
18:00 Kő kövön | Egy 22 ezer éves leletegyüttes vizsgálata
Az Esztergom melletti Mogyorósbánya határában tárták fel Magyarország legnagyobb és legjelentősebb felső paleolitikus (35-10 ezer éves) lelőhely-komplexumát. A három megtelepedési foltból gyűjtött színes pattintott kőeszköz-anyag, a változatos harmadidőszaki puhatestű vázak és korallok, valamint a gazdag nagyemlős fauna együttesen teszi lehetővé a lelőhely komplex értelmezését, amelyre magyarországi lelőhelyek esetében eddig nem volt lehetőségünk.
Az előadás során az eszközkészítés során lepattintott, vagy a használat következtében törött kőeszközökön keresztül mutatjuk be az úgynevezett "palethnológiai" közelítésnek, a több ezer éve felhagyott táborhelyek néprajzi jellegű vizsgálatának lehetőségeit.
Markó András régész szakmai előadása
Helyszín: Északi Kandalló
REGISZTRÁCIÓ ITT.
Jegyár: A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
18:30 Egy 6000 éves település újrafelfedezése
Az előadás a Mezőkeresztes határában lévő Lapos-halom nevű dombon talált 6000 éves neolitikus település újrafelfedezését mutatja be. A hathetes kutatás bemutatása kapcsán kiderül, miért jobb, ha egy régészeti lelőhelyet több szakember, többféle szempont alapján vizsgál egyszerre. Mik azok az eszközök, források, melyekhez – akár már az internet segítségével is – a laikusok is hozzáférhetnek, hogy többet megtudjanak a saját környezetük múltjáról; és mi az a csak több évtized alatt összegyűjthető régészeti ismeret, tudás, amely ahhoz szükséges, hogy hat hét kutatással megalapozhassuk egy rég eltűnt világ megrajzolását?
Fischl Klára régész és Pusztai Tamás régész szakmai előadása.
Helyszín: Északi Kandalló
REGISZTRÁCIÓ ITT.
Jegyár: A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
19:00 Betekintés a rézkori háztartásokba
Miről szól a háztartás régészete, mit kutat valójában ez a régészeti irányzat? A Magyar Nemzeti Múzeum kutatóhelyén 2018 decemberétől egy OTKA kutatási projekt indult útjára, amelynek fő témája a háztartásrégészet, azon belül is Kr. e. 4. évezred második felében a Kárpát-medencében élő emberek mindennapi életének, az egykori háztartásoknak, mint az emberi közösségek legkisebb egységeinek kutatása. Az előadás bemutatja a háztartások régészetében rejlő számtalan lehetőséget. A projekt kutatócsoportjának célja a késő rézkori emberek mindennapi és szakrális tevékenységeinek a háztartásokon belül és azon kívüli lenyomatainak feltérképezése, hogy jobban megérthessük az őskori közösségek társadalom szerveződési folyamatainak mozgatórugóit.
Fábián Szilvia régész szakmai előadása.
Helyszín: Északi Kandalló
REGISZTRÁCIÓ ITT.
Jegyár: A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
19:30 Hieroglifák és szamárbőgés | Avagy régészeti kutatás a fáraók földjén, Egyiptomban
A legtöbb ember számára a régészethez fűződő legelső kapcsolódási pontot, a fáraók, a múmiák és a piramisok jelentik. Bár történelmi tanulmányaink legkorábbi emlékei között élénken megmarad bennünk az ókori Egyiptom és a kalapban ecsetelő régész egzotikus képe, mégis a közhiedelemmel ellentétben kevés kutató élhet azzal a lehetőséggel, hogy a történelemnek ezt az izgalmas korszakát ebben a formában kutathassa. A Magyar Nemzeti Múzeum antropológusaként 2011 óta veszek részt a thébai TT 184 számú sír körzetében dolgozó egyiptomi Magyar Régészeti Misszió ásatásain - kalap nélkül. Az előadásban ennek a kalandos munkának a mindennapjaiba kaphatunk betekintést és megtudhatjuk azt is, hogyan vált a holtak birodalma mára nyüzsgő, kavargó, élettel teli világgá.
László Orsolya antropológus szakmai előadása.
Helyszín: Északi Kandalló
REGISZTRÁCIÓ ITT.
Jegyár: A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
20:00 A Hernád-völgy honfoglalói | Régészeti kutatások az M30-as autópálya nyomvonalán
2018ban az M30as autópálya építési munkálatait megelőző régészeti munkák során egy őskori településen egy kis sírszámú honfoglalás kori temetőt tártak fel a BorsodAbaújZemplén megyei Szalaszend határában. Igaz, hogy a szomszédos FelsőTiszavidék 10. századi története jól kutatott, azonban a Hernádvölgy még gyakorlatilag ismeretlen területnek számít. A Szalaszend határában talált temetkezések hozzájárulhatnak ahhoz, hogy teljesebb képet kapjunk a régió és a Kárpátmedence honfoglalás és kora Árpádkori történetéről.
Takács Richárd régész szakmai előadása
Helyszín: Északi Kandalló
REGISZTRÁCIÓ ITT.
Jegyár: A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
20:30 Gyermekek a régészet és az embertan szemszögéből
A gyermekkor, a gyermeknevelés napjaink kiemelt témája, azonban keveset tudunk arról, hogyan viszonyultak ehhez a régmúlt emberei. Milyen szokások és körülmények határozták meg a különböző korokban élt gyermekek életminőségét, meddig tartott egyáltalán a gyermekkor? Volte eltérés a mai és a valahai gyermekek szociális és élettani fejlődésének ütemében? A közösség felnőtt tagjai mennyiben vették figyelembe a gyermekek biológiai és mentális fejlődéséből adódó eltérő igényeit például egy őskori vagy egy középkori társadalomban? Mindezek a kérdések hogyan kutathatók a régészet és az embertan eszközeivel? Az előadás ezeket a kérdéseket igyekszik feltárni és az egykori gyermekek életét közelebb hozni a mindennapjainkhoz.
Líbor Csilla szakmai előadása.
Helyszín: Északi Kandalló
REGISZTRÁCIÓ ITT.
Jegyár: A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
18:00-22:00 Leletek titkos élete
Mi történik a régészeti leletekkel a múzeumban? Az ásatásokon feltárt jelenségek és tárgyak nagy része töredékes, mégis számtalan információ nyerhető ki belőlük. Az ide látogató érdeklődők betekintést kaphatnak a régészeti feldolgozó és kutatómunka háttérfolyamataiba, például megtudják, mi lesz egy kerámia vagy csonttöredékkel, egy fadarabbal, esetleg egy fémszálat tartalmazó pártával miután napvilágra kerül. Minden egyes tárgy, amit a föld rejt, egy kirakós játék része, amit ha megfejtünk, a nagy egész kép megértéséhez segít minket. Ezekből a titkokból fedünk fel párat, hogy láthatóvá váljon, milyen munka áll minden egyes tudományos előrelépésünk mögött.
Bakó Katalin, Balogh-Bodor Tekla, Berente Zoltán, Líbor Csilla és Takács Richárd szakmai bemutatója.
Helyszín: Kupola
REGISZTRÁCIÓ ITT.
Jegyár: A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
18:00-22:00 Drónok harca |Vizualizáció a régészet szolgálatában | 3D fotogrammetria, 3D modellezés, animáció | Út a virtuális világ felé
A technológiai fejlődés hihetetlen felgyorsulásával egyre több lehetőség áll a kutatók rendelkezésére a régészeti kutatásokban is. A kutatók éjszakáján szeretnénk bemutatni a 3D fotogrammetria, a 3D prediktív modellezésben rejlő lehetőségeket a különböző feltárások, kutatások és tudományos feldolgozásokon keresztül. A drónnal való felmérés és térképezés szintén a régészeti kutatások minden napos részévé vált. Az ilyen módszerrel készülő légifotók, domborzatmodellek, 3D modellek segítik a lelőhelyek komplex elemzését és áttekinthetőségét. A bemutató során betekintést nyújtunk a drónok régészeti célú felhasználásába is.
Látos Tamás, Zsiga Zsolt, Balogh Árpád és Nicklas Larsson szakmai bemutatója.
Helyszín: Kupola
REGISZTRÁCIÓ ITT.
Jegyár: A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
18:00-22:00 Barangolások vaskori tájakon
2700 évvel ezelőtt a Loire völgyétől a Dunáig egységes kultúra bontakozott ki. Ennek része volt a Dunamedence is. A kor emlékeit mutatják be a VaskorDuna projekt keretében életre hívott vaskori kulturális túrautak, amelyek a magaslati településeket és a közelükben emelt halomsírokat tárják elénk, valamint bepillantást engednek a vaskori temetkezési szokásokba és mindennapokba.
Sörös F. Zsófia, Vass Bíborka, Czifra Szabolcs és Pálinkás Adrienn szakmai bemutatója.
Helyszín: Kupola
REGISZTRÁCIÓ ITT.
Jegyár: A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
18:00-22:00 Élet az életen túl
Hogyan segíthet megérteni őseink hiedelemvilágát a korabeli temetési rítus néhányeleme? Milyen ruhákban, milyen ékszerekkel, használati tárgyakkal temetkeztek a honfoglaló magyarok? Mennyire volt általános a ló, vagy éppen a túlvilági útravalóként szolgáló étel sírba helyezése? Vajon milyen mértékben ismerhető meg a hajdani valóság a régészek számára? A látogatókkal együtt ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Soós Rita régész szakmai bemutatója.
Helyszín: Kupola
REGISZTRÁCIÓ ITT.
Jegyár: A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
18:00-22:00 Az őstulok, az oroszlán és a teve | Avagy milyen állatok bukkannak fel a hazai archaeozoológiai anyagokban
Az archaeozoológus a régészeti ásatásokon feltárt állatcsontok vizsgálatával foglalkozik. A program résztvevői megtudhatják, hogyan folyik az állatcsont-leletek vizsgálata, milyen értelmezési lehetőséget rejtenek, mit tudhatunk meg belőlük házi- és társállataink történetéről. Az egykor élt állatfajok megismerése mellett olyan kérdésekre kapnak választ, hogy mióta turcsi a malac orra, honnan lehet tudni, mekkora volt az őstulok, vagy hogyan kerülhettek csirkecsontok a küszöb alá.
Bárány Annamária archaeozoológus szakmai bemutatója.
Helyszín: Kupola
REGISZTRÁCIÓ ITT.
Jegyár: A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
16:00-20:00 A tudomány szerepe a fém műtárgyak megőrzésében
A programon résztvevő látogatók ízelítőt kapnak a restaurálás műhelytitkaiból, a műtárgyak megőrzéséből, helyreállításához szükséges tudományos háttérmunkából, ami szerves részét képezi a restaurátorok szerteágazó tudományos tevékenységének.
A tudományos kutatás és vizsgálatok során nyert információk, valamint a korszerű anyagok ismerete jelentős mértékben segíti a ránk bízott kulturális örökség hosszú távú, biztonságos megőrzését.
A látogatók megtekinthetik, kézbe vehetik majd a restauráláshoz használt eszközöket és anyagmintákat.
Szakmai bemutatás, műhelylátogatás – Lencz Balázs fém-, ötvösrestaurátor-művész; újkori fémrestaurátor.
Helyszín: Fém restaurátor műterem
REGISZTRÁCIÓ ITT.
Jegyár: A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
16:00-20:00 A tudomány szerepe a textil műtárgyak megőrzésében
A programon résztvevő látogatók ízelítőt kapnak a restaurálás műhelytitkaiból, a műtárgyak megőrzéséből, helyreállításához szükséges tudományos háttérmunkából, ami szerves részét képezi a restaurátorok szerteágazó tudományos tevékenységének.
A tudományos kutatás és vizsgálatok során nyert információk, valamint a korszerű anyagok ismerete jelentős mértékben segíti a ránk bízott kulturális örökség hosszú távú, biztonságos megőrzését.
A látogatók megtekinthetik, kézbe vehetik majd a restauráláshoz használt eszközöket és anyagmintákat.
Szakmai bemutatás, műhelylátogatás – Mátyás Eszter textilrestaurátor-művész
Helyszín: Textil restaurátor műterem
REGISZTRÁCIÓ ITT.
Jegyár: A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

