A késő bronzkor idején (Kr.e. 1500-800) nemcsak a Kárpát-medencében, de Európa szerte is általános temetkezési szokássá vált az elhunyt testének hamvasztása. A hatalmas tűzzel égő és hőtől vibráló máglya látványa egyszerre volt félelmetes és megigéző. Ennek köszönhetően a hamvasztás a halott emlékének részévé vált, mégpedig egy olyan eseményként, mely többről szólt, mint a holttest egyszerű elégetése. A hamvasztás a test speciális kezelése, egy megtisztító és átalakító rituálé, melynek kultúránként eltérő elemei és sok esetben szigorú szabályai voltak. Ennek rekonstruálásához azonban nekünk, régészeknek csak töredékes leletanyag áll a rendelkezésünkre, hiszen a test a hamvasztás során apró hamvakká töredezik, a bronz tárgyak megolvadnak, míg a kerámiaedények sérülnek és gyakran össze is törnek. Éppen ezért, hogy mintegy 3500 év távlatából megérthessük a hamvasztás régészetileg közvetlenül láthatatlan eseményét, két késő bronzkori máglyát építettünk, melyekre többek között étellel és itallal teli bronzkori edénymásolatokat helyeztünk.

E nem mindennapi kísérletek régészeti kiindulópontját és ötletét az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének Jobbágyi, Hosszú-dűlő 3. lelőhelyen folytatott feltárása szolgáltatta. A halomsíros népességhez köthető Kr.e. 15-14. századi hamvasztásos temető sírjaiból nagy számban és változatosságban kerültek elő az emberi hamvmaradványok közül és mellől a különféle mértékben megégett, sérült és torzult edénymellékletek.

1. kép: A 2014-ben feltárt Jobbágyi-Hosszú-dűlői temető egyik ún. szórthamvasztásos temetkezése. Ilyen esetekben a halott hamvait nem urnába, vagy más edénybe rakják, hanem szétszórják a sírban, az edényekbe pedig túlvilági útravalót helyeztek.

Az edények e halotti máglyán történő átalakulásának a vizsgálatához a temetőben feltárt edények pontos másolataira volt szükségünk, nemcsak a formájukat illetően, hanem a máglyán való viselkedésük rekonstruálhatósága érdekében nyersanyagukban is egyezniük kellett a sírokba került bronzkori kerámiákkal. Ezért, a kísérlethez használt közel 50 db edénymásolat egyik legfontosabb feltétele az volt, hogy a kiválasztott agyag a lehető legnagyobb mértékben egyezzen a jobbágyi edények nyersanyagával. Ennek első lépéseként a Nemzeti Múzeum Alkalmazott Természettudományi Laboratóriumában több mint 40 db edénymelléklet petrográfiai vizsgálatát végeztük el. A petrográfiai vizsgálat során, mint korábban már említettük, a kerámiákból egy 0,03 mm vékony csiszolatot készítünk, a minta összetételét ú.n. polarizációs mikroszkóppal vizsgáltuk. A vizsgálat célja az volt, hogy minél pontosabban rekonstruáljuk a bronzkori kerámiák készítésének receptjét, vagyis, hogy milyen típusú nyersanyagot használtak és azt mivel soványították. Ezzel párhuzamosan az egykori potenciális nyersanyaglelőhely azonosítására a temető környékén 9 db talajfúrást végeztünk. Ezek agyagmintáit először kiégettük, majd vékonycsiszolatot készítve összehasonlítottuk őket a sírokból előkerült kerámiák nyersanyagával és kiválasztottuk azokat, amelyek összetétele a legjobban hasonlított az edények összetételére.

2. kép: 1. Vékonycsiszolatra előkészített késő bronzkori edényminták. 2. A kísérlethez kiválasztásra került nyersanyag mikroszkópos képe. 3. Kiégetett és vékonycsiszolásra váró talajfúrásból származó agyagminták.

Az edénymásolatok régészeti leletanyaggal történő összehasonlításának másik fontos feltétele a nyersanyag előkészítése és a megfelelő készítéstechnológia volt. Ennek megfelelően a kijelölt lelőhelyről kibányászott agyagot a petrográfiai vizsgálatoknak megfelelően kerámiazúzalékkal soványítottuk, majd Gucsi László keramikus-restaurátor őskori szalag- és maroktechnikával elkészítette a Jobbágyi edények pontos másolatát. Az edények sötét színűre történő kiégetését követően pedig a jobbágyi temetőben megfigyelt használati nyomokhoz és rongálásokhoz hasonló csorbulásokat, töréseket hoztunk létre egyes másolatokon.

3. kép: Késő bronzkori fazék készítés közben.

A különféle ételekkel és italokkal (zsír, kecsketej, alma, marhahús) teli edénymásolatokat a tölgyfából épített, közel 1,5 méter magas máglyák különböző pontjaira helyeztük. A halotthamvasztás minél pontosabb rekonstruálása érdekében az emberi testet egy-egy 60 kg körüli sertéssel modelleztük. Az anatómiailag emberre némileg hasonlító (húsvastagság, izomvastagság, csontvastagság) sertésre azért volt szükség, mert a testből felszabaduló nedvek, zsír és a különféle szövetek égése is hatással van a hamvasztásra, valamint közvetlenül az azt körülvevő tárgyakon végbemenő folyamatokra is. A máglya hőmérséklet max. ~1000 °C volt.

4. kép: A sertés, a tárgyak és némi túlvilági útravaló elrendezése a máglyán. Minden tárgyat beszámoztunk és a helyüket pontosan dokumentáltuk, hogy követhető legyen mi történt velük, illetve hova kerültek az égetés és a máglya összeomlása során.

5. kép: A máglya meggyújtása után a tűz gyorsan terjedt és hamarosan nagy lánggal égett.

6. kép: Ahogy a rönkök elégtek, a máglya kezdett összeomlani, középen látható az erősen megégett sertés, amelynek a máglya összeomlása során szintén megváltozott a helyzete, a mellékletek egy része leesett, vagy beesett a máglya omladékába.

7. kép: A már majdnem teljesen leégett máglya.

A mintegy 6 órás hamvasztás során az edények látványos, a temetőben is megfigyelt átalakulásokon mentek keresztül. Egykori sötét színük sárgás-vöröses színűre oxidálódott, jól látható és egyértelmű bizonyítékát adva az edényeket ért másodlagos hőhatásnak. A tárgyak a máglya leégésével párhuzamosan kisebb-nagyobb mértékben elmozdultak eredeti helyzetükből. A hirtelen hősokk mellett ez okozta az edények sérülését, repedését és összetöredezését. A máglya leégését követően az izzó maradványokat vízzel locsoltuk le, mely nemcsak lehűti és ezáltal lehetővé teszi a szinte azonnali hozzáférést a maradványokhoz, de jelentős mértékben segíti a hamvak és a tárgyak maradványainak a felgyűjtését is, hiszen ezáltal láthatóvá válnak a több száz kiló elégett fa hamuja között.

8. kép: A leégett máglya, izzó maradványai között megfigyelhető megégett és sérült edénymásolatok.

Ez a kísérletsorozat azért fontos a régészek számára, mert a két hamvasztásos kísérlet egyértelműen felhívja a figyelmet arra, hogy a test vizsgálata mellett, hasonlóan fontos információkkal szolgálhat a tárgyak máglyán történő átalakulása is. A hamvasztásos sírokba helyezett edények részletes vizsgálatával nemcsak arra a kérdésre kaphatunk választ, hogy az adott edény felkerült-e a máglyára, hanem felkerülésének vagy éppen megégésének körülményeit is sok esetben rekonstruálhatjuk, így jobban megérthetjük a halotti szertartás folyamatát.

Kreiter Attila, Fülöp Kristóf, Gucsi László

Fülöp Kristóf „Bronzkori hamvasztás nyomában – kerámiák tűzbe veszett története” című kísérletsorozatát az Emberi Erőforrások Minisztériuma Új Nemzeti Kiválóság programja támogatta.

Fedezd fel a Jobbágyi lelőhelyet az MNM Régészeti Adatbázisában is!