A Római Birodalom lakosságának túlnyomó része nincstelen volt és a létminimum szintjén, vagy az alatt élt, s a nehéz körülmények között élő szegények száma is jelentős volt. A szegénység és nincstelenség következtében az antik világban megjelent a gyermekkitevés fogalma. Erről a helyzetről ír Appianos: “... a szegények méltatlankodnak. Végső szegénységbe jutottak, már nem képesek gyermekeiket felnevelni és létfenntartásukat biztosítani.” Plutarkhosz is megjegyzi, hogy a szegények, illetve a rabszolga anyák nem nevelték fel gyermekeiket, mert nem bírták elviselni, hogy továbbadják nekik a szegénységet. A gyermekkitevésnek két módja volt: az apothesis (újszülött gyermekeket az égieknek ajánlották, így ők nem élték meg a felnőtt kort), sajnos biztos halált jelentett. A másik lehetőség az ekthesis volt, mikor az újszülöttet egy gyakran látogatott helyre tették ki, így esélyt adva a befogadására. A csecsemőket gyakran egy ház vagy szentély elé tették, Rómában rendszerint a columna lactariánál hagyták őket. Ennek helyén korábban börtön állt. Plinius a hely kapcsán leírja, hogy egy asszonyt éhhalálra ítéltek, azonban lánya a tejével táplálta, így életben maradt. Későbbiekben itt építették meg a Pietas szentélyt és elé emelték a columna lacatariát.

Columna Lactaria (a kép forrása)

Már a köztársaság korában létrehozták a frumentatio rendszerét, ami a szegénysorban élő római polgárokat biztosította rendszeres gabonaellátásban, általában egy kedvezményesen megvásárolható gabonajegy formájában, melyet csak éhínség idején tették teljesen ingyenessé. Később a császárok nevezetes események kapcsán, mint trónra lépésük, uralkodásuk jelentősebb évfordulói, triumphus alkalmából ajándékot osztottak (gabonát, pénzbeli segélyt), ezt nevezték congiariumnak. A császárkorban példaértékűnek tartották a szegények megsegítését és a jótékonykodást. Birodalom-szerte elterjedt szokás volt, hogy a módosabb polgárok adományt adtak, erről feliratok is tanúskodnak. Az efféle adományok nagyon széles skálája figyelhető meg, lakomák tartásától hivatalos épületek felújításán át, könyvtárak alapításáig, vagy akár tanítók támogatása is beletartozhatott.

Gabonamérő ember. A Piazzale delle Corporazioni di Ostia mozaikja (a kép forrása)

Julius Caesar volt az első államférfi, aki anyagi támogatásban részesítette a három vagy több gyermekes apákat. Augustus utazásai során az őt fogadó egyszerű állampolgárok között osztott pénzbeli juttatásokat, ezek mértéke a gyermekek számától függött.

A Flavius-dinastia (69–96) és Traianus császár (98–117) hozták létre a birodalomban azt a támogatási rendszert, mely már az államhoz köthető átfogó támogatási rendszernek tekinthető, azonban nem terjedt ki a birodalom egészére. Traianus túllépve Augustus politikáján, rendszeres segítségnyújtásba kezdett, kiépítve az alimenta-rendszert. Ez az állam által szervezett formában támogatta a sokgyermekes családokat, alapja az volt, hogy bizonyos állami földek jövedelmét a gyermekek megélhetésére fordította, havi illetményrendszer képében. Erről az intézkedésről már nemcsak a kortársak elbeszélései maradtak fent, hanem számos töredék mellett két hosszabb feliratos dokumentum is: Tabula Valeiana, Tabula Baebiana.

Tabula Baebiana (a kép forrása)

Ezek egy összetett támogatási rendszert mutatnak be számunkra, ahol a császár összesen egymillió-negyvennégyezer sestertiust adott kölcsön földtulajdonosoknak vagy állami földeket bérlőknek alacsony kamat fejében, azonban a kamat nem az állami kincstárat gyarapította, hanem a rászoruló gyerekek ellátását fedezte. A felirat arról árulkodik, hogy az évi kamatösszeg 52-200 sestertius volt, melyből 254 törvényes származású fiúgyermek és 34 lánygyermek részesült, illetve egy-egy spurius és spuria (törvénytelen fiú és lány). Így a fiúgyermekek havi 16 sestertiust míg a lányok 12 sestertiust kaptak. Az összeg a törvénytelen gyerekek esetében 10-12 sestertius volt havonta. Valeia és Baebia által emelt kövek tanúsága mellett közel negyven közép-itáliai városban maradt ránk felirat töredék, amelyek igazolják az alimenta-rendszer jelenlétét. Traianus császár példáját követve Plinius is alapított saját pénzén egy kisebb fajta alimenta-rendszert. Ezek a magánkezdeményezések nem tartoztak az állami rendszerbe, végrendeletileg hozták őket létre, céljuk a “kegyesség”, valamint a jótékonykodás mellett a végrendelkező emlékének megőrzése és ápolása volt. Traianus után utódai sem szüntették meg az alimentat, a Historia Augusta életrajzírói kiemelik, hogy Hadrianus, Antoninus Pius, Marcus Aurelius, Pertinax és Alexander Severus alatt is támogatták a szegény sorsú gyerekeket. A Traianus féle alimenta-rendszer új támogatási rendszereket hívott életre, azonban ezek már inkább hasonlítottak a magánszemélyek által kegyes célból, végrendeletileg létrehozott alapítványokra. Traianus utódai valamely fontos esemény kapcsán hoztak létre új alimenta-rendszereket, ezzel emléket állítva az eseménynek (pl. házasság, családtag halála). Azonban még ezek sem nevezhetőek összbirodalmi juttatásoknak, regionális léptékűek maradtak, de így is pozitív módon egészítették ki az eredeti Traianus-féle kezdeményezést.

Római gyermek szarkofág- aminek elején gyermekek mogyoróval játszanak (a kép forrása)

Hadrianus, trónra lépése után, számos szociális gesztust tett a nép felé, gabonát osztott, adósságokat engedett el, valamint kiegészítette a Traianus-féle rendszert. Egy Digeste-fragmentum formájában elrendelte, hogy a fiúk 18 éves, a lányok 14 éves korukig részesüljenek az ellátásban. Ez az intézkedés rámutat arra, hogy ekkorra az alimenta-rendszer már megszilárdult, ezért is bővíthették ki, ugyanis jelentősen meghaladta a serdültség római jog által meghatározott korhatárát (fiúknál 14, lányoknál 12 év). 

Kutyával játszó gyerek - Great palace of Constantinople (a kép forrása)

Antoninus Pius – akit a “kegyes” jelzővel is illettek – felesége, Annia Galeria Faustina (az idősebb Faustina) halála alkalmából alapította a puellae Faustinianae ellátási rendjét, ami a szegénysorsú kislányokat támogatta. Ezt a példát követte Marcus Aurelius is, mikor lánya (Lucilla) és társuralkodója, Lucius Verus házasságkötése alkalmából kiegészítette a puelle Faustinianae rendszerét. Majd alapított egy ehhez hasonló támogatási rendszert, felesége, ifjabb Faustina halálának emlékére. A két Faustina a nép szemében a szegény lányok “védőszentjeként“ és oltalmazójaként maradt meg, mivel halálukat egy-egy, szegény lányokat támogató alimenta-rendszer tette emlékezetessé.

A puellae Faustinianae rendszerében való részesülés nagy büszkeségnek számíthatott a nép körében, mivel sírfeliratok szövegében is találkozhatunk említésével. Ilyen felirat olvasható Sextia Saturnina sírján, és római anyák esetében is előfordul. A halott elbüszkélkedik azzal, hogy részesült a ius liberrorumban.

Marcus Arurelius császársága után a gazdasági válság az alimenta-rendszerre is kihatott, megnehezítette működését. Ezt 8 év kimaradás után, rövid uralma során Pertinax állította helyre és visszamenőleg kifizette az elmaradásokat. A következő császár Alexander Severus volt, aki új alimenta-rendszert alapított. Ennek formája és oka követte az előző császárok rendszerét, a puelle Faustinianae mintáját. Édesanyja, Julia Mamaia tiszteletére alapította. A Historia Augusta császár-életrajzai mellett felirat is maradt ránk, melyből kiderül, hogy a praefecti alimentorum, a rendszer működését felügyelő és igazgató hivatalnokok még a 4. század közepén is ellátták feladatukat.

A 4-5. századtól az állami alimenta-rendszer lassan elsorvadt, helyét a keresztény eszme szellemében létrejött, főként magánszemélyekhez köthető piae causae vette át, melyek bőkezűségen alapuló, kegyes célú alapítványok voltak. Céljuk nem a családon belül élő szegény gyermekek támogatása volt, hanem inkább lelenc- és árvaházként működtek. Általában egy-egy kórház vagy templom épületéhez csatlakozva, nem pedig önálló épületként és szervezetben funkcionáltak, mint a korábbi időkben. Ennek következményeként, szerepüket lassan az egyház és magánszemélyek vették át az államtól.

Szerző: Polyák Emilia, MNM NRI

Irodalom:

• PÉTER 2005 Péter O. M.: “Alimenta” a családpolitika és a gyermekes családoknak nyújtott állami támogatás előképei a klasszikus Rómában. Sectio Juridica et Politico, Miskolc, Tomus XXIII/1. (2005), pp. 91-124.

• SZÉKELY 2015 Székely M.: Szegénység, gyermekszegénység az ókori Rómában. Szegedi görög füzetek 9. Közéleti és politikai viszonyok az antik világban. 2015. 89-98.