RE-STart Kurzus

Az esemény időpontja
Hétfő kivételével minden nap 10 és 18 óra között.
MNM ORRK 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 40. 

Bőr anyagú műtárgyak tisztításának, lágyításának lehetőségei

avagy

„Likkerezzünk vagy ne likkerezzünk?”

A különböző restaurátori és a hozzájuk kapcsolódó tudományos szakterületek világszerte a múzeumi élet dinamikusan fejlődő részei, ugyanakkor a hazai és a közép-európai múzeumok gyakorlatában a szükséges szemléletváltás többnyire lassan mutatkozik.

Az Országos Restaurátor és Restaurátorképző Központ 2017 áprilisában RE-STart címen tartott konferenciája a kulturális tárgyi örökséggel foglalkozó szakemberek képzésének, feladatainak, közgyűjteményekben ellátott szerepének elemzésével foglalkozott.

Ahogy a konferencián is elhangzott, a Központ munkatársai elkötelezettek amellett, hogy a hagyományos keretek között zajló – különböző szintű végzettséget adó – műtárgyvédelmi szakemberek képzésén túl, néhány napos továbbképző kurzusokat is szervezzenek. Az új ismeretek elsajátítását szolgáló képzések egy-egy témára fókuszálva segítik azokat a kollégákat, akik jelenlegi tudásuk frissítését, továbbfejlesztését is fontosnak tarják a restaurátorműhely eszközparkjának korszerűsítése mellett.

2018. április 23–25.

Az Országos Restaurátor és Restaurátorképző Központ szervezésében

A kurzus célja: Szakmai továbbfejlődési lehetőség azon restaurátor kollégáknak, akik diplomájukat több mint 5 éve szerezték meg, és azóta nem volt alkalmuk megismerni az újabb anyagokat, technikákat illetve restaurálási irányzatokat.

Jelentkezési határidő: 2018. április 10. éjfél

RÉSZLETES PROGRAM ÉS JELENTKEZÉS ITT