„Pantha rei” – minden változik (Hérakleitosz)
A történelem az idő tudománya. A nyugati filozófiában idő és változás
egymástól elválaszthatatlan fogalmak. Így működik a történelem.

1890. március 13-án Tisza Kálmán, a „generális” – ahogy kortársai nevezték – tizenöt évnyi kormányzás után bejelentette lemondását. A rendkívüli esemény rendkívüli megörökítést kívánt, s megszületett a magyar történelem első politikai riportképe. „Az ülés folyamán olyan valami is történt, ami ebben a teremben még nem fordult elő. Ellinger budapesti fényépész fölállította gépét a balsarki karzaton, s pillanatnyi fölvételt készített a házról éppen a Tisza Kálmán beszéde alatt” – számolt be szenzációról a Vasárnapi Ujság 12. száma.

Fotó: Tisza Kálmán (jobb szélen) felolvassa lemondását, 1890. márc. 13.
Ellinger Ede felvétele (albumin)
MNM  Történeti Fényképtár gyűjteménye

Ellinger Ede ettől kezdve rendszeresen jelentkezett képes tudósításokkal a Sándor utcai képviselőházból, és 1892 őszén, Szapáry Gyula gróf miniszterelnök lemondásának bejelentésekor a Nemzeti Múzeumban, a felsőház üléstermében is felállíthatta háromlábú kameráját. Fényképe rendkívüliségével, úttörő voltával a vizualitás tekintetében is korszakká avatta Tisza Kálmán kormányzását. A megnyerő modorú, népszerű fényképész felvétele egyrészt megfelelt annak a fotográfiával szemben egyre inkább jelentkező várakozásnak, hogy az új médium legyen a történetírás legfőbb segítője, másrészt megnyitotta kívülállók tekintete számára a politika szentélyét, keletkezésekor engedte látni a történelmet. A Tisza éra lezárásáról készült fénykép egyben egy olyan, a politikai kommunikációban változást hozó korszak kezdetét is jelöli, melyben megnövekszik a vizualitás szerepe, s új formákat ölt majd. A kommunikációs forradalom, a távíró, a növekvő számú és példányszámú képes lapok hatására a tettekkel kivívott hírnévnek egyre sikeresebb kihívója lett az ismertségből fakadó híresség. A politikai elfogadottság, siker – s általában a híressé válás – egyik kulcsa az ismertség lesz, ennek megteremtéséhez és megtartásához pedig elengedhetetlen feltétellé a „láthatóság” válik. (Natalie Heinrich: De la Visibilité, Paris, Gallimard, 2012.) A „láthatósági tőke” megteremtésének, megtartásának, gyarapításának egyik eszköze a fénykép, amit az 1860-as években már a politika is felfedez a maga számára. A vizitkártya képek pózokkal kommunikáló politikusai azonban az amatőrfényképezés tömegessé válásával, az 1890-es évektől kezdve, új kihívással szembesültek: a pillanatképpel.

Fotó: Zichy Jenő gróf, 1861.
Mayer György felvétele (albumin, vizitkártya)
MNM Történeti Fényképtár gyűjteménye       

           
Fotó: Zsedényi Ede, a kezében lévő papírlapon protestánsok számára szabad és nyilvános vallásgyakorlatot, a templomok és iskolák használatát biztosító 1796. évi 26. tc., 1861 körül
Mayer György felvétele (albumin, vizitkártya)
MNM Történeti Fényképtár gyűjteménye

Tisza Kálmán lemondását „kis gépét a képviselői széke előtti asztalra helyezve” (Vasárnapi Ujság, 1890. 12. szám) egy lelkes műkedvelő honatya, Andreánszky Gábor báró is megörökítette. „Az antiszemiták vígkedélyű bárója”, ahogy Mikszáth nevezte fényképező képviselőtársát (Oszág-Világ, 1886. 5. szám) a következő években a legváratlanabb pillanatokban kapta lencsevégre társait a Házban.

Fotó: Andreánszky Gábor báró fényképezőgépével.
A sor szélén Apponyi Albert gróf figyeli a műveletet (részlet Ellinger Ede felvételéből). Albumin

Fotó: Tisza Kálmán felolvassa lemondását, 1890. márc. 13.
Andreánszky Gábor báró felvétele (albumin)

Andreánszky báró eleinte ártatlan tréfának hitt fotografálási szenvedélye számos zavarba hozó képet eredményezett. Lefényképezte a padokon könyöklő, szundikáló társait, az üres padsorokat, a hiányzó házelnök hűlt helyét, sőt Tisza Kálmánt is házisapkában. A fekete selyem sapka viseléséből a kopaszodó Károlyi István gróf csinált divatot szabadelvű társai között. Tisza mindössze egyszer viselte a „Tisztelt Házban”, de „ezt le nem tagadhatja, mert Andreánszky azonnal lefotografálta.” (Ország-Világ, 1891. 26. szám)

Fotó: Tisza Kálmán a képviselőházban
Andreánszky Gábor felvétele (albumin), 1892. október 
MNM Történeti Fényképtár gyűjteménye                     

Fotó: Gulner Gyula és Irányi Dániel ellenzéki képviselők
Andreánszky Gábor felvétele (albumin), 1890.
MNM Történeti Fényképtár gyűjteménye    

Wlassics Gyula báró, vallás- és közoktatásügyi miniszter beszél a kultusztárca január végi költségvetési vitáján. „Andreánszky Gábor fotográfiát csinált a kormánypárt padjairól, amelyekben csak hárman ültek, ezzel a fölírással: a szabadelvű párt támogatja Wlassics minisztert” – számolt be az esetről a Budapesti Hírlap, 1895. 29. száma. A fényképből az ellenzéki - Függetlenségi Párti- élclap rajzoltatott karikatúrát (Bolond Istók, 1895. 6. szám)

Andreánszky nemcsak kellemetlen pillanatokat örökített meg „pokolgépével”, hanem arckifejezéseket, grimaszokat és érzelmeket is. Sokszor kínos felvételei azonban nem kerültek a lapokba, csak képviselőtársait ajándékozta meg velük. Ám Szilágyi Dezsőről felvett sorozatáról Homicskó Atanáz rajzokat készített az Ország-Világ számára. A hírhedten szarkasztikus igazságügyminiszter „olymposi gúnymosolyát” a főszerkesztő Benedek Elek elemezte a lapban, ugyanakkor hálát adott a bárónak azért is, hogy a képviselőházi naplót kiegészíti a honatyák „szent meggyőződéses” kijelentéseihez társuló arckifejezéssel.

Fotó: Szilágyi Dezsó a képviselőházban Apponyi Albert beszédét hallgatja
Homicskó Atanáz rajzai Andreánszky Gábor báró fényképei után
Ország-Világ, 1895. 9. szám

A 19. század második felétől a fényképek lehetőséget teremtettek a hírességek arcának a képzőművészet vagy irodalom tolmácsolása nélküli közvetlen tapasztalására, módot teremtettek a politikai szerep és a megjelenés összevetésére, az arcok által kiváltott ösztönös szimpátia vagy ellenszenv megélésére. A terjedő amatőrizmussal és a póztalanság beköszöntét eredményező pillanatképpel a fénykép kétélű fegyverré vált, új fejezet kezdődött a politika domesztikációjában. A hivatásos fényképész kiszolgálta a hírességek önreprezentációs igényét, s az 1884. évi XVI. tc. 72. cikkelye személyiségi jogként védte az „archoz való” jogot, kimondva, hogy „a megrendelt fényképészeti arckép utánképzési joga a megrendelőt illeti”. A népszerűség kívánalma azonban hatással volt a politika világára: nem volt többé elég hitelesnek, ismertnek is kellett lenni, ki kellett elégíteni a tisztelők kíváncsiságát. Az 1890-es évektől a hírességek beengedték a fényképezőgépet otthonaikba, megmutatták kedvenc tevékenységeiket. Az 1900-as évektől pedig a fontosabb ülések idején a lapok engedéllyel rendelkező fényképészei csőre töltött gépekkel várták a képviselőket a Ház előtt. Könnyű kis kamerájukkal ugyanakkor megjelentek a felelősséggel senkinek nem tartozó amatőrök is.

Írta: Tomsics Emőke, Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár

Fotó: Gromon Dezső, az ódivatú eleganciával öltözött egykori hadiügyi államtitkár és bácskai földbirtokos, a választásokon közel kétharmados többséggel nyert Nemzeti Munkapárt képviselője az országgyűlés első ülése után. Kezében a feministák által osztogatott, a nők választójogát 31 pontban magyarázó röplappal.
Jelfy Gyula felvétele (zselatinos-ezüst), 1910. június 23.
MNM Történeti Fényképtár gyűjteménye