. századi végvári leletanyagával és a regéci vár 14–17. századi emlékeivel bővült jelentősen.
Kapcsolat: Dr. Pető Zsuzsa, peto.zsuzsa@hnm.hu, Tel.: +36 30 799 0852
1891 októberében a segesvári tanfelügyelőség a magyar Vallásügyi Minisztériumhoz terjesztett fel egy kincsleletet, amelyet „Leonhardt Károly és Kovács János építési vállalkozók [találtak] a segesvári áll. elemi iskola telkén a Kessler-féle régi ház lebontása közben 2 kis korondi fazékban, melyek közül az egyiket a munkások kettétörték (a benne lévő ezüstpénz a munkások kezébe került, ebből megkerült egy aranypénz és 977 db ezüstpénz). Az ép fazékban voltak a régiségek, s papírba és rongyba csomagolva, 5 aranypénz.” Végül 4 arany- és 41 ezüstpénzt (1520–1620 közti lengyel vereteket) választottak ki a Nemzeti Múzeum számára a sokdarabos csomagból, illetve a régiségek egy része – három mellboglár, egy öv, övboglárok és egy 17. századi övvég – is Budapestre került. A bemutatott aranyozott ezüst mellboglár türkizekkel, üvegkövekkel és kék zománccal van díszítve. Tűjén kétszer beütve mesterjegy látszik: HFG betűk pajzsban összefogva. Ez a segesvári Georgius Hirling mesterre utal, akit 1688 és 1728 között, tehát a pénzleletek idejét sok évtizeddel követően említenek a céhiratok. Érdekes az ellentmondás a későbbi években élő mester és a boglár gótikus közepe között. Talán játékos kísérletként helyezte a 17. századi keretbe a jellegzetes gótikus szoborcsoportot az ötvös: középen Szűz Mária látszik ölében a kis Jézussal, mellette jobbra kisebb, szintén koronás, gyermeket tartó nő figurája, balra másik koronás női szent, aki baljában talán pálmaágat tart.
Szent Kristóf szobra a Pilisben lévő Szentkereszt kolostor (ma Kesztölc-Klastrompuszta) feltárásából. A pipacserépből készült 15. századi, Magyarországon eddig páratlan, valószínűleg kegytárgyként Nyugat-Európából, a Rajna-vidékről hazánkba jutott szobrocskát a klastrompusztai pálos kolostor templomában találták meg. A déli oldalon lévő stallum oltár felőli végénél, a téglapadlón, bolygatatlan omladékrétegben került elő Méri István ásatásán.
A 15. századi udvari fényűzésről számos írott forrásunk maradt fenn. Az úgynevezett budapesti lelet emellett a polgári jómód emlékét idézi meg: ezüst ivópoharak, gyűrűk és övcsatok mellett a legértékesebb és legérdekesebb darabjai az öntött művű ruhakapcsok. A páros tagokból álló, jellegzetesen gótikus kapcsokon leveles indák, tölgyfák makkokkal, oroszlánfejek, kis figurák láthatóak. A bemutatott kapcson egy bájos, kecses nőalak és udvari öltözetet viselő ifjú látható, akik a korszakra jellemző könnyed és kecses mozgást idézik meg. A felénk forduló alakok a gótikában kedvelt Minne-jelenetek (lovagi udvarlás) szerelmespárjainak enyelgését, a szerelmesek egymáshoz tartozását ábrázolják.
A késő középkortól ismertek a hosszú láncövek végén vagy rózsafüzéreken függő, illatosításra szolgáló csüngők. Megnevezésük – pomme d’ambre, pomander, Bisamapfel – a korszak egyik legdrágább illatára, az ámbrára utal. Alakjuk a 16. századtól általában kis, áttört, öntött gömb, melyet a 17. században filigránból is készítettek. A 16. század utolsó harmadától voltak népszerűek a gerezdekre nyitható, több különböző illatozó anyaggal töltött rekeszt tartalmazó szagolók is. Ezekben nemcsak kellemes illatú, hanem gyógyító erejű anyagokat is lhelyezhettek. Láncra, láncövre, de akár rózsafüzérre akasztva is viselték őket.
Az illatosító olajokat, balzsamokat a kora újkorban gyakran az öltözékbe és az ékszerekbe helyezték. Medici Katalin francia királyné (1519–1589) ruhája szegélyében és kesztyűjében viselt illatosítókat, I. Erzsébet angol királynő (1533–1603) ruháit és cipőit is bedörzsöltette illatos olajokkal. Magyar forrásokban is találkozunk hasonlókkal: illatos ruhavállat, illatosított kesztyűt is viseltek a főurak. Gyakoribbak voltak azonban az illatosított ékszerek: legtöbbször láncok vagy gyűrűk, de fülbevalók és függők is.
A bemutatott lánc áttört szemeiben tömör, talán faőrleményből préselt kis golyócskákat helyeztek el, melyek köpenyén ma is felismerhető valamilyen balzsamos anyag maradványa.
A színes üvegek mellett megjelenő festett üvegek ritkaságnak számítanak. Többségükben ornamentális díszítésűek, vagy figurális mező keretelésének részei. A hazai festett síküveg-töredékek sajnos arra nem alkalmasak, hogy az ablakfestmény kompozícióját rekonstruálni lehessen belőlük vagy korukat (adott régészeti kontextus híján) pontosan meghatározzuk. Publikált festett üvegablak-töredékeket Visegrádról, Budáról, és a klastrompusztai kolostorból ismerünk, illetve újabban a budakalászi plébániatemplom ásatásából kerültek elő apró darabok. Festett ablaküveg-töredékeink felületei romlottak, de azokon a helyeken, ahol a romlott réteg levált, láthatók a színek: vörös, sárga, kék, halványkék, színtelen enyhe zöldes árnyalattal.
A klastrompusztai romokat a kutatás a középkori Szent Kereszt kolostor maradványaival azonosította, amely magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok központja volt a 14. század elejéig. A gyűjteményben jelenleg ez az anyag alkotja az egyetlen nagyobb, kolostorokhoz köthető leletegyüttest. A kolostortemplom festett üvegablakai, a könyvtáblák veretei, a csengők, a gyertyakoppantó vagy a bronzcsap mind a mindennapi élet tárgyi bizonyítékai, emlékei.
A bronzból készült hajtű végén karcolt/vésett dísz látható, alatta kissé elmosódva a SOPHIA felirat vehető ki. A kora újkorban a hajtűk viselésének európai divatját a 16. és 18. század közé tehetjük. Ezek a darabok sokszor a regécihez megszólalásig hasonló formában és anyagból (leginkább olcsó rézötvözetekből) tömegesen kerülnek elő a fémkeresős kutatások során, de találunk a gyűjteményekben értékesebb (ezüst) és érdekes anyagokból (csontok, szaru) készült tűket is. Noha leginkább hajtűként ismerjük őket, korántsem csupán ennyi volt a szerepük: a tű végén található lyukba díszes függőt vagy boglárt tűzhettek, de akár ennek segítségével fűzhették be a ruhákon lévő dekoratív vagy funkcionális szalagokat – például pólyákat is ezzel rögzítettek, vagy a fűzők szabályozását szolgáló szalagokat is fűzhettek vele. Ismertek olyan darabok is Nyugat-Európából, amelyeknek díszes csúcsát kis kanálka zárta, így ezek a multifunkcionális tűk még fülkanálként (a most használt, eldobható fülpiszkálót megelőző fültisztító eszközként) is szolgáltak. Nem túlzás azt állítani, hogy a dekoratív tűk a kora újkori hölgyek névre szóló svájci bicskái voltak, amelyeket valószínűleg Európa-szerte hasonló módon készítettek a kisebb-nagyobb műhelyekben, de feltételezhetjük importálásukat a Rajna-völgy tágabb vidékéről vagy délnémet műhelyközpontokból.
A kegyérmen a kismartoni Mária kegyképek közül a Kálvárián lévő Álló Boldogasszony szobor látható, aki bal karján a gyermek Jézust tartja, jobbját áldásra emeli, míg bal kezében egy apró madarat, talán tengelicet tart. Az eredetileg Nagyhöflányban lévő faszobrot 1690-ben Michael Felser készítette, ám nem sokkal később majdnem a kuruc katonák gyújtogatásainak áldozata lett. Csodás megmenekülése után Esterházy Pál herceg vitette át az általa építtetett, nagyszabású Kálváriára, ahová már a 18. században is az év több napján érkeztek zarándokok a környező településekről. Körirata: S. Maria V. Eisenstat. Az érem másik oldala erősen rongálódott, talán a kismartoni ferences templom vagy a Szent Márton székesegyház képe volt rajta.
