Rudolfot a korszak trónörököseihez hasonlóan kitüntetett figyelem övezte, rajongás és hízelgés vette körül, a nők körében a Birodalom és Európa egyik legkapósabb örökösének számított. Ekkoriban a trónok várományosainak többségét élvhajhász naplopóknak gondolták, akik mindennapjaikat fényűző semmittevéssel töltik, ahogyan ezt az angol trónörökös (a későbbi VII. Edward) életmódja is példázta. Rudolf ezzel szemben nappal igyekezett a rá háruló teendőknek megfelelni, míg az éjszakáit saját örömére írással, tudományos kutatással vagy nők társaságában töltötte.

Rudolf trónörökös, 1880. MNM Történeti Fényképtár, leltári szám: 144/1962 fk​

Ferenc József 1878-ban fia székhelyét politikai okokból Prágába helyezte át, azt remélve, hogy Rudolf ottani jelenléte segíthet a cseh kapcsolatok javításában. A trónörökös életének e szakasza a részleges kontrollvesztés időszaka lett: kicsapongó életvitelbe kezdett. Szülei – érzékelve életének kisiklását – rendezett hátteret akartak biztosítani számára, s ennek eszközét házasságkötésének szorgalmazásában látták. Igaz, anyja, Erzsébet királyné sokáig kételkedett egy korai házasság életképességében. Az ekkor 22 éves Rudolf elképzeléseiben a házasság feltehetően nem a személyes boldogságáról való lemondást és az életvitelével való szakítást jelenthette, hanem egyfajta kettős életet. (Környezete is hasonlóan vélekedett a kiszemelt – rendkívül jelentéktelennek tartott – ara, Stefánia belga királylány ismeretében). Szemléletes példája lehet e kettősségnek például az, hogy Rudolf aktuális szeretőjét, a badeni társulat színésznőjét is magával vitte, amikor Brüsszelbe utazott háztűznézőbe. Ennek következmények nélkül maradása és eltussolása a belga örömszülőkre sem vetett jó fényt. Viselkedésük mögött II. Lipót elszántságát feltételezték a kiemelt fontosságúnak tartott, a Habsburgokkal kiépítendő újabb dinasztikus kapcsolat létesítésének érdekében.

A szerelmet a legmagasabb körökben ekkoriban olyan luxusnak tekintették, melyet a férfiak szinte kizárólag csak más – házasságon kívüli – formában engedhetnek meg maguknak. Ferenc József és Erzsébet esete ebből a szempontból kivételes volt. Fiuknak nem volt hasonló szerencséje, és lehetőségei is korlátozottabbak voltak. Párválasztásában a külpolitikai irányok mellett nemcsak a Habsburg-család igényeire, illetve szülei elvárásaira kellett tekintettel lennie, hanem a leendő ara társadalmi státusára is: csak uralkodócsaládok tagjai lehettek méltóak e szerepre. A vallási hovatartozás is szempont volt: ez mindössze néhány „baráti ország” katolikus hercegnőire korlátozta a jelölteket. A kiszemelt uralkodóházaknál – Drezdában, Madridban és Lisszabonban – tett vizitálását követően Rudolf 1880. március 4-én érkezett Brüsszelbe. Látogatásának harmadik napján – egy előre meghatározott pillanatban – a belga uralkodócsalád diszkréten félrevonult, és Rudolf „kettesben” maradhatott Stefániával. Rövid, néhány perces ismeretséget és banális mondatokat követően került sor került a lánykérésre. Döntésének gyorsaságában feltehetően szerepe volt a belga udvarban ekkor szolgálatot teljesítő osztrák követnek, Boguslaw Chotek von Chotkow grófnak, illetve annak is, hogy Stefánia nővére, Lujza férje egyben Rudolf egyik vadásztársa és barátja, Fülöp száz-coburg-gothai herceg volt.

A trónörökös eljegyzését követő leveleiből optimizmusa, várakozása mellett döntően a kötelességteljesítés igénye és a dinasztia jövőjének biztosítása olvasható ki. Stefánia sem volt könnyű helyzetben. Mindössze egyetlen nappal Rudolf látogatása előtt tájékoztatták a trónörökös szándékairól. Az ő esetében is a szülői elvárásoknak való megfelelés, a Coburg-Gotha ház érdekei, valamint a szigorú, szeretet nélküli, rideg közegből való kitörés lehetősége állhatott beleegyezése hátterében. Korából fakadóan – mindössze 16 éves volt ekkor – még éretlen lehetett elhatározása jelentőségének felmérésére. Erre később nagy keserűséggel és csalódással tekintett vissza.

Mivel eljegyzésekor még nem menstruált, a jegyesség meglehetősen hosszúra nyúlt. Rudolf ezalatt többször is látogatást tett Brüsszelben, így májusban, Stefánia születésnapján, majd júliusban és októberben is. Az esküvőt megelőzően a trónörökös egy további alkalommal, 1881 februárjában utazott Brüsszelbe, mielőtt megkezdte volna két és fél hónapos közel-keleti utazását.

A menyasszony rendkívül terjedelmes kelengyéjét ezalatt közszemlére tették, így azt az alattvalók is megcsodálhattak. A bécsi esküvőre Stefánia és népes kísérete május 2-án indult el Brüsszelből. A Laeken-palotából közel három órás díszmenetben ért az állomásig, ahol a királyság előkelőségei búcsúztatták. A különvonattal utazó násznép és kíséretük a bajor határt átlépve másnap érkezett a Monarchia területére, ahol Rudolf fogadta ünnepélyesen menyasszonyát „új hazájában”. A salzburgi ünnepi ceremónia részeként negyven – a Monarchia lakosságát jelképező – népviseletes parasztlegény és parasztlány jelent meg a köszöntésére, átadva hagyományos, szimbolikus ajándékaikat: „egy rokkát, menyasszonyi koszorút formázó vajat, védőszentjeink tésztából sütött két nagy figuráját, valamint fánkot, sört és kenyeret”. Rudolf még este visszautazott Bécsbe, míg a vendégek Salzburgban éjszakáztak. Május 6-i Bécsbe érkezésük után – az udvari szertartásrendet követve, mely szerint a menyasszony csak a házasságkötést megelőző napon lépheti át a város határát – a schönbrunni nyári rezidenciát jelölték ki ideiglenes lakhelyül, ahol az ünnepélyes fogadtatási ceremónia is lezajlott. Ennek során Stefániát bemutatták a család, az udvar, az egyház és az állami főméltóságok tagjainak, majd díszebéd következett. Május 7-én a schönbrunni kastély kis galériájában családi ebédre került sor, az ünnepi program este udvari bállal zárult. A másnapi cercle, a meghívottakkal való rövid társalgás során a jegyespár a monarchia egyes területeit képviselő küldöttségeket fogadta délutánba nyúlóan, majd – hatalmas érdeklődés kíséretében – kikocsiztak a Práterbe, míg estére népünnepély töltötte be a kastélyparkot.

Erzsébet királyné fogadja Rudolf trónörökös menyasszonyát, Stefániát a schönbrunni kastélyban, 1881. május. MNM Történelmi Képcsarnok, leltári szám: 56.1332.

A május 9-i ünnepélyes bevonulás díszleteit Otto Wagner tervezte. Stefánia a Favoritából (az ekkor már Theresianum néven oktatási célokat szolgáló egykori császári nyári rezidenciájából) indult díszmenetével a Mária Terézia által a nagy ünnepi ceremóniákon használt aranyozott díszhintón Bécs központjába. Visszaemlékezéseiben így idézte fel lelkes fogadtatását: „Ágyúdörgés, harangzúgás s a nép szűnni nem akaró éljenzése, az uralkodóház iránti szeretet és hűség bizonysága kísérte ünnepi bevonulásunkat a császárvárosba, melynek jövendőbeli úrnőjéül választottak. Páratlan színjátékot nyújtott az aranyosan csillogó hintók és lovak, a merev spanyol udvari gálalivrét és púderezett allonge parókát viselő fullajtárok, kocsisok és lakájok menete. Az Augustinerstrtaßén át érkeztünk meg a Hofburghoz. Díszegyenruhás katonaság tartotta távol az embertömeget az úttól. Este díszvacsora volt, s az egész várost kivilágították a bevonulás tiszteletére.”

Az esküvőre másnap délelőtt 10 órakor került sor az Ágostonrendiek templomában. A szemtanúk a jegyespár magárahagyatottságáról, fokozott idegességéről és nyomott hangulatról számoltak be. Lützow gróf visszaemlékezései sem festenek túl hízelgő képet a szorongásra hajlamos, ez esetben is rendkívül feszélyezett Rudolf viselkedéséről: „A trónörökös (…) ekkori fellépésében semmi vonzót nem lehetett találni, valami furcsa keveréke volt a félénkségnek és gőgnek, roppant tapintatlansággal párosulva, amennyiben semmibe vette a másik kívánságait. Nyugtalan tekintete, valamiféle kemény vonás a szája szögletében és túlságosan is művészies frizura egészítették még ki e képet. Ifjú menyasszonyával szemben a feltétlenül szükséges figyelemnél többet nem mutatott.”

Jakob Eichhorn: Rudolf trónörökös esküvője Stefánia hercegnővel. MNM Történelmi Képcsarnok, leltári szám: 56.480

Stefánia megjelenése is csalódást keltett. A beszámolók nem csak serdülőkori esetlenségre, soványságára utalnak, hanem környezete rossz ízlésére és nemtörődömségére is. Igaz, öltöztetését számára kedves komornája segítségével anyja végezte. „…A lehető legelőnytelenebbül nézett ki menyasszonyi ruhájában: a karja vörös volt, szalmasárga hajából fésült frizurája nem állt jól neki. Nagyon magas volt, az alakja akkoriban egyszerűen siralmas. (…) Nem volt se szemöldöke, se szempillája, porcelánfehér arcbőre volt rajta az egyetlen szép” – emlékezett évtizedekkel később Rudolf unokatestvére, Larisch grófné. Eközben a megjelentekben ámulatot keltett Brüsszel város nászajándéka, a csipkefátyol, mely a korabeli belga ipar- és kézművesség remeke volt.

A vőlegényt Ferenc József és Erzsébet két oldalról közrefogva kísérte az oltárhoz, ahogyan a menyasszonyt is szülei vezették leendő vejükhöz. Festetics Mária, Erzsébet udvarhölgye a Friedrich zu Schwarzenberg bíboros által koncelebrált szertartásról így számolt be naplójában: „A menet gyönyörű volt, a császárné elmondhatatlanul csodálatos, maga a báj, a fenség és a meghatottság, a császár nagyon összeszedett, szinte hivatalos a rászoruló kötelesség teljesítése miatt (…) A templom tündöklő és ünnepélyes volt (…) A trónörökös »igen«-je nagyon komoran, szomorúan és halkan hangzott el. A menyasszony szinte kiáltotta.” A szertartást cercle és villásreggeli követte, majd az ifjú pár esküvői ruháját délutáni öltözetre cserélte, és az ünnepélyes búcsút követően elhajtattak a Bécs közeli Laxenburgba, mézesheteik színhelyére.

Stefánia és Rudolf 1881-ben, MNM Történeti Fényképtár, leltári szám: 1851/1961 fk

Az ünnepségek döntően reprezentációs célt szolgáltak, a személyesség meglehetősen háttérbe szorult. A császári szülőkre sem vetett jó fényt fiukkal való viselkedésük, akit élete e döntő pillanatában újfent magára hagytak és szinte mindent a környezetére bíztak.

Szerzők: Borovi Dániel művészettörténész; Vér Eszter Virág történész

Források

• Borovi Dániel – Vér Eszter Virág (s. a. r.:) Drága Rudolf. Ferenc József és Sisi levelei fiukhoz. (ford.: Nyizsnyánszki Ferenc) Budapest, Szépmíves, 2020.
• Faludi Ildikó – Kaján Marianna (szerk.:) Egy udvarhölgy naplójából. Festetics Mária udvarhölgy naplója Budán és Gödöllőn papírra vetett részei. (ford.: Tolnayné Kiss Mária) Gödöllő, GKK, 2009.
• Stefánia: Császárnénak szántak. Rudolf trónörökös özvegyének emlékiratai. (ford.: Kajtár Mária) Budapest, Európa, 2017.
• Wallersee-Larisch, Marie Louise von: Sisi udvarában. (ford.: Kajtár Mária) Budapest, Európa, 2017.

Válogatott irodalom

• Hamann, Brigitte: Rudolf: A trónörökös és lázadó. (ford.: Kajtár Mária) Budapest, Európa, 2008.
• Szalvendy János: Rudolf – Egy lázadó Habsburg lélektani tükörben. (ford.: Hárdi Lilla) Budapest, Medicina, 2008.
• Weissensteiner, Friedrich: Rudolf trónörökös és a nők, Erzsébet császárnétól Vetsera Máriáig. (ford.: Rónaszegi Éva) Budapest, Sziget, 2005.
• Winkelhofer, Martina: Finom kis társaság. Botrányok Európa királyi és császári házaiban. (ford.: Almássy Ágnes) Budapest, Gabo, 2015.