
Ismét honfoglalás kori tarsolylemezes sírt tártak fel Pest vármegyében. A sírról és a benne talált, különleges állapotban megmaradt tarsolylemezről hétfőn tartott sajtótájékoztatót a Magyar Nemzeti Múzeum és a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) Szentendrén a MűvészMalomban.
L. Simon László, a Múzeum főigazgatója úgy fogalmazott, hogy az új leletek rávilágítanak a két intézmény restaurátorainak és régészeinek rendkívül magas színvonalú, példaértékű munkájára. Magyarország páratlan szakértelemmel, kapacitással és tudással rendelkezik ezen a téren - hívta fel a figyelmet, avval folytatva, hogy az újabb szenzációs lelet azt mutatja meg, hogy nagyobb figyelemre, segítségre, jogszabályi garanciákra és anyagi támogatásra van szükség.
Az a tény - mondta -, hogy két éven belül három, a nemzeti emlékezet szempontjából kiemelkedő jelentőségű, de világviszonylatban is példátlan értéket képviselő régészeti lelet került elő, azt mutatja, hogy óriási potenciál van mind a magyar régészet teljesítményében, tudásában, mind pedig a Kárpát-medencében mint Európa egyik leggazdagabb régészeti lelőhelybázisában. Ebben a munkában nem lehet magukra hagyni a múzeumokat - folytatta -, és nem lehet megengedni, hogy a tíz évvel ezelőtti négyzetméteráron tárjanak fel a régészek.
A Tarsolylemezek című kiállítás kapcsán szólt arról is, hogy három erdélyi múzeumba kívánják elvinni az anyagot, reményeik szerint pedig később nyugati múzeumokban is be tudják mutatni.
Prosek Zoltán, az FMC igazgatója köszöntőjében a többi között azt emelte ki, hogy az elmúlt években szoros kapcsolat alakult ki a két intézmény között, és a tervek szerint ez az együttműködés a jövőben is folytatódni fog.
Virágos Gábor régész, a MNM régészeti főigazgató-helyettese, a tárlat egyik kurátora hangsúlyozta, hogy a honfoglalás kori tarsolylemezek és tarsolyveretek, illetve tarsolyok a magyarság szempontjából a második legfontosabb leletanyagnak számítanak a koronázási ékszerek után. Kiemelte azt is, hogy az első alkalom, és valószínűleg hosszú időre az utolsó, amikor az összes leletanyag együtt látható.
Rajna András régész, az FMC osztályvezetője egyebek mellett arról beszélt, hogy az elmúlt évtizedek alatt nagyon sokat tanultak, és a mai feltárások számos új elemmel bővültek. A mai tudomány csak úgy megy előre - emlékeztetett -, ha genetikai, antropológiai vizsgálatokat végeznek, s "ez mind pénz, idő és egészen más stílus, mint egy autópályaásatás, ahol harminc nap alatt kell óriási területeket feltárni". Hogy a pátyi ásatások - amelyek jelenleg is zajlanak - közben kiállítás születhessen, nagyon széleskörű összefogásra volt szükség - mutatott rá, hozzátéve, hogy az új csomádi lelet már látható a szeptember 17-ig nyitva tartó szentendrei kiállításon.
A szakmai munkát irányító Rácz Tibor Ákos, az FMC régésze és Füredi Ágnes, a Nemzeti Régészeti Intézet munkatársa a többi között arról beszéltek, hogy a Csomád határában található új lelőhelyet a Közösségi Régészeti Egyesület és az FMC közösségi régészeti programjának egyik helyi önkéntese fedezte fel
Harazin-Szabó Krisztina, az NRI Régészeti Restaurálási Osztály vezetője egyebek mellett azt emelte ki, hogy a tarsolylemez csak vezérlelete a sírnak, mert számos más tárgy is volt benne, melyek restaurálási munkálatai még folynak. A lemezről szólva elmondta, hogy egy ezüst- és egy bronzlemez van egybeszegecselve, és "közötte nagyon szerencsésen megmaradt a bőrszíj maradványa is".
MTI tudósítás
