A Rubicon magazin egyik régebbi számában érdekes képek jelentek meg „Az olvasók képei” című rovatban. Az 1920-as évek végén készült egyik kép Léhy Gábort, Susa község bíróját ábrázolta, háza kertjében ülve, előtte egy asztalon tárgyak: tintatartó, tapper és egy kinyitott cigarettatárca. A bíró mellén érdemkereszt, kezében egy hosszú botot tart. A képekhez írt szövegben egy olyan faluról esett szó, amelyik több mint három éves csehszlovák megszállás alól került vissza Magyarországhoz, mégpedig népszavazással, amit a bíró szervezett meg. Népszavazás, mint Sopronban!

Léhy Gábor (1873-1944) községi bírót ábrázoló fénykép, 1929

A bíró unokája, Léhi Zoltán ma is az Ózdhoz tartozó Susán él, abban a házban, ahol a bírót ábrázoló fénykép is készült. A bíróbot azóta ajándékként a Magyar Nemzeti Múzeumba került, ma már a múzeum állandó történeti kiállításán látható. A 152 cm-es bíróbot feje ezüstből készült és stilizált növényi mintákkal domborított gömböt formáz, alatta a nyakrészen nyolc körbefutó szív látható, majd alattuk a felirat: „Susa község bírájának a magyar határért! Runyai Sóldos Béla főispán”.

Emlékbot (felirata: „Susa község bírájának. A magyar határért! Runyai Sóldos Béla főispán”).

Az unoka sajnos nagyon keveset tud nagyapja falumentő tettéről és magáról az emlékbotról, hiszen csak nyolcéves volt, amikor a bíró 71 éves korában, 1944-ben meghalt. Egy vele készített interjúban, az Ózdi Közélet téli magazinjában így beszélt erről: „Arra már nem emlékszem, miként sikerült elérnie, hogy a falu népszavazással döntsön, de tény, hogy megengedték, és a végeredményt is elfogadták az illetékes hatalmak.”

Léhi Zoltán (a bíró unokája) házának kapujában, 2010-ben

Az unoka által elmondottakból és a fellelhető cikkekből kitűnt, hogy a népszavazással kapcsolatos ismereteknek közös forrása van, méghozzá Dobosy László, az Ózdi Városi Múzeum (korábban Gyártörténeti Múzeum) egykori igazgatójának falumonográfiája. Ebben az áll: „Susát 1919. augusztus 1-én a cseh intervenciós seregek megszállták s így cseh fennhatóság alá került a trianoni béke határozata alapján is. A lakosság ez ellen tiltakozott s ennek hatására 1922 októberében népszavazást rendeltek el. A község lakóinak szavazás útján kellett dönteni, hogy hová kívánnak tartozni. Léhi Gábor volt a bíró, akinek a szavazást meg kellett szervezni. A szlovákok, akikkel a kapcsolata igen jó volt, bíztak abban, hogy a terület nekik jut. Léhi nem cáfolta meg a szlovákok bizakodását, de a lakosság között komoly szervező munkát végzett s elérte, hogy a lakosság a Magyarországhoz tartozás mellett döntött.” Sajnos Dobosy adatgazdag munkája nem említi, hogy honnan vette a népszavazás történetét, kitől hallotta azt, kikkel beszélt erről a faluban, de úgy tűnik, hogy a legautentikusabb forrást a falu egykori tanítójának kéziratos visszaemlékezése jelenti, amire a monográfia szerzője is hivatkozik. Ebben Ignéczy Béla tanító a következőket írta: „Az iskolában az 1919. évi augusztus 1-től 1922. október 20-ig tartó cseh megszállás alatt is magyar nyelven volt a tanítás, de a tót nyelvet is tanítani kellett heti 6 félórában. A megszállás ideje alatt az iskola magyar címere, zászlója és Hymnus táblája el volt rejtve… Egyébként az iskolától a csehek semmit el nem vettek.” A kézirat azonban sehol nem tesz említést helyi népszavazásról, még csak utalás szintjén sem. De nem tesz ilyet a korabeli sajtó sem! A Miskolczi Napló 1922. október 21-ei, szombati számának „Hírek” rovata a következő információval szolgál, „Ma adták át Susát Magyarországnak” címmel: „A cseh katonai hatóságok ma délelőtt adták át a gömörmegyei megszállott Susa községet, amelyet legutóbb a határmegállapító bizottság Magyarországnak ítélt. A községet a magyar katonai és polgári hatóságok ünnepélyes keretek között vették át. A kormány képviseletében az ünnepségen Borbély Maczky Emil főispán jelent meg. A lakosság leírhatatlan lelkesedéssel üdvözölte a magyar hatóságokat.” A beszámoló tehát nem népszavazásról ír, hanem tárgyalásos döntésről, ráadásul az esemény időpontjául október 21-ét adja meg. A szintén Miskolcon megjelent Reggeli Hírlap szombati száma a „Megtörtént Suza (elírás az eredetiben!) átvétele” című hírében szintén arról ír, hogy „A cseh katonai és polgári hatóságok pénteken adták át Suza gömörmegyei községet (…) amelyet a határmegállapító bizottság annak idején Magyarországnak ítélte vissza...”. Népszavazásról tehát ez esetben sincs szó. A visszatérés napjának a pénteki időpontot azonban el kell fogadnunk, mert Ignéczynél és az egyik fényképen is 1922. október 20-a szerepel.

A faluvégi Léhi-ház

A házak mögötti dombtetőn húzódik a határ

A miskolci levéltárban található iratok segítségével még közelebb kerülünk az események megismeréséhez és Léhy Gábor bíró szerepének jobb megismeréséhez. A putnoki járás főszolgabírója 1928. november 6-án kelt levelében arra kérte Sóldos Béla főispánt, hogy Léhy Gábor bírót terjessze fel kitüntetésre. (Susa és a többi magyar területen maradt gömöri falu 1923-ban Borsod megyéhez került, Borsod, Gömör-Kishont közigazgatásilag „egyelőre” egyesített megye néven.) Léhy Gábor személyes adatain és jellemzésén túl az alábbi megjegyzést olvashatjuk a történtekkel kapcsolatban: „A cseh megszállás alatt ugyancsak kifejezést adott magyar érzületének és nem csak hogy visszautasította a cseh zsupán által felajánlott tetemes összeget, de mindég azon dolgozott, hogy Susa község Magyarországhoz visszacsatoltassék. Az entente bizottság megjelenése alkalmával olyan tényeket adott elő, hogy a bizottság a községnek Magyarországhoz leendő csatolása mellett döntött s így ebben Léhy Gábor községi bírónak van a legnagyobb érdeme. A főispáni felterjesztés 1929. január 30-án kelt. Ebben Sóldos Béla kifejtette a belügyminiszternek, hogy: „A határmegállapításra kiküldött bizottság a lakosság hangulata és a község egyéb méltányolást érdemlő körülményei, illetőleg egyedül nevezett községi bíró (…) ki dacára annak, hogy a bizottságban csehek is voltak — kik már megelőzőleg előbb pénzzel akarták őt megvesztegetni, később presszionálni kezdték őt állásfoglalásának megváltoztatására — oly gerincesen és magyar hazafihoz méltóan viselkedett, és oly meggyőzően vázolta a község visszacsatolása iránti törekvését, hogy a bizottság Susa községnek Magyarországhoz való tartozása mellett döntött.” A folytatásban viszont már azt boncolgatja a főispán, hogy a bíró hazafias cselekedete ugyan példaértékű, de ezt kötelességből tette, amiért külön jutalom nem járna neki. Az alispán szerint, ahogy azt a főispánnak írt 1928. november 14-i levelében is kifejtette, a bíró cselekedetei nincsenek arányban a kitüntetés súlyával, ezért előterjesztésre nem tudja nyugodt lelkiismerettel javasolni. Végül a főispán indoklása mégis megállta a helyét, mert az 1929. október 5-én keletkezett belügyminiszteri válaszban arról értesítették őt, hogy Léhy Gábor, érdemei elismeréséül az V. osztályú Magyar Érdemkereszt várományosa. A kitüntetés átadására 1929. december 11-én került sor Susán, egy ünnepi keretek között megtartott községi képviselőtestületi díszközgyűlésen. A dolog érdekessége, hogy a miskolci levéltárban hiánytalanul megtalálható két kötetes Susa községi képviselőtestületi jegyzőkönyvekben nincs nyoma az ünnepi ülésnek. Ez azért is furcsa, mert a vármegyei monográfiából tudjuk, hogy a bíró „…1929-ben V. o. magyar érdemkeresztet kapott a kormányzótól, a megyétől pedig értékes ajándéktárgyakat.” Sajnos a szócikk nem sorolja fel az ajándékokat, pedig a bíróbot datálásának szempontjából ez igen lényeges lenne. A korábban említett fényképen látható tárgyak vizsgálata azonban igazolta a feltételezést, miszerint mindegyiket a díszközgyűlésen adták át Léhy Gábornak. Ez egyértelműen kiderül a cigarettatárcába vésett szövegből, amely így szól: „Susa Község Közönsége ajándéka Léhy Gábor bírónak hazafias tettéért. 1929. XII. 11-én.” Ugyanezt a tintatartó aljára ragasztott címke felirata is megerősíti, amely szerint azt a helyi levente egyesület ajándékozta 1929-ben. Tehát joggal feltételezhetjük, hogy az emlékbotot is ekkor kapta Léhy és nem 1923-ban, ahogy az Dobosy Lászlónál és nyomában a Rubiconban is olvasható. Ugyanezt valószínűsíti a már bemutatott fénykép is. A háza kertjében lefényképezett bíró mellén ott a kitüntetés, kezében a bot, előtte az asztalkán pedig a többi ajándék, tehát nagy valószínűség szerint a kép az ünnepi közgyűlés napján készülhetett.

A bíróbot készítéséről adatokkal nem rendelkezünk, csupán annyit tudunk, hogy feltehetően 1929-ben készült, Léhy Gábor kitüntetésének apropójából, a borsodi főispán ajándékaként. A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi gyűjteményében találhatók ugyan bíróbotok, de ezek nem hozhatók összefüggésbe a susaival, ugyanis azoknak a feje koronaformára faragott. Ezeket az 1938-as Szent István emlékév tiszteletére készíttette egy cserépfalusi fafaragóval Borbély Maczky Emil főispán, és minden hegyi település bíróját megajándékozta vele.

Az eddig összegyűjtött adatokból összegzésképpen az alábbiak állapíthatók meg: a történelmi Gömörhöz tartozó Susa az északi hadjáratban visszafoglalt Felvidék kiürítését követő napokban – 1919 nyarán - került csehszlovák megszállás alá, feltehetően egy Ózd irányában indítandó támadás kiindulásaként, vagy csak az ekkorra már a párizsi békekonferencián megállapított magyar-csehszlovák határok délebbre tolásának a szándékával. Tény, hogy a demarkációs vonal három év és két hónapon keresztül az ózdi vasgyártól alig egy-két kilométerre északra húzódott, Uraj és Susa között. A község számára a szerencsét az jelentette, hogy a trianoni békeszerződés Magyarország határait meghatározó II. rész 27. cikkében a Cered-Bánréve között húzódó határszakaszt a helyszínen megállapítandó határként tüntette fel, amely „... általában az északra eső Rima és a délre eső Hangony és Tarna medencéinek vízválasztó vonalát követi.” Tehát a békeszerződés nem említi konkrétan Susa Csehszlovákiához való kerülését (ellentétben Dobosyval), márpedig ha a leírtakat szó szerint értjük, akkor az Uraj patak mentén fekvő falunak Magyarországon kellett maradnia, hiszen ez a patak Ózdon belül egyesül a Hangonynyal, ami aztán a várostól keletre folyik a Sajóba. Vagyis amíg a falut észak-nyugat felől határoló magas dombháttól északra a Rimába folynak a vizek, addig a dombháttól délre a Hangonyba, vagyis az 1922 őszén kijelölt határvonal pontosan a vízválasztó vonalát követi.

A trianoni határok pontos kijelölését (politikai döntés) és térképezését (műszaki rész) a békeszerződés 29. cikke alapján nemzetközi határmegállapító-határrendező bizottságok (francia, angol, olasz és japán, valamint az érdekelt államok delegációi) végezték 1921 és 1925 között. A bizottságokat a 29. szakaszban leírtak a békeszerződésben foglaltak szigorú betartására kötelezte, de megadta a lehetőséget, hogy adott esetben vegyék figyelembe a közigazgatási határokat és a helyi gazdasági érdekeket, de nem az etnikai viszonyokat! A magyar delegáció reményeit a békeszerződéshez csatolt Millerand-féle kísérőlevél is tovább fokozta, amely a határrendezésnél különböző kedvezményeket helyezett kilátásba a magyarok részére, ez azonban a gyakorlatban csak kisebb községhatár módosításokra vonatkozhatott. A gazdasági és közlekedési problémákra való hivatkozással a legjelentősebb sikert a magyar-csehszlovák határ esetében Somoskő és Somoskőújfalu visszaszerzésével érte el a magyar fél (kivéve a somoskőújfalui várat) 1924-ben. Az országgyűlés 2017. december 12-én a „Hazatért Falu”, azaz „Pagi ad Patriam reversi” kitüntető cím viseléséről hozott határozatot a két falu esetében, valamint Somoskőújfalu település központjában Hazatérés Háza néven, ma már emlékhely várja a látogatókat.

Azt egyelőre nem tudjuk, hogy pontosan mi történt Susán az 1921 őszén sorra kerülő néhány napos helyszíni szemlék során, ezt a határmegállapító bizottság magyar delegációjának máig rendezetlen irataiból kell majd kihámozni. A végeredményt azonban ismerjük. Léhy Gábor érvei meggyőzőbbnek bizonyultak a csehszlovákokénál. Emlékezzünk, a borsodi főispán a bíróra nehezedő anyagi és érzelmi nyomásgyakorlásról írt a csehszlovák közigazgatás részéről: jó fizetéssel járó pozíció felajánlásáról lehetett szó, illetve annak hangoztatásáról, hogy a már véglegesen Csehszlovákiához került szomszédos Jénén (ma Janice) és Rimaszécsen (ma Rimavská Seč) élt a susaiak rokonsága. Mindhiába! A csehszlovákok lemondásában szerepet játszhatott a falu számukra kedvezőtlen fekvése és nehézkes megközelítése is, ugyanis a vasút által elkerült Susát észak felől csak egy meredek földúton lehetett megközelíteni.

Az ózdi önkormányzat által 2007-ben felállított ún. „népszavazásos” emlékmű Susa főutcáján

Az 1921. december 14-16-i népszavazás nyomán Sopron és környéke az ország része maradt. Népszavazásra kizárólag csak itt került sor, másutt nem. A határmegállapító bizottságok helyi döntései – mint Susa esetében –, bár nagyon kis mértékben, de módosították Magyarország új határait, lélektanilag nagy hatást gyakorolt a helyiek, esetünkben Susa‒Ózd és Borsod megye hangulatára. Ennek lenyomata a napjainkig megőrzött bíróbot is, melynek múzeumi bemutatásával kézzelfoghatóbb közelségbe hozható a trianoni határok megvonásának lélektelen mechanizmusa és az emberi sorsokra gyakorolt hatása.

Szerző: Balahó Zoltán, Magyar Nemzeti Múzeum - Történeti Tár