A Seuso-kincs a római császárkor késői szakaszából (4– 5. század) származó kincslelet. Nevét az úgynevezett vadász- vagy Seuso-tál feliratán megnevezett tulajdonosáról, Seusóról kapta. Darabjai egy ünnepi lakomakészlet jellegzetes tartozékai, köztük tisztálkodáshoz és szépítkezéshez használt edényekkel. Tulajdonosa a 4. század utolsó évtizedeiben vagy az 5. század elején rejthette el, feltehetően egy háborús konfliktus elől menekülve. A ma ismert együttes 14 db, 4. században készült nagy méretű, étkezéshez és tisztálkodáshoz használt ezüstedényből és egy rézüstből áll, amelyben az ezüstedényeket elrejtették. A késő császárkorból ismert mintegy 30, lakomakészlet darabjait is tartalmazó nemesfém kincslelet között a Seuso-kincs mind művészi, mind anyagi értékét tekintve kiemelkedő helyet foglal el. Az ezüstkészlet össztömege alapján a fennmaradt késő császárkori ezüst ötvösművészeti kincsleletek között a legértékesebbnek számít. A Seuso-kincset az 1970-es években találták meg. Azóta sok viszontagságon ment keresztül, és több évtizeden át a nyilvánosság előtt is rejtve maradt. A magyar állam egy több éven át tartó sikeres tárgyalássorozat eredményeképpen 2014-ben és 2017-ben visszaszerezte a kincs jelenleg ismert 15 darabját. Ennek köszönhetően a nagyközönség mostantól szabadon megcsodálhatja a késői császárkor kiemelkedő művészi színvonalú műkincsegyüttesét. Hasonló kincsleletek és lakomaábrázolások alapján további darabok – köztük állvány, kisebb asztali edények, evőeszközök, poharak – is tartozhattak hozzá. Ezek – ha valóban léteztek – jelenleg ismeretlen helyen lappanganak. Az ezüstedények közös jellemzője a nagy tisztaságú alapanyag, valamint hivalkodó méretük és tömegük, amelyekkel az ismert római ezüstedények sorában a legnagyobbak közé tartoznak. A kincs ezüstedényeinek össztömege 68,5 kg.
 

A kincs névadó darabja, díszítése és az ábrázolt életképek miatt különleges. A tál peremén egy vadasparkban zajló vadászat epizódjai láthatók, szereplői egzotikus állatok (antilop, leopárd, vadszamár, oroszlán, gazella). A vadásztársaság zsákmánnyal megrakodva tér vissza az úr vidéki rezidenciájába. A központi medaliont az ajándékozó által megrendelt, személyre szabott verses felirat keretezi. Az ajándékozásra egy családi esemény, talán menyegző kínált alkalmat. A felirat kezdetét és végét koszorúba foglalt, összekapcsolt görög khi és rhó betűk jelzik, amelyek Krisztus nevének kezdőbetűi, de győzelmi jelként is értelmezhették. A medalionba a földbirtokosok életére jellemző zsánerképek kerültek. A tál középpontja köré komponálva, félkör alakban elhelyezett kereveten lakomázó társaság hever: középen talán Seuso és felesége, körülöttük három férfi vendég vagy családtag. Előttük az asztalon hal. Két szolga ételt és italt kínál nekik, mások pedig a vadászaton elejtett állatokat dolgozzák fel. A vadásztársaság feje fölé, két fa közé árnyékot adó ponyvát feszítettek. A piknik helyszíne egy halban gazdag víz partja. A képhez feliratszalag kapcsolódik, rajta a Balaton latin neve: Pelso. A tálon Seuso kedvenc lovát is megnevezték: In(n)ocentius. Az „ártatlan” jelentésű nevet az állat szelídségéről, vagy épp ellenkezőleg szilajságáról kaphatta. Ugyanígy nevezték I. Valentinianus császár egyik gyilkolásra idomított vérszomjas medvéjét is.

A központi medaliont egy személyre szabott latin nyelvű verses felirat keretezi, amit az ajándékozó vésetett a tálra. „HEC SEVSO TIBI DVRENT PER SAECVLA MVLTA POSTERIS VT PROSINT VASCVLA DIGNA TVIS" Azaz „Szolgáljon sok századon át, Seuso, ez a készlet, s használják hosszan büszke utódaid is!" Ebből az ajándékozó és a megajándékozott közeli, bensőséges kapcsolatára következtethetünk. Az utódok említése arra utal, hogy az ajándékozás egy jelentős családi esemény, talán Seuso eljegyzésének vagy menyegzőjének alkalmával történhetett. Ezt támasztja alá a vadásztársaságban ábrázolt nőalak is. A felirat kezdetét és végét koszorúba foglalt, összekapcsolt görög khi és rhó betűk jelzik, amelyek Krisztus nevének kezdőbetűi.

A Balaton (PELSO) ábrázolása és megnevezése a Seuso-tál medalionjában. A Pelso Pannoniából ismert földrajzi név: egy tó neve, amelyet a császárkori írott források alapján csak a Balatonnal azonosíthatunk. A Pelso a Kelet-Dunántúlt és a Balaton-felvidéket is magába foglaló késő római Veleria tartományban feküdt, amely megfelel a Balaton földrajzi elhelyezkedésének. A Balaton és környéke Mediterráneumot idéző klímájával és csodás panorámájával kedvelt volt a késő római tartományi elit körében. A tál ábrázolása szerint Seuso birtoka a Balatonig húzódhatott; a tó halbősége biztos élelemforrásul szolgált, és a víztükörre nyíló kilátás miatt a birtok egykori tulajdonosának büszkesége volt. Ezt a szoros érzelmi kötődést a Seuso-tál ajándékozója is ismerhette.

Az ezüstműves mindössze a peremén és a közepén díszítette a geometrikus tálat. Fényesre polírozott homorú felülete torz tükörként szórja a fényt. Peremének élét plasztikusan díszítik a ritmikusan ismétlődő gömb és orsó alakú gyöngyök. Az aranysávval és az úgynevezett futókutya motívummal körbevett medalion geometrikus tapétamintáját egymással érintkező, stilizált rozettákkal és palmettákkal kitöltött nyolc- illetve négyszög alakú mezőkből komponálták. A tál díszítése az ezüst és az aranyozott felületek csillogására, a nielló-berakások matt fekete színére és az azok közötti kontraszt játékára épül. A lakomákon az ilyen nagy átmérőjű és nehéz tálakat különböző fogások felszolgálására használták. 

A Seuso-kincs legkisebb korsójának teljes felületét borító domborművek Dionüszoszt és vidám kíséretének tagjait idézik meg. Az alakok a korsó nyolc oldalán egyenként követik egymást és állnak össze ünnepi menetté. Az istenség elégedetten szemléli hatalmába kerített követőit és vad tombolásukat. A dionüszoszi témájú motívumok és jelenetek amellett hogy magát az istenséget is megidézték, a késő ókorra egyre inkább a baráti együttlét, a lakoma valamint az evilági lét boldogságára, örömeire utaló allegorikus ábrázolásokká váltak. 

A hengeres testű, fedeles ezüstdobozt ábrázolásai és egykori tartalma alapján a család úrnője használhatta napi fürdőzése és szépítkezése során. Az edénytesten körbefutó képszalag két, függönnyel elválasztott jelenetre tagolódik, mindkettő az esti vagy reggeli tisztálkodás egy-egy epizódját mutatja. A rövidebb, erotikus jelenetben egy korabeli magánfürdőház intim világába nyerünk bepillantást.  A hosszabbik jelenet központjában a már felöltözött úrnő ül, akihez szolgálólányai viszik a szépítkezés változatos kellékeit, a tükröt, az ékszeres dobozt, a ruhás ládát és az illatszeres dobozhoz teljesen hasonló tárgyat. A kompozíciót Aphrodité és a három grácia fürdőzésének közismert jeleneteiből merítették.

A Hippolütosz és Phaidra történet jelenetei a Hippolütosz-korsón – az edény formájához igazítva – csupán a középső sávban láthatók. Ezt felülről vadkan- és oroszlánvadászatot ábrázoló fríz, alulról pedig állatokra vadászó kentaurok ábrázolása keretezi. Gazdagon díszítették a korsó fülét is: az aljánál egy női maszk fedi el a rögzítését az edénytesthez, teljes hosszában makkokkal borított tölgyfaágat, a korsó pereménél pedig kecskefejeket mintáztak rá. A fül tetején ujjtámaszként egy tömör ezüstből megformált, finom mívű, aranyozott oroszlánfigura áll. A korsó talpára akantuszleveleket véstek, a fedelét zsanéros csuklópántokkal tették nyithatóvá. A korsón jól kivehetők az aranyozás nyomai.

A vízhordásra szolgáló Hippolütosz-vödrök teljes felületét Hippolütosz és Phaidra történetének jelenetei díszítik. Mindkét edény három-három, griffmadarat formázó lábon áll, fülükön pedig férfibüsztök láthatók. Az edénytesteken jól kivehetők az aranyozás nyomai.

A Seuso-kincs edényein Hippolütosz halálára utal az egyik ábrázolás. Az ifjú lova egy görbe fa és egy oszlop közelében felágaskodik. Pauszaniasz, a 2. században Görögországot járva a következő történetet hallotta: Athénhoz közel, Artemisz templománál Hippolütosz lovai megbokrosodtak, és az ifjú belegabalyodott a kantárba, ami beleakadt a közelben lévő görbe fába, és így szinte felakasztotta magát a fára.

A domborműves díszítésű aranyozott ezüst amphora díszítésének központi alakja Dionüszosz, aki kétféle alakban is megjelenik. Ereje teljében, koszorús ifjúként, tobozvégű botjára támaszkodva tölt bort a lábánál szelíden ülő párduc szájába. A szemközti oldalon gyermekként láthatjuk egy óriási kecskén lovagolva, kezében botjával, mögötte dajkája féltő gondoskodással követi. Közöttük az isten kíséretének jól ismert alakjai, akik a Dionüszosz-ünnepek egy-egy mozzanatára is utalhatnak. Az ünnepi vidámságot, a Dionüszosznak kedves tevékenységeket, a zenét, táncot, mulatozást idézik a dobon, cintányéron, csattogtatókon, kettős fuvolán játszó és táncoló bakkhánsnők és Szilénosz. Mindannyian – átadva magukat Dionüszosz hatalmának – egyetlen, mámorosan mulatozó ünnepi társaságot alkotnak.

A Seuso-kincs méreteiben legnagyobb darabja az Akhilleusz-tál, amelyet a trójai háború legismertebb és legkiválóbb hősének életéből vett jelenetek díszítenek. Széles peremén, a medalion alatt, Akhilleusz születése látható, amit az istenek, Zeusz, Apollón, Héliosz, Hermész és Poszeidón mellett Héraklész is figyelemmel kísér. A tálalásra és reprezentációs célokra használt Akhilleusz-tálat egyetlen vastag, öntött ezüstlapból készítették, a peremét körben gyöngysorral keretelték. A domborműves jeleneteket a tál előoldala felől alakították ki.

A tál nevét a pusztító vadkant elejtő Meleagroszról kapta, akit a tál közepén a vadászat utáni pihenés közben, a trófeával együtt ábrázolt az ezüstműves. A tál peremén körben további görög mitológiai történeteket fedezhetünk fel. Az istennők közül az aranyalmát a legszebbnek, Aphroditénak ítélő Párisz története mellett híres szerelmi történetek ábrázolásai láthatók. A dísztálként és valószínűleg ételek tálalására is használt tálat vastag, öntött ezüstlapból formázták meg, a peremén gyöngysorral. A domborműves jeleneteket, az Akhilleusz-tálhoz hasonlóan, az előoldal felől alakították ki. A tál közepe és pereme közötti széles sávot vésett akantuszlevelekkel töltötték ki.

Arc-, kéz- és lábmosásra használhatták az ezüstlemezből domborított, íves vonalú bordákkal díszített, gyöngysoros peremű mély tálat, amely mintegy 6 liter víz befogadására volt alkalmas. A bordák és hornyok egy olyan tengeri kagyló héját idézik, amelyben Aphrodité megszületése után szépítkezett, és amelyről ez a táltípus ókori nevét kapta (concha). A tál medalionját hatszögű „méhsejt” motívumokból álló tapétaminta díszíti. A hatszögeket főleg növényi mintákkal töltötték ki, de találunk köztük különböző edényeket, gyümölcsökkel teli kosarakat és madarakat is, amelyek a természet bőségére utalnak. A mosdótál a geometrikus korsókkal egységes mosdókészletet alkotott.

A Seuso-kincshez két, azonos méretű, formájú és díszítésű, körülbelül 4 liter űrtartalmú korsó is tartozik, amelyek a mosdótállal egységes készletet alkottak. Vizeskorsók voltak, amelyekből a napi tisztálkodás vagy a lakomák során öntötték a hideg és a meleg vizet. Eredetileg mindkettőhöz ujjtámasz és zsanéros rögzítésű csapófedél is tartozott. Fülük felső részét áttört indamotívumok, peremüket és talpukat gyöngysor díszíti. Vállukat hullámvonalban futó párhuzamos hornyolások tagolják. 

A Seuso-kincshez két, azonos méretű, formájú és díszítésű, körülbelül 4 liter űrtartalmú korsó is tartozik, amelyek a mosdótállal egységes készletet alkottak. Vizeskorsók voltak, amelyekből a napi tisztálkodás vagy a lakomák során öntötték a hideg és a meleg vizet. Eredetileg mindkettőhöz ujjtámasz és zsanéros rögzítésű csapófedél is tartozott. Fülük felső részét áttört indamotívumok, peremüket és talpukat gyöngysor díszíti. Vállukat hullámvonalban futó párhuzamos hornyolások tagolják. 

Díszítése az amfiteátrumok világába kalauzolja szemlélőjét. A tíz-szögletű talpon álló, körülbelül 4 liter űrtartalmú korsó teljes felületét 120 hatszögletű mező borítja. Ezek egyik részét növényi motívumok, másik részét állat- és emberalakok díszítik. A véséssel mesterien „megrajzolt” oroszlánok, vadkanok, medvék és nyulak mellett az amfiteátrumokban a vadállatokat egymás ellen heccelő bestiariusok alakjait is láthatjuk: kezükben ostort tartó fiatal férfiakat. A korsó felső részét, valamint félgömb alakú fedelét férfibüsztök és -fejek díszítik. Az edény nyakát plasztikusan megmintázott makkokkal teli tölgyfaág veszi körbe. Az állatalakos korsó tisztálkodókészlethez is tartozhatott, de boroskorsóként is használhatták. 

A kőszárhegyi ezüstállvány az egyetlen fennmaradt késő római ezüstállvány. Magassága a legnagyobb, össztömege pedig a legsúlyosabb az ismert összecsukható állványok között. Készletének is a legsúlyosabb és ebből következően a legértékesebb darabja lehetett. Az élein gyöngysorral díszített lábakat tengeri kentaurokból (tritónok) és tengeri nimfákból (néreiszek) álló szoborcsoportok koronázzák.