A Magyar Nemzeti Múzeum 2022. június 10-én megnyílt „Sisi kesztyűjétől Sztálin füléig” című kiállítása a Múzeum 2010–2021 közötti új szerzeményei közül mutatja be a legjelentősebbeket. A mintegy 170 kiállított tárgy közül 49 a Történelmi Képcsarnok gyűjteményéhez tartozik, közülük 28 festmény, 21 pedig grafikai mű. A Képcsarnok 2010 óta összesen 529 új szerzeménnyel – 57 festménnyel és 472 grafikával – gyarapodott, így a Festménygyűjtemény jelenleg mintegy 2730, a Grafikai Gyűjtemény pedig közel 43.000 darabot számlál. Az új szerzemények mustrája jó alkalmat kínál arra, hogy visszatekintsünk a Történelmi Képcsarnok 138 éves múltjára és gyűjteményei gyarapodásának folyamatára.

A Magyar Történelmi Képcsarnokot 1884-ben alapította Trefort Ágoston kultuszminiszter azzal a céllal, hogy a magyar történelemmel kapcsolatos ábrázolások gyűjteményeként, azaz a magyar történelem „képi forrásainak” tárházaként támogassa a történeti kutatásokat. A speciális, történeti ikonográfiai profilú kollekció létrehozásához az 1856-ban alapított londoni National Portrait Gallery szolgált modellként, amely a brit történelem neves alakjainak portréit gyűjti – III. Richárdtól David Beckhamig. A londoni múzeumot a Történelmi Képcsarnok első vezetője, Pulszky Károly (1853–1899) is mintaként nevezte meg egy 1885. januári parlamenti felszólalásában: „az angol arczképcsarnok éppen ugyanazon elveken alapszik, mint a miénk, t. i. hogy a nemzet történetének hiteles és a lehetőségig egykorú képeiből legyen összeállítva.” (Nemzet, 1885. január 27., esti kiadás)

Kezdetben a budapesti gyűjteményt is portrétárként, „Történelmi Arcképcsarnokként” képzelték el, a koncepció azonban hamarosan kiterjedt az egyéb történeti vonatkozású ábrázolásokra is. A Képcsarnok gyűjtőkörét Trefort Ágost 1883. évi felhívása így fogalmazta meg: „A Magyar Történelmi Képcsarnok tárgyát képezik az egyházi, történelmi, katonai, irodalmi, művészeti vagy bármely más tekintetben hazánkra nézve nevezetességgel bíró egyének olajban festett, réz-, fa-, kőmetszetű, vagy a graphicai művészet bármely ágában előállított, vagy szobrászati kivitelű arczképeik, szobraik vagy síremlékeik. Osztályozás és kivitel tekintetében ugyanezen szempont alá esnek a városok, várak, csataterek stb. festményei rajzai s térképei is.”

A Történelmi Képcsarnok alapját az a mintegy 400 festmény és kisplasztika, valamint 15.310 grafika alkotta, amelyeket Pulszky Károly (1853–1899) a Nemzeti Múzeum Képtárától, illetve a Széchényi Könyvtár metszetgyűjteményéből vett át. (Ld. Vasárnapi Ujság, 1885/19. sz., p. 312.)

A Képcsarnok az első években az 1883-ra felépült Várkert Bazár északi részében, az eredetileg elegáns üzletsornak szánt helyiségekben működött, ahol 1886-tól állandó kiállításon is bemutatta gyűjteménye legjavát, köztük a magyar történelem számos nevezetes alakjának arcképét. A Budapesti Hírlap 1886. január 18-i száma így tudósított a „magyar pantheon” tíz teremből álló, 164 festményt bemutató tárlatának aznapi megnyitásáról: „A megjelentek mindannyian kegyelettel tekintettek azok képmásaira, kik elmúlt századok viharos és derült korszakában vagyonukkal, életükkel, tudományukkal, eszükkel szolgálták a hazát. Példa gyanánt nézze őket az utókor, hogy e hazának fiai jó és rossz időben egyaránt méltó követői legyenek dicső elődüknek.”

A Várkert Bazár déli szárnya. Klösz György felvétele, 1890 körül.
Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.090

A Képcsarnok anyagát 1895-ben a Magyar Tudományos Akadémia palotájában helyezték el, ahol az Országos Képtár is működött. Ez utóbbi 1906-ban átköltözött az újonnan felépült Szépművészeti Múzeumba, így 1907-ben a Képcsarnok megnyithatta új állandó kiállítását az Akadémia épületének harmadik emeletén. Három évtizeddel később a gyűjtemény újra költözni kényszerült: az addig az Országos Képtár, majd a Szépművészeti Múzeum tagintézményeként működő Képcsarnokot 1934-ben a Nemzeti Múzeumhoz csatolták, s gyűjteményét is a Múzeum körúti épületben helyezték el, ott azonban önálló kiállítóteret már nem kaphatott.

Horthy Miklós kormányzó 1923. január 16-án megnyitja a Magyar Történelmi Képcsarnok újjárendezett állandó kiállítását a Magyar Tudományos Akadémia épületében.
Jelfy Gyula felvétele. MNM Törtéteni Fényképtár, ltsz. 1424/1949 fk

1884. évi megalapítását követően változó intenzitással, de folyamatosan gyarapodtak a Képcsarnok gyűjteményei, részben vásárlások, részben adományok révén. A Festménygyűjtemény az első világháborúig átlagosan évi 10–15 darabbal növekedett, így 1914-ben már mintegy 890 darabot számlált. Ugrásszerű gyarapodást hozott az 1895. év, amikor több mint 200 festményt vásároltak meg a Kreith Béla-féle 1848/49-es ereklyemúzeum gyűjteményéből. A Képcsarnok Grafikai Gyűjteménye a kezdeti 15.000-ről 1914-re több mint 21.000-re nőtt.

A Történelmi Képcsarnok Festménygyűjteményének nagysága (1884–2021)

A Történelmi Képcsarnok Festménygyűjteményének évenkénti gyarapodása (1884–2021)

A Történelmi Képcsarnok Grafikai Gyűjteményének nagysága (1884–2021)

Az 1918–1945 közötti időszakban a pénzügyi források hiánya miatt alig gyarapodott a Képcsarnok, a Festménygyűjtemény darabszáma ez alatt a 27 év alatt mindössze 57-tel, a Grafikai Gyűjtemény pedig 675-tel nőtt. A Képcsarnok tehát ebben az időszakban kissé háttérbe szorult az 1923-ban létrehozott, némileg hasonló gyűjtőkörrel működő Országgyűlési Múzeummal szemben.

A második világháború utáni társadalmi és politikai változások ugrásszerű növekedést eredményeztek a gyűjteményekben, különösen az 1949–1954 közötti években. A „fordulat évét” (1948) követően a „feudális múlttal” való szakítás abban is megnyilvánult, hogy a különböző állami hivatalokból (minisztériumokból, bíróságokról, vármegyeházákról stb.) eltávolították a hivatali portrégalériákat és a Habsburg uralkodóportrékat, amelyek jelentős része Történelmi Képcsarnok Festménygyűjteményébe került. Ezzel egy időben több jelentős családi portrégalériával (Esterházy, Nádasdy, Hadik-Barkóczy stb.) is gyarapodott ugyanez a gyűjtemény. Ennek előzménye az volt, hogy 1945-től radikális fordulat állt be a hazai arisztokrácia vagyoni helyzetében. A földreform következtében a nagybirtokos családok elvesztették egzisztenciális alapjukat, így nagyrészt el kellett hagyniuk a második világháború során már jelentős károkat szenvedett kastélyaikat és kúriáikat. Az 1949. évi VII. törvény elrendelte a családi hitbizományok megszüntetését, ami mintegy 1500 kastély és kúria, illetve a hitbizományi vagyonba tartozó műkincs államosítását jelentette. Az 1952. évi 4. törvényerejű rendelet értelmében állami tulajdonba vették a „tőkés” nagypolgárság ingatlanait és ingóságait is. Az ilyen módon állami tulajdonba került muzeális értékű műkincsek különböző állami szervek – az Elhagyott Javak és a Veszélyeztetett Magángyűjtemények Miniszteri Biztossága, majd az 1949-ben megalakult Múzeumok és Műemlékek Országos Központja – közreműködésével kerültek közgyűjteményekbe. A Történelmi Képcsarnok főként főúri ősgalériákkal gyarapodott ilyen módon.

1949-ben ugyancsak a Képcsarnokba került a budai királyi palotából kimenekített tucatnyi festmény, valamint az ez évben megszűnt Országgyűlési Múzeum képzőművészeti anyaga. Mindezek eredményeként a Grafikai Gyűjtemény mintegy 12.000 tétellel gyarapodott az 1950-es években.

A következő három évtizedben főként a Grafikai Gyűjtemény gyarapodott dinamikusan, nagyrészt kisebb értékű vásárlások útján, évente százas nagyságrendben, így annak darabszáma 1990-ben már megközelítette a 42.000-et.

A Történelmi Képcsarnok rácsfalas festményraktára

A Történelmi Képcsarnok Grafikai Gyűjteményének raktára

A rendszerváltást követően a szűkös pénzügyi források miatt visszaesett a gyarapodás üteme. A valutához való könnyebb hozzáférés, a vámmentes szállítás és a digitalizáció következtében ugyanakkor több alkalommal is sikerült a nyugati műkereskedelemben felbukkanó magyar vonatkozású műtárgyakat megvásárolni, amire korábban csak kivételes esetekben volt lehetőség. Az új szerzeményi kiállításon bemutatott művek közül is többet a bécsi Dorotheum, illetve németországi aukciósházak árverésein vásárolt a Magyar Nemzeti Múzeum, mint például egy 1693-ból származó tézislapot vagy III. Károly magyar koronázási díszruhás portréját.

Georg Philipp Bucher (működött 1655–1693), Johann Martin Lerch (1643–1693): A Magyar Korona országainak hódolata a török felett győzedelmeskedő I. József magyar király előtt – Forgách Pál tézislapja a nagyszombati egyetemen (?) Bécs, 1693 (?) Papír, színezett rézmetszet; 18. század végi díszkeretben, 30 × 42 cm Vétel, Bécs, Dorotheum, 2020 Történelmi Képcsarnok, Grafikai Gyűjtemény, ltsz. 2020.1.	Ismeretlen (bécsi?) festő: III. Károly magyar király. 1735 körül Olaj, vászon; 135×96 cm Vétel, Schloss Ahlden aukciósház, 2020 Történelmi Képcsarnok, Festménygyűjtemény, ltsz. 2021.1.

Az elmúlt években örvendetes módon több adománnyal is gyarapodott a Képcsarnok Festménygyűjteménye. 2017-ben az Amerikai Egyesült Államokban élő Paul (szül. 1950) és Gladys (szül. 1952) Szapáry – rokonuk, Szapáry György (szül. 1938) volt washingtoni nagykövet közvetítésével – számos, a Szapáry családhoz kapcsolódó történeti dokumentumot, valamint nyolc családi portrét ajándékoztak a Magyar Nemzeti Múzeumnak. (ld. ITT)

2018-ban László de Roth (1941–2021) ottawai professzor felmenője, Csarada György Borsos József által 1846-ban festett portréját ajándékozta a Magyar Nemzeti Múzeumnak (ld. ITT)

2020-ban Novák Franciska és Ilona adományából egy 1780 körüli, Mária Terézia uralkodói erényeinek allegóriáját ábrázoló festményt vásárolt a Képcsarnok magyarországi magántulajdonból.

Franz Xaver Wagenschön: Mária Terézia uralkodói erényeinek allegóriája. 1780 körül
Olaj, vászon; 95 × 72 cm
Vétel magánszemélytől Novák Franciska és Ilona adományából, 2020
Történelmi Képcsarnok, Festménygyűjtemény, ltsz. 2020.3.1.

A Képcsarnok több mint 400 legjelentősebb festményének nagyfelbontású fotója elérhető a Hungaricana portálon.

A Képcsarnok Grafikai és Festménygyűjteményéből mintegy 7000 mű elérhető az MNM online katalógusában.

Írta: Serfőző Szabolcs, Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnok