
Elsődleges fülek
Az előadás a nagyharsányi villa 2016-ban újraindult régészeti kutatásának legfontosabb eredményeit ismerteti. A Nagyharsány mellett fekvő Szársomlyó-hegy mediterrán jellegű szépsége és klímája elbűvölte a Római Birodalom késő császárkori elitjét, amelynek egyik befolyásos, szenátori rangú családja a hegy lábánál építette fel luxusvilláját. A villa feltárása során előkerült a villa hatalmas lakomaterme, amelynek padlóját egykor a római mozaikművészet legszebb alkotásait idéző, részben üvegkockákból kirakott színpompás mozaikszőnyeg borította. Ennek figurális képi programja görög istenek és hősök tetteinek, megszemélyesítéseknek és vadászatoknak, egzotikus állatküzdelmek mozgalmas epizódjainak ábrázolásából állt. Előkerültek egy ritka üvegcsodákat felvonultató készlet darabjai is, amelyekkel a villa tulajdonosa egykor a vendégei előtt büszkélkedett. A feltárt lakomaterem belső építészeti, tárgyi luxusa és annak minősége bizonyítja, hogy a késő római kori Pannoniában is jelen volt az a művelt és gazdag birodalmi elit, amely egykor a Seuso-kincshez hasonló minőségű ezüstedényeket tartott. Amely megértette a korszak elitjének klasszikus műveltségre épülő irodalmi és vizuális kultúráját és beszélt annak kifinomult nyelvén.
A programot tartja: Mráv Zsolt
