Kiállítás
Múzeumi élet

1989-ben Magyarországon több százezerre nőtt azoknak az NDK állampolgároknak a száma, akik az osztrák-magyar határzár megszűnését követően a zöldhatáron át próbáltak nyugatra jutni. Augusztusban a hazatérni már nem akaró keletnémetek magas száma miatt menekültügyi katasztrófahelyzet alakult ki Budapesten. A menekültek elhelyezésében és ellátásában az 1989. február 4-én alapított Magyar Máltai Szeretetszolgálat – Kozma Imre atya és Csilla von Boeselager vezetésével – központi szerepet játszott. A zugligeti templom kertjében megnyitott táborban az akkori Európa legnagyobb humanitárius segélyakciója vette kezdetét, melynek során három hónapon át összesen 48.600 emberről gondoskodtak a segítő szervezetek.

Milyen szerepe volt a rendszerváltoztatási folyamatokban a Szeretetszolgálatnak? Mi minden történt azóta? Milyen feladatai vannak a Szeretetszolgálatnak ma? Ezen kérdésekre is választ kaphatnak a programon résztvevők.

Kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke és Adányi László a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vészhelyzet-kezelés, nemzetközi fejlesztés munkacsoportjának vezetője. A beszélgetést vezeti Gál Vilmos, történész, a Magyar Nemzeti Múzeum Közös időnk – 1989 projektjének vezetője.

A program egy tárlatvezetéssel indul a Befogadás napja ’89 című kiállításban.

Helyszín: Széchényi-terem
Időpont: 2019. szeptember 29. 15:00-17.30

A program regisztrációköteles! Az oldal tetején található "Regisztráció" gombra kattintva lehet a programra jelentkezni.
Belépőjegy: 500,- Ft /fő (programjegy)

Célcsoport: